Az ellenzék és a múlt már senkit nem érdekel, Orbán Viktor lett a legfőbb egészségügyi mumus. A közvélemény-kutatások szerint rajta kívül a nyugdíjasok hada és a pénzhiány kötik gúzsba a gyógyítórendszert, amelyik a választások után vélhetően kettészakad. És csak keveseknek lesz jobb. Többek között azért, mert az egészségügyi béremelések nem akadályozzák az orvoselvándorlást és nem ragasztják vissza a hámló vakolatot.

VH, 2017. március 18.

- – Kép 1/6

– Tud úszni?
– Nem!
– És ha megfizetem?



Hát nagyjából ez a helyzet az egészségügyben is. A kormány úgy döntött: az egészségügyben a bér lesz a prioritás, így felpumpálta az orvosok és az ápolók járandóságát.

Csakhogy ettől az ellátórendszer nem működik jobban, legföljebb a „lerohadása” lassult le, ha úgy tetszik, a jelenlegi állapotok konzerválódtak. Hogy a kabinet csak látszatmegoldásban gondolkodott, jól mutatja a bérrendezés felemássága.

Fizetésemelés csak a kvázi gyógyítószemélyzetnek dukált, miközben egy kórház összeomlik karbantartók, ágyneműmosók, fűtők, szakácsok nélkül. Olyan ez, mintha valaki házat építene, de csak a kőműveseket és a villanyszerelőket fizetné meg tisztességgel, az ácsoktól, a vízvezeték-szerelőktől elvárná, hogy félpénzért robotoljanak. Persze lehet azzal érvelni, hogy ennyi telik a költségvetéstől, és a bérekre biztosított pluszpénz is valami. Csakhogy ez egy hazug mondás – pluszpénzről ugyanis szó nincs.

Az utóbbi években a kabinet mintegy 270 milliárd forinttal kurtította az egészségügy büdzséjét. A béremelés egyszerűen nem más, mint a rendszerből kivont pénz egy részének visszapótlása. Ha az említett summát a kabinet az ágazatban hagyta volna, most – a Policy Agenda számításai szerint – minden, az egészségügyben dolgozó ember 20 százalékkal keresne többet.


Minden harmadik forint tőlünk

Hogy ez nem pusztán számmágia, azt pofonegyszerű bizonyítani. A hivatalos kormányzati mondás szerint az orvosok és az ápolók béremelése (előbbiek havi bruttó 207 ezer forinttal kapnak többet, utóbbiak pénze 65 százalékkal nőtt) kiszoríthatja a hálapénz egy részét a rendszerből.

Csakhogy az egészségügyi állami és magánköltések aránya nem csökkent. Ez két dolgot jelenthet. Vagy ugyanannyi hálapénzt fizetnek továbbra is a magyarok, vagy az egyre romló egészségügyi ellátás okán egyre többször kénytelenek „privát dokihoz” fordulni a betegek. Így az a helyzet, hogy jelenleg az állam a GDP mintegy 4,7 százalékát (1600 milliárd) költi az egészségügyre, míg ugyanerre a nép a nemzeti össztermék 2,3 százalékát (782 milliárd) fizeti ki.


Külső pénzt pumpálnának

Mindezt úgy, hogy az egészségbiztosítási járulék mértéke nem változott, továbbra is a bruttó bér 7,5 százalékát fizeti mindenki, aki állásban van. Ez annyit tesz, hogy – a 263,17 ezer forintos bruttó átlagbérrel számolva – egy munkavállaló átlagosan havi 20 ezer forintot fizet be az egészségügybe. Ez azonban „semmire” nem lesz elég, ugyanis az ellátási szint egyre apad. Hivatalosan még nem szakadt ketté az egészségügy úgynevezett alap- és többletellátásra, de jól látható, hogy a kormány erre játszik. Ugyan a járulékot nem kurtítaná, ám a cafeteria-rendszer átalakításával újabb pénzt pumpálna az egészségügybe – persze kívülről. Ugyanis ezt a cafeteriát nem nyomná érdemi adóteher, így a munkaáltatók tetemes összegű juttatást biztosíthatnának alkalmazottaiknak – és még akkor sem lenne feltétlenül parasztlázadás, ha emiatt csökkenne a fizetés. Legalábbis ez derül ki a Vasárnapi Hírek megrendelésére készített kutatásból. És az is, hogy önmagában a pénz nem segít, illetve nem olyan könnyű tőkét fecskendezni a rendszerbe.


Nyugdíjasok, bűnbakok

Ami Orbán Viktor, az idősek, illetve a pénzhiány fogságában vergődik – a sorrend ez, a felelősség mértéke persze csöppet sem azonos. Az ugyanis a politika hibája, hogy öregebb generációk foglyul ejtették, pontosabban kénytelenek voltak foglyul ejteni az ellátórendszert. És ez nem titok: amikor a Publicus Intézet másfél éve arról faggatta az embereket, ki/mi felelős az egészségügy állapotáért, 52 százalék a miniszterelnököt és kormányát hibáztatta, ez a szám most 56 százalék. Az ellenzéket már csak feleannyian tették meg bűnbaknak most, mint másfél éve, ahogy azt is sokkal kevesebben „nyelik be”, hogy a rendszer nyomorúsága egy régi-régi örökség (lásd ábráinkat).

Félreértés ne essék: Orbánt nemcsak az ellenzéki pártok hívei feketítik, a kormánypárti szavazók is őt tekintik legnagyobb arányban (35 százalék) vétkesnek. 


Tele vele a kacsájuk

Nem csoda, össztársadalmi az elégedetlenség, az emberek 70 százaléka nem szereti a magyar egészségügyet – a legkevésbé a fideszesek (49 százalék) rühellik, míg a legintenzívebben (78 százalék) a bizonytalanok utálják. Itt érdemes egy másik szempontot is beemelni: utóbbiak számottevő részét a kiábrándult fideszesek adják.

A kormánypárt a mindennapok minőségét érdemben alakító közszolgáltatások (praktikusan: egészségügy, oktatás) pusztulása miatt veszthet szavazókat, akiket az ellenzék sikerrel szólíthat meg, amennyiben el tudja hitetni, hogy jobb rendszert épít. És itt a 22-es csapdája.

A jelenlegi szisztéma legintenzívebb használói – életkoruknál fogva – a hatvan év felettiek. Csakhogy ez a 2,5 milliós csoport egyben a legaktívabb a politikában is. Azaz a mindenkori kormánypárt nagyon sokszor az ő igényeikhez idomítja a közszolgáltatások rendszerét, egyszerűen azért, hogy ne veszítsen választást. Ez a réteg pedig ragaszkodik a jelenlegi egészségügyhöz, és nem akar változást. Akkor sem, ha egyébként a 60 év felettiek 60 százaléka elégedetlen a rendszerrel – igaz, a korcsoportokat tekintve így is ez a legkisebb arány. Hogy miért ragaszkodnak a rosszhoz, arról csak találgatni lehet. Az egyik lehetséges válasz: a pénzhiány.


Többletpénzek

Ezt támasztja alá, hogy arra a kérdésre, miszerint az állami egészségügyben bizonyos pluszszolgáltatásokért (például rövidebb várakozási időért a várólistán vagy választott orvosért) hajlandó lenne-e fizetni, a hatvan év felettiek válaszolták a legnagyobb arányban (61 százalék), hogy nem, az összes többi korosztálynak mintegy a fele szívesen a zsebébe nyúlna pluszszolgáltatásokért. Hogy mennyit lennének hajlandók a minőségibb ellátásért kicsengetni, nem tudni, de az biztos, hogy a polgárok majdnem kétharmada most szíves örömest befizetné azt a 300 forintos vizitdíjat/kórházi napidíjat, aminek bevezetését 2008-ban népszavazáson utasította el.


Félig magánban

Hogy a nyugdíjasok a pénztelenség okán elleneznek mindenféle átalakulást, szintén erősíti az, hogy közülük, illetve családtagjaik közül mindössze 47 százalékuk vett igénybe magán egészségügyi szolgáltatást. Miközben a többi korosztály esetében 64 és 69 százalék között van ez az arány. Ami azt jelenti, hogy a társadalom aktív tagjainak többsége kénytelen újra és újra „kilépni” az állami ellátásból. Következésképpen vélhetően készek lennének elfogadni egy kettészakított (az említett alap- és többletellátás) szisztémát. Már csak azért is, mivel jelenlegi ellátási helyzetük bizonyos szempontból rosszabb, mint a hatvan pluszosoké.


A kor érvei

Itt van például a várólisták ügye. A nyugdíjasoknak csupán 36 százaléka tapasztalta, hogy hosszú-hosszú ideig (értsd: legalább hónapokig) kell várnia egy vizsgálatra, míg a 18–29, illetve 30–44 év közötti korosztályok esetében ez az arány 55 százalék körül mozog. A magyarázat persze szintén az életkorhoz kötődik: a hatvan év felettiek esetében sokkal több az azonnali beavatkozást kívánó betegség.

Ez viszont nem változtat azon az érzeten, hogy őket „időben kiszolgálják”. Szintén a korhoz kötődik egy másik indok, ami miatt a nyugdíjasok nem akarnak „egészségügyi rendszert” váltani. Ez a „test fáradtsága”. Állapotuk miatt mondják azt a legtöbben, hogy ők bizony nem utaznak többet – akkor sem, ha jobb egészségügyi ellátást kapnak. A többi korcsoport egyöntetűen (75–81 százalék között) vállalná, hogy többet autózzon/tömegközlekedjen hatékonyabb kezelésért cserébe, ám a nyugdíjasoknak mindössze 42 százaléka kapható erre.


Leszakadó milliók

Hogy a kabinet miképp oldja fel az ellentmondást (nyugdíjasok kontra többiek), egyelőre nem jósolható. Vélhetően a választásokig már nem kell az egészségügy átalakításával számolni, utána viszont kétszintűvé teheti az egészségügyet: azaz az alapellátás jár a tb-járulékért, míg egy kibővített csomagra biztosítást lehet kötni.

Jogi akadálya ennek sincs, ugyanis az Alaptörvény csak ellátási kötelezettséget ír elő, azt nem nevesíti, hogy ez az „állami törődés” mire terjedjen ki. Így az alapvető kérdés az, miképp oldhatja meg ezt érdemi szavazatvesztés nélkül. Az egyik alternatíva szerint a mainál szűkebbre húzott alapellátásból spórol annyit, hogy abból kipótolja az idősek gyógyítását. Egy másik verzió szerint pedig előfordulhat, hogy a nyugdíjasok havi pár ezer forintos tarifa ellenében igénybe vehetnék a kibővített csomagot is.

Csakhogy ha „beüt” a kétszintű rendszer, annak nem a nyugdíjasok lesznek az igazi vesztesei, hanem a szegénységben/ mélyszegénységben élő milliók. Az adatsorok ugyanis azt mutatják: a legfeljebb nyolc általánost végzettek, illetve a szakmunkások azok, akik a legkisebb arányban utaznának többet jobb ellátásért; nem fizetnének pluszdíjakat többletszolgáltatásért; akik legkevésbé fizetnének vizitdíjat.

Egyszerűen azért, mert nincs miből. Ez a kör mindig elfogadja, amit az állam biztosít – függetlenül attól, hogy mire elég.


A Vasárnapi Hírek friss számának tartalmából, kiemelt témáink:
"
Ki az egészségügy mumusa? Kik ejtik halálcsapdába az orvosokat, a betegeket és a kórházakat?

AZ ÖSSZEÁLLÍTÁST KRAUSZ VIKTÓRIA,
KÖVESDI PÉTER ÉS NAGY B. GYÖRGY KÉSZÍTETTE
-
Az összeállításban olvashatók még a friss VH 18. oldalán "Nincs vissza" és "Nem haza" című cikkeink.

Miközben több, párhuzamosan zajló per vádlottjai olyan orvosok, akik kvázi előre megszabott tarifáért gyógyították „állami betegeiket”, az emberek nagyon szemérmesek, amikor arról kérdezik őket: szembesültek-e olyan helyzettel, amikor „kötelezően fizetendő” hálapénzért kaphattak csak kezelést. Így a megkérdezettek mintegy 70 százaléka nem is válaszolt érdemben a tudakozódásra. A felelő 30 százaléknak átlagosan a fele mondta azt: „ahhoz, hogy időben elvégezzék a szükséges vizsgálatokat, beavatkozást, fizetnie kellett az orvosnak”.
A hálapénzrendszer a betegek számára nem látható, de egyik káros következménye, hogy az egyre szűkülő kapacitásokon túli műtéteket úgy nyomják le a dolgozók torkán, hogy a „kiskasszából” részesülnek. Úgy tudjuk, sok orvos – főként Pest megyében, a fővárosban és a nagyobb egyetemi centrumokban – úgy működteti a hálapénz rendszerét, hogy havi 10-20 ezret szétoszt illegális jövedelméből a műtősöknek, az altatóasszisztenseknek és a beteghordóknak. Ők annyira kiszolgáltatott helyzetben vannak, hogy bizony félnek, nehogy bedőljön a hálapénzbiznisz. 


A Publicus-VH kutatás módszertana 
A válaszadók a kérdőív kérdéseire telefonon válaszoltak 2017. március 9–14. között.
A nem, életkor és iskolázottság szerint reprezentatív mintába 1054 fő került.
különvélemény A teljes mintában a mintavételi hiba +/–3 százalékpont.


Igénybe vett az elmúlt néhány évben valamilyen egészségügyi ellátást állami intézményben? 



Ön összességében mennyire elégedett az állami egészségügyi rendszerben tapasztalt állapotokkal?
- Ön hogy látja, elsősorban ki a felelős az egészségügy jelenlegi állapotáért? 



Előfordult önnel vagy közeli hozzátartozójával az utóbbi néhány évben, hogy olyan vizsgálatra vagy orvosi beavatkozásra volt szüksége, amelyre hónapokat vagy még hosszabb időt kellett várni (várólistával találkozott)?



Ön vagy közeli családtagja az utóbbi néhány évben fizetett hálapénzt orvosnak vagy nővérnek?
- Ön vagy közeli családtagja volt magánrendelésen vagy vett igénybe magán egészségügyi ellátást?  



Az emberek 63%-a fizetne vizitdíjat, ha azt biztosan az egészségügyre fordítaná a kormány. 
- Hajlandó lenne a jelenleg szükségesnél többet utazni, ha távolabb jobb szolgáltatást vehetne igénybe az egészségügyben?

 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!