Az oltásellenesség rövid távon a legkárosabb összeesküvéselmélet. Éspedig azért, mert nemcsak bolonddá teszi a híveit, hanem halottá is – ráadásul többnyire gyermekek esnek áldozatául olyan betegségeknek, amelyeket normális, modern orvosi környezetben kacagva kellene túlélniük, vagy el sem lett volna szabad kapniuk.

 

Egyre jobban terjed világszerte az oltásellenesség; már nemcsak terjedő pletyka, hanem szervezett mozgalom, egyes államokban bejegyzett, engedélyezett csoportokkal, és erősödik a politikai befolyásuk is – de honnan ered?

Az első pletykák, melyek szerint a gyermekek oltása autizmust okoz, valószínűleg spontán alakultak ki, a modern népköltészet szemétdombján. A környezetét ismeretek híján értetlenül szemlélő ember világképe sok szempontból mágikusabb, mint egy középkori kuruzslóé: ha azt elfogadja, hogy láthatatlan, elemi részecskék világítanak a lámpában, ugyanezek gondolkodnak (inkább emlékeznek) a számítógépben, ami több millió olyan alkatrészből áll, amelyek működéséről fogalma sincs, miért ne fogadná el azt, hogy a világ vezetői alakváltó gyíkemberek vagy azt, hogy az oltások károsak? Lehet, hogy nem igaz, de a magyarázatot éppúgy nem érti, mint a lámpát a falon vagy a saját telefonját.

Mint a pestis

Erős jelek mutatnak arra, hogy ezeket a pletykákat, szélhámosságokat (hiszen „csodadoktorok” sokasága élt az oltásellenességből már korábban is) bizonyos politikai körök szándékosan erősítik az utóbbi időben, és emiatt terjednek – hogy stílszerű hasonlattal éljünk –, mint a pestis.

A nyomok Oroszországba vezetnek. Úgy derült ki ez, hogy nemrég elindult egy kommunikációs kutatás Amerikában. A washingtoni George Washington Egyetem kutatói arra szerettek volna rájönni, hogyan segíthetnék a közegészségügyi dolgozók online kommunikációját, de mint a CNN beszámol róla, minden ilyen jellegű fórumon szinte kizárólag oltáspárti és oltásellenes, viszont vérre menő vitákba ütköztek. És mivel volt rá kapacitásuk, megvizsgálták a vitatkozó „szakértőket”. Honnan jönnek, kik is valójában – érdekes módon az elsöprő többség mindkét oldalon orosz troll volt, olyanok is, akiket már más területről ismertek, olyanok is, akik ennek a témának a kedvéért születtek mint profil. Gyakorlatilag több ezer fős csoportokban vitatkoztak és vitatkoznak oltásügyekben – egymással, idekapcsolva a politikát is, és vadítva a közéjük keveredő civileket.

Az akció célja a nyugati társadalmak gyengítése, megosztása, bizalmatlanság keltése, újabb politikai és társadalmi mozgalmak kialakítása, melyek tovább növelik a zűrzavart. A mérések azt mutatták, hogy azok az orosz eredetű álprofilok, amelyek érintettek voltak az elnökválasztás körüli botrány vitáiban, huszonkétszer többet posztoltak oltásellenességről – pró és kontra! –, mint az átlagos, létező, civil felhasználók.

Egyre többen ellenállnak

Ezzel világméretű mozgalmat építettek ki. Még Magyarországon is tombol ez a hisztéria, és minden híve meg van győződve arról, hogy őt nem az orosz propaganda kábította el, hanem megvilágosodott és végre tisztán látja a világot irányító összeesküvést.

Nagy-Britanniában, Franciaországban és az USA-ban is nő azok száma, akik valamilyen indokra – leginkább vallási vagy ideológiai okokra – hivatkozva megtagadják az oltások beadatását. A Vaccine Confidence Project nevű londoni civil szervezet felmérése szerint meglepően magas azok aránya, akik veszélyesnek tartják az oltásokat: Franciaországban a megkérdezettek 41, Görögországban 26, az USA-ban pedig 14 százaléka nem értett egyet azzal a kijelentéssel, hogy a vakcinák általánosságban véve biztonságosak. Az Európában újra támadó kanyaró Olaszország mellett Romániában és Ukrajnában okozott komoly járványt, az utóbbi két országban részben az oltóanyag hiánya miatt alakult ki válsághelyzet. 2018 első felében Európában 41 ezer ember betegedett meg kanyaróban, és közülük többen – legalább százan – meghaltak.

Tüntetők és élő lánc

A romániai helyzetet bonyolítja, hogy ott nemcsak az internetes propaganda, hanem egyes ultraortodox vallási körök is az oltásellenességet támogatják. A kétkamarás román parlament szenátusa tavaly októberben csaknem egyhangúlag megszavazta az oltástörvény tervezetét, de néhány nappal később a védőoltások kötelezővé tétele ellen rendeztek tüntetést egyházi és világi egyesületek Bukarestben, élő láncot alkotva a parlament épülete előtt. A törvénytervezet elakadt a képviselőház szakbizottságában, ahol olyan módosító indítványokat terjesztettek be, amelyek a járványügyi szakemberek szerint hatástalanná tennék a jogszabályt.

A propaganda tehát legalább úgy terjed, mint egy közepes súlyosságú járvány. És ugyanolyan halálos is.

FOTÓ: DANIEL MIHAILESCU, AFP

 

Címkék: vakcina-oltás

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!