Már korábban elkezdte a vérengzést a 24 éves H. Csanád Jutas, aki négy családtagját gyilkolta meg és hármat megsebesített a Fejér megyei Kulcs községben, a falu domboldalánál lévő családi házban. Úgy tudjuk, először bátyját ölte meg nyílpuskával, valószínűleg a pénteki vérengzés előtt két nappal.

  <h1>H. Csanád Jutas fejére is csuklyát húztak a kommandósok</h1>-
  <h1>Az elkövetőre is csuklyát húztak, elfogása előtt Garamvölgyi László rendőrségi szóvivő mutatta be fantomképét. A nyomozók a házat, a kommandósok a sportpályát foglalták el Kulcson.</h1>-
  <h1>Két napja ölt először</h1>-

H. Csanád Jutas fejére is csuklyát húztak a kommandósok

- – Kép 1/3

Talán rájött a család a szörnyű tettre, ezért előbb túszként tartotta fogva őket, majd bozótvágó késsel tegnap megölte édesapját és nagyszüleit; édesanyját, lánytestvérét és egy ismerősét pedig súlyosan megsebesítette. A véres családi tragédia tettesét a terrorelhárítók fogták el tegnap fél 1 körül a ház közelében, ellenállást nem tanúsított.

„Alig mertem leszállni a buszról! Az a féleszű gépkocsivezető jól beijesztett minket! Azt mondta, a szabdalós ott szaladgál még a faluban!" – közli egy asszony az ABC-ben. A pénztáros megnyugtatja: „Ne izélj, hát elfogták! Bolond is lett volna erre jönni: 21 rendőrségi autó állt fent a faluban, ilyen még itt nem volt! Nyilván ők is úgy gondolták, hogy a Csanád a Duna irányába menekül majd…"

Így is történt. Tegnap a délelőtti órákban a Fejér megyei 2600 lakosú Kulcs községbe riasztották a Terrorelhárítási Központ (TEK) kommandósait, végül ők fogták el H. Csanád Jutast a házuk mögötti zsombékos részen, sérülten. Az egyik nyomkereső kutya kapott szimatot. Valószínűleg magát is megvághatta azzal az machetével, amellyel reggel megölte apját és nagyszüleit, életveszélyes sérüléseket okozva összekaszabolta anyját, súlyos, de nem életveszélyes vágásokat ejtett nővérén és annak barátján.

A fiatalember – tán túlontúl is visszafogott, csöndes, félrehúzódó fiúként ismerték, aki időnként barátnőjével együtt be-betért a 6-os főközlekedési úttól a faluban vezető utcán lévő kávézóba – negyedik áldozata testvérbátyja volt. Mint a szomszédok szörnyülködve mondják: a báty már két napja halott volt, őt még akkor ölte meg a nyílpuskájával. A gondozatlan kertben, a majdnem derékig érő gazban rejtette el.

A panziónyi méretű, háromszintes nagy házat magas kőkerítés védi a kandi tekintetek elől, vakolata itt-ott omladozik. A família az utóbbi években nem sok gondot fordított az otthonára, befelé éltek, nem vettek részt a szép kis nyaralófalu helyi közéletében. Nem ide jártak a gyerekek korábban iskolába se, hanem Duna­új­városba. Az asszony, az anya szép asszony, ritkán járt ki. De a többieket is alig lehetett látni, sokszor olyan volt a ház, mint egy üres „elvarázsolt kastély” – mondják a közelben élők, akik szerint bár a házuk nagy volt, de nem ez itt Kulcs „Rózsadombja”, az lent van a Dunánál a százmilliós palotákkal.

Na, halottról vagy jót, vagy semmit – néz fel az ősz, borostás férfiú a buszmegállóban, miközben cipőfűzőjét kö­­tözi. Aztán csak megered a nyelve. „Magam is ott laktam régen a Hegyalja utcában, de aztán eladtam a házamat, s lejjebb jöttem. Most már örülök is. A fene szereti az ilyen dolgokat… A fatert ismertem! A Ferenc, az apja az építési vállalkozó volt, régen jól ment neki, de nagyon. Amikor úgy egy évtizede ideköltöztem, akkor éppen sitten volt. Úgy ám! Ha körbenéz a környék településein és félkész, elhagyatott családi meg sorházakat lát, azok az ő művei mind! Szocpolos csalásba keveredett, az isten pénze sem volt elég neki. S most ez lett a vége. Ha fogadást köthettem volna, azt mondom, idegen teszi el láb alól!

Hallottuk, hogy régebben többen meg is fenyegették, zaklatták a családot. Lelkileg sérült lehetett ez a fiú, megviselhették az apja dolgai is. Tán nem tudta soha feldolgozni.”

H. Csanád 13 éves lehetett, amikor apja börtönbe került. A vád szerint a kulcsi építési vállalkozó 2000-ben nehéz szociális helyzetűeket vett rá arra, hogy lakásaikat adják el neki, és azt ígérte: szociálpolitikai támogatásukat felhasználva társasházakat épít számuk­ra. A házak Kulcs határában viszont nem készültek el, az egykori lakástulajdonosok közül sokan fedél nélkül ma­­radtak. Bár az apa volt az elsőrendű vádlott, a korabeli hírek mégsem róla, hanem az ügyben szintén érintett Sipos Jánosról, Dunaújváros egykori SZDSZ-es alpolgármesteréről szóltak. Ítélet csak 2005-ben született, pedig H. Ferenc 2001-ben kerülhetett előzetes letartóztatásba. Hogy mennyit töltött börtönben, az a sajtótudósítások alapján nem rekonstruálható.

H. Csanád Jutas Dunaújvárosban járt gimnáziumba, esti tagozaton végzett. „Ha lelkizős is, már nehogy kiengedjék, mint beszámíthatatlant!” – így egy szőke fiatalember, de társa, egy volt rendőr letromfolja: „Dehogyis engedik ki! Hát kigondolta azt is, hogy feldarabolva tünteti el a saját édestestvérét! Ép lehet az elméje! Tudja, mit – néz aztán rám –, jobb is, hogy leszereltem, s már hegesztő vagyok.”

A kistérségi egészségügyi központ előtt azt beszélik kis csoportokban, hogy szép darab srác ez a Csanád, magas szinten űzött távol-keleti harci sportokat – a karatét, a thai bokszot, gyűjtötte a késeket, szamurájkardja is volt. Meg íjászversenyekre járt. Mindig ment a buszhoz, vonathoz, ápolt volt, de hogy mit csinált, hol dolgozott, dolgozott-e egyáltalán, azt nem tudják.

Azt fejtegetik, hogy biztos fogva tartotta a családot… Aztán rájöhettek, hogy mi történt a testvérével, s talán pánik tört ki. S ez lett a vége. Amikor kitört a házból, még megvágott egy szomszédot is, szerencsére a sérülés nem komoly – mondja egy fejkendős idős asszony, aki virágcsokorral a kezében templomba igyekszik – nagypénteken ilyet tenni, hát nem elég Krisztus urunk szenvedése?! – csóválja meg fe­­jét. Egy fiú, tán az unokája, csendesen megjegyzi: „De hogy azt a szép nővérét is bántotta! Remélem, meggyógyul. Olyan szép, hosszú barna haja van!”

A sérültek egyikét, egy ötven körüli férfit a székesfehérvári Fejér Megyei Szent György Kórházban több nyílt töréssel, vágott sebbel megoperálták. A családi tragédia két további sérültje közül az anyát mentőhelikopter szállította a budapesti Honvédkórházba, őt is megoperálták, de életveszélyes állapotban volt tegnap este. A harmadik sérültet, a lánytestvért a dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórházban ápolják.

A focipályán tartott tájékoztatót Garamvölgyi László. Az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondása szerint 135 rendőr vett részt a tegnapi akcióban. Hajdú János, a TEK főigazgatója is a helyszínen volt. Kommandósai és kutyái fogták el végül a családi tragédia tettesét, aki semmilyen ellenállást nem tanúsított. Ők vitték először a polgármesteri hivatalba az elkövetőt, aztán a sportpályán meg is mutatták a sajtónak, majd őt is kórházba vitték. Fura volt az összkép. Csa­nádon ugyanolyan fekete maszk volt – nyilván személyiségi jogai okán –, mint a golyóálló mellénybe öltözött, gépkarabélyos terrorelhárítókon. Egy bűnelkövető és sok bűnelhárító.

 

 

Elõzmény, ok, indulat

Efféle bűncselekményt csak teljesen elborult tudatállapotban lévő ember követhet el Végh József kriminál­pszi­chológus szerint. Még keresték a rendőrök az elkövetőt, amikor délben szót váltottunk a szakemberrel. Mint mondta, az előzmény nyilván az lehetett, hogy valamin súlyosan összevitatkoztak a család tagjai. Szóba jöhet az is, hogy eleve súlyosan sérült a fiatalember, de az is, hogy kábítószert fogyasztott, vagy hogy éppenséggel nem jutott kábítószerhez. A családirtásokat mindig valamilyen érzelmi vihar okozza, ami rendszerint azzal kezdődik, hogy nem tudnak megegyezni valamiben. Ez a valami pedig gyakran anyagi jellegű. Ha fiatal a tettes, akkor ugyancsak nem ritkán azon robban ki a vita, hogy nem kap pénzt például alkoholra, kábítószerre vagy valami egyéb, számára túlértékelt dologra. A családirtások okai közé tartozik általában még a féltékenység, az is szokott olyan érzelmi vihart provokálni, amiben az­után embert, embereket ölnek meg. S hogy mennyire „rövidzárlat” egy ilyen rémtett? Erre az elkövetés módjából lehet következtetni. Ha igen sok kardcsapással vagy késszúrással végez az áldozatokkal a tettes, és ezt folyamatban hajtja végre, akkor mindenképp indulati cselekménynek kell tekintenünk az esetet. Ám ha a folyamatban egy-két órás szünet is van, akkor már kétséges, hogy csak az indulat hatalmasodott el rajta.

V. G. P.

2006. február 9.
Atkáron egy dühöngő férfi támadt a családjára, a feleség tíz hónapos gyereküket kimenekítette, de a férfi megölte az asszony két lányát. Az elkövető a kisfiú sírása miatt vesztette el a fejét.

2006. február 18.
Kiskunhalason 25 éves fiát vérbe fagyva, 53 éves férjét egy gázcsőre felakasztva találta meg egy nő. Az apa agyonverte fiát, majd megölte magát.

2007. február 13.
Kisbaltával ölte meg feleségét és két gyermekét egy 45 éves férfi a Borsod megyei Alsószuhán. A gyilkos életfogy­tiglant kapott.

2007. július 1.
Debrecenben egy nő két kiskorú gyermekét dobta ki egy panelház nyolcadik emeletéről, majd utánuk ugrott, mindhárman életüket vesztették. A tragédia előtt a nő összeveszett a férjével.

2008. január 7.
A Fejér megyei Nagyvenyimen egy férfi olyan súlyosan bántalmazta édesanyját, hogy az belehalt sérüléseibe. Az elkövető az édesapját is súlyosan megsebesítette és magában is kárt tett. A férfit pszichiátrián kezelik.

2008. január 8.
A Vas megyei Rátót községben egy 53 éves nő késsel megölte 12 éves lányát és 76 éves édesanyját, majd öngyilkos lett.

2008. január 21.
Szekszárdon egy férfi megfojtotta 16 éves fiát, majd felakasztotta magát.

2009. március 14.
Veszprém megyében, Ajka-Bakony­gye­pesen egy 48 éves férfi halálra szúrta 15 éves nevelt fiát, 37 éves élettársának pedig életveszélyes sérüléseket okozott. A tettes a menekülés közben magával vitte ötéves, szintén sérült kislányát, akit átadott rokonainak.

2010. március 15.
A Győr-Sopron megyei Tényőn egy férfi a feleségét, majd két kislányát ölte meg baltával, magát előbb késsel sebezte meg, végül láncfűrésszel vágta el saját nyakát. A tettes pszichiátriai kezelés alatt állt.

2010. augusztus 19.
A Komárom-Esztergom megyei Ácson egy 28 éves férfi megölte 27 éves élettársát és annak két kiskorú gyermekét, majd magával is végzett. Az elmeorvosi kezelés alatt álló férfi valószínűleg a megromlott élettársi kapcsolat és az anyagi nehézségek miatt követhette el a gyilkosságokat.

2011. március 23.
Fóton egy családi házban verte halálra korábbi élettársát és annak 76 éves édesanyját egy 34 éves férfi. Az elkövető há­­rom hónapos kislányát hátrahagyva me­­ne­­kült a helyszínről, öngyilkos akart len­­ni, de végül feladta magát a rendőrségen.

2011. július 19.
A Pest megyei Valkón egy 27 éves férfi több késszúrással megölte édesanyját, nagyanyját és barátnőjét, majd magával is végzett. Ugyanaznap a Bajához tartozó Mártonszálláson egy 47 éves asszony gyógyszerrel megmérgezte örökbe fogadott lányát és két nevelt fiát, majd magával is végezni akart. A 10 éves kislány meghalt, a két kisfiú és az elkövető nő is életben maradt.

2011. augusztus
Egy esztergomi 21 éves fiatalember kivégezte a nagyanyját, az édesapját, majd öngyilkos lett. A támadást csupán a nagyapja élte túl.

2012. március 19.
Tatabányán valószínűleg kábítószer hatása alatt állt az a 21 éves férfi, aki lakásukban egy késsel és egy húsvágó bárddal megölte az édesanyját, majd apjára is rátámadt. Tettének elkövetése után kivetette magát a szomszédos ház tizedik emeletéről és szörnyethalt.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!