A koleszterinszint-csökkentőt szedőket és a kombinált gyógyszeres kezelés alatt állókat érinti leginkább hátrányosan a szombaton életbe lépett gyógyszerár-változás. Több vérnyomáscsökkentő és fájdalomcsillapító ára is emelkedik.

 
Félelmetes pirulakörkép

„Mivel a konkrétumokat mi is csak kedden ismerhettük meg, nem tudtuk, milyen készlettel számoljunk, így kevés tartalékkal vártuk az október elsejét. Akkor is ez volt a célszerű, ha ez gyógyszertáranként körülbelül 200 ezer forintos veszteséget okozott” – nyilatkozta lapunknak a Magángyógyszerészek Országos Szövet­ségének elnöke. Mikola Bálint hangsúlyozta: ez a betegek érdekét is sértette, hiszen nem tudtak a kérdéseikre válaszolni, hogy vajon érdemes-e előre bevásárolni az általuk szedett gyógyszerekből. „Még az utolsó pillanatban is – pénteken 100, csütörtökön 270 termék árán – változtatott az Országos Egészségbiztosítási Pénztár” – mondta, megjegyezve: a bizalomvesztés megfizethetetlen kára lesz a patikáknak. 

Az OEP hangsúlyozta, hogy minden drága gyógyszernek van olcsó alternatívája, de Mikola szerint az áremelés által legjobban sújtott koleszterinszint-csökkentők esetében például nem biztos, hogy mindenki számára megfelel majd az új kezelés, mivel a helyettesítő termékek hatása nem feltétlenül garantált. Egy korrekt, jól beállított terápiá­ra van szükség, amit nem lehet egyik napról a másikra egy a páciens számára idegen, kipróbálatlan szerrel helyettesíteni. Márpedig, aki régi készítményei mellett marad, annak bizony megnőhetnek a havi kiadásai. A magas koleszterinszint egyébként a magyarországi halálozási statisztikákat vezető szív- és érrendszeri megbetegedések egyik legfőbb oka. A három-négy hatóanyagot is tartalmazó kombinált készítmények szedőire is hasonló, ha nem nagyobb terheket rótt a kormány, amikor úgy döntött: a naponta egyszer beszedendő, több hatóanyagú gyógyszer helyett annak részelemeit támogatja. „Orvos és patikus legyen a talpán, aki végül elmagyarázza szegény beteg, idős embereknek, hogy napi egy gyógyszer helyett most szedjen egyet reggel, délben, meg este is” – jegyezte meg Mikola. Konkrét gyógyszerneveket nem tudott mondani, így azt sem lehet egyelőre látni: milyen készítményt szedőket és hány embert érinthetnek hátrányosan ezek a változások. „Nagyon nehéz korrekt információt adni, és az igazság az, hogy még csak az orvoshoz sem küldhetem el a pácienseket, mert még ők sincsenek tisztában azzal, hogy a bevezetett újításnak milyen változásai várhatóak. Egy biztos: a jövő héten nagyon nehéz dolgunk lesz az orvosokkal, betegekkel együtt, és nagyon sok energiát kell fektetnünk abba, hogy kiegyensúlyozott gyógyszerkészletet tarthassunk a patikákban” – fogalmazott. 

A mostani változtatással támogatott generikus (az eredetileg kifejlesztett gyógyszertől minimálisan eltérő és olcsóbb) készítményekkel alapjában véve ugyan semmi probléma nincs, viszont az gond lehet, hogy ezeknek is létezik generikus változata, aminek szintén van helyettesítő módozata, és így tovább. A pénztárcánkat szorongatva fennáll a veszély: eljutunk egy olyan sokadik helyettesítő készítményhez, amelyik már nem produkálja ugyan azt a hatást, mint amit a beteg eddig megszokott. „Értjük a kormány gazdaságossági törekvéseit, de hiába várnak hirtelen nagy megtakarítást ettől a lépéstől, ez csak hosszabb távon érvényesülhet, hiszen sem az orvos, sem a gyógyszerész nem tudja egyik napról a másikra eldönteni: a betegnek megfelelő lesz-e az adott helyettesítő termék, vagy sem” – mondta Mikola Bálint.

 

Árszámtan: 534 gyógyszerért kevesebbet, 1686 készítményért viszont többet kell fizetni szombattól a patikákban – tájékoztatott Bidló Judit, az OEP főosztályvezetője. Ezek közül ugyan összesen 905 terméket érint az árcsökkenés, de ezzel párhuzamosan az OEP támogatáscsökkenése is, így például a táblázatban szereplő 170 alvadásgátló készítmény közül csupán 20 gyógyszerért kell kevesebbet fizetnie a betegeknek. Pedig csaknem 50 ilyen termék ára csökkent, igaz, 30 támogatása is kevesebb lett. Több száz készítmény olcsóbbá válása pedig azért nem lesz észlelhető, mivel ezekért a betegeknek eddig is csak 300 forintot – a törvény által meghatározott minimális térítési díjat, úgynevezett dobozdíjat – kellett fizetniük. Jelentős áremelkedés a szakorvos által felírt speciális, nem rendszeresen szedett orvosságokat, például onkológiai gyógyszereket és egy-egy pszichiátriai készítményt érint. A rendszeresen szedett gyógyszereknél – például vérnyomáscsökkentők, fájdalomcsillapítók, fekély elleni készítmények – az áremelkedés mértéke néhány száz forint lehet, de az OEP kiemelte, hogy ezeknél is minden esetben lesz olcsóbb, azonos hatóanyagú alternatíva.

 

Szándékos félretájékoztatás? 

Csak egész kicsit nőtt a forgalom a hét második felében az óbudai Nagyszombat utcai gyógyszertárban, nem volt tumultus. A betegeken inkább tanácstalanságot, nagy-nagy bizonytalanságot láttak a gyógyszerészek; mindenki azon tűnődött, hogy most jobb-e, ha kiváltja, vagy várjon inkább ki. A patika az OEP-től, mint mindig, most is interneten át kapta meg a tegnaptól érvényes vényes árlistát, s ennek alapján úgy látják: az első tájékoztatások csak „csöpögtetések” voltak, magyarán félretájékoztatták a gyógyszerekre szorulókat. Először ugyanis azt az ötszázat említették a híradások, amelyeknek az ára csökken, csak jóval később került sor arra a majd’ háromezerre, amelyért jelentősen többet kell fizetni. A gyógyszerészek szerint nagyon „kábítani” már nem lehet az embereket, de azért illő lett volna rögtön valós és gyors tájékoztatást adni, mert aki tíz éve szed egy bizonyos szert, az nagy valószínűséggel akkor is meg fogja venni, ha többet kell érte fizetnie. Szombat délelőtt a Kálvin téri Gyöngy Patikában a gyógyszertáros hölgy még nem tudott semmiről beszámolni, hiszen ők is még csak ismerkednek a héten számítógépikre telepített rendszerrel. A betegek szombaton nem szoktak receptet kiváltani, ilyenkor a vény nélkül kapható fájdalomcsillapítók után érdeklődnek leginkább. Mindenre felkészülve szinte minden fajta készítményből tartanak raktáron, és hétfőn adják le a nagyobb rendelést, hátha addigra már egy árnyaltabb kép is kialakul, mi az, amire nagy mennyiségben szükség lehet.

(Á. J.–G. M.) 

 

A receptroham elmaradt

Nem kértek sem többen, sem több receptet a héten a pécsi Gesztenyés utcai rendelőben Pandur Ágnes háziorvostól. „A betegeim zöme idős, és rájuk nem jellemző, hogy böngésznék az interneten megjelent listát. De azért sem spájzolnak, mert jól tudják: szinte minden gyógyszer helyett van azonos hatóanyagú olcsóbb, amit – ha a megszokott drágábbra már nem futja nekik – felírhatok” – mondta lapunknak. A miskolci Tizeshonvéd utcában rendel Görgei Gábor. Szerinte sincs receptfelíratási bumm, csak a szokásos számban jöttek a krónikus betegek is, hogy hozzájussanak az átlagosan háromhavi gyógyszeradagjukhoz. „Még egy hónapra sem kértek áthidaló vényt közülük azok, akik számíthatnak rá, hogy változtatni kell a gyógyszerzésükön, az adagon” – mesélte. Annak, hogy elmaradt a roham, oka lehet az, hogy csak a hét elején tette közzé az OEP, melyik készítménynek mennyit változik a térítési díja, s az is, hogy hónap vége van, és az emberek, kivált az idősek zömének ilyenkorra már nagyon lapos, ha épp nem üres a bukszája. „Néhány, a térítési díj változásai iránt érdeklődő páciensemet leszámítva minden úgy történt most is, mint máskor” – nyilatkozta a budai XII. kerületben rendelő Lehel István háziorvos. „A betegek zöme nem tudja, hogy melyik készítményért mennyit kell majd fizetni. A sok száz tételes listát pedig nem hoztam magammal, mert itt a szűk rendelési időben amúgy sem lehetne benne kutakodni” – közölte. 

(V. G. P.)

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!