Csaknem kétezer párttag és szimpatizáns részvételével tartotta meg első kongresszusát a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció (DK) szombaton a budapesti Syma-csarnokban, ahol a résztvevők demokratikus ellenzéki szervezetek együttműködését szorgalmazó politikai nyilatkozatot fogadtak el. A pártelnök beszédében a brüsszeli tárgyalásokra utalva hangsúlyozta: Orbán Viktor az első kormányfő, aki elvei feladásával tartotta meg hatalmát.

 
Csaknem kétezer párttag és szimpatizáns részvételével tartotta meg első kongresszusát a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció

A rendezvényt a párt örökös tiszteletbeli elnöke, Vitányi Iván nyitotta meg, aki szerint a jelenlegi magyarországi helyzet az autokráciára hasonlít, mert abba a plutokráciától kezdve a „viktorizmusig” szinte minden egyeduralmi forma belefér. Beszédét követően a DK elmúlt három hónapjáról, többek között Gyurcsány Ferenc avasi lakótelepi „beköltözéséről” vetítettek fotókat. Ezután hatalmas ováció közepette lépett színpadra a pártelnök, aki azzal kezdte: „Orbánnak mennie kell!” Gyurcsány szerint a miniszterelnök a bibói leírásokat alkalmazva honosította meg az antidemokrata nacionalizmust, amely teljes mértékben szemben áll a DK képviselte demokratikus republikanizmussal, a nyugatos polgári berendezkedéssel. Orbán távozása azonban kevés, hiszen ha ő megy, nem szűnik meg az általa meghonosított mentalitás. „Ez mindaddig megmarad, amíg nem találunk egy hidat, ami a demokratikus jobboldalhoz vezet” – mondta a pártelnök. Gyurcsány Ferenc elismerte, ugyan sokat kritizálja a Kádár-rendszert, ám azt érdemének tartja, hogy demokratizálta a tanuláshoz való hozzáférést, amit a jelenlegi kormány lebontott, hogy keresztény evangelizációra használja a közoktatást. „Ha Orbán a hetvenes években lett volna miniszterelnök, ő apja mellett bányász, én anyám mellett legfeljebb textilipari technikus lehetnék” – játszadozott el a gondolattal Gyurcsány. Szerinte Orbán a legszegényebbeket nem áldozatként, hanem bűnbakként állítja be, hogy levezesse azt a társadalmi-politikai feszültséget, amit ő maga okozott. Bejelentette továbbá: a DK-t a bíróság nyilvántartásba vette, és országosan már négyezer tagot számlál. Önkritikát gyakorolva elmondta: tanult az elmúlt nyolc év hibáiból, „nem kicsit, sokat”.

A kongresszus megvitatta a Vissza Európába! című programvázlatot és elfogadták a párt gazdálkodási és etikai szabályait. Az eseményen felszólalt Bauer Tamás és Debreczeni József alelnök, valamint a DK-hoz a héten csatlakozott Eörsi Mátyás is. A Syma-csarnok folyosóján adományokat gyűjtöttek, valamint könyvet árultak, Gyurcsány írásai mellett többek közt Varjú László pártigazgató Kedvenc ételeim című kötetét is.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!