Magyar orvostanhallgatók találták ki és alkották meg azt a weben és mobilon is használható oktatási alkalmazást, ami forradalmasíthatja az anatómiatanulást. A huszonéves fiúk már most is százmilliós befektetésekről tárgyalnak, miközben sorra díjazzák őket.

 

Újabb magyar startup hódítja meg a világot. Fábián Ádám és Regéczy Zoltán, az RF Anatomy ötletgazdái és csapatuk olyan egyedülálló, weben és mobilon is használható alkalmazást találtak ki, melyre rákattant a fél világ. Legalábbis az orvostanhallgatói része. Eddig 148 országból töltötték le anatómiaoktatási platform első verzióját, és idén bekerültek a 100 legérdekesebb magyar innováció közé, mégpedig az előkelő 37. helyen – értesült lapunk.

Fábián Ádám arról beszélt a Vasárnapi Híreknek: orvostanhallgatóként szembesült azzal, hogy az anatómiaszigorlathoz milyen óriási ismeretanyagot kell elsajátítani viszonylag rövid idő alatt, ez pedig komoly terhelést jelent. Anatómiaatlasz nélkül képtelenség sikerrel vizsgázni, és bár akadt néhány, számítógépen vagy telefonon használható 3D-s program, amik szemléltetésre jók voltak, de tanulni nem lehetett belőlük. Volt tehát egy piaci rés, és két leleményes és lelkes orvostanhallgató, akik éjszakákat nem kímélve elhatározták, hogy betöltik ezt a rést.

„Ez a vizsga az első igazán nagy vízválasztó, nagyon alapos tudásra van szükség, ezért komolyan készülnek rá a diákok. Ekkor jött az ötlet, hogy a mai digitális világban mennyire kéne egy online is használható, komplex rendszer, amely mindenki számára viszonylag olcsón elérhető. Ennek első lépése volt az anatómiaatlasz. Az ötlet megszületése után az egyetem mellett másfél évig csak azon dolgoztunk, hogy az alkalmazás megvalósuljon. Gyakran napi 12 órát foglalkoztunk csak ezzel, még éjszaka is” – mondta Fábián Ádám.

Végül 2015-ben eredménye lett a munkának. RF Anatomy néven a világra szabadították a saját digitális anatómiai atlaszukat, ami szerintük már valóban kielégíti az orvostanhallgatók igényeit is. Azt, hogy azóta milyen hihetetlen szárnyalásba kezdtek, jól mutatja az is, hogy alig másfél évvel a kezdetek után a béta verzióval első helyezést értek el egy hazai startup versenyen. Később pedig egy rangos nemzetközi megmérettetésen is ők képviselték hazánkat Szófiában. Ezt követően annyira sokan érdeklődtek irántuk, hogy bővíteni kellett a csapatot és jöttek a befektetők is.

Fábián Ádámot arról is kérdeztük, milyen huszonévesként százmilliós összegeket forgatva egy olyan termékről tárgyalni, amit ők maguk álmodtak meg. Mint mondta, kezdetben nagyon furcsa volt, csak kapkodták a fejüket. Teljesen megváltoztak a terveik, nem hitték, hogy ilyen gyorsan ekkora sikereik lesznek. Azonban cégvezetőként hamar hozzá kellett szoknia ahhoz, hogy komoly összegekről tárgyal.

A fiatalok álma ma már hat embernek jelent teljes munkaidős állást és a csapat létszámát még idén bővíteni fogják. Hamarosan kezdődik a harmadik tőkebevonás, ezzel egy időben pedig érkezik az új platform is, aminek várhatóan 25-30 euró lesz majd az ára. Ezért a felhasználók jegyzeteket is készíthetnek, amiket bárki más is láthat. Sőt oktatói platform is elérhető, így akár egy harvardi professzor is megírhatja a saját anatómiajegyzetét, amiből aztán a magyar orvostanhallgatók is tanulhatnak. Jelenleg a csapat egy speciális, nyomtatott atlaszon is dolgozik, azt ígérik: nagyon különleges végeredmény várható.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!