Húsz sportágban százötvennyolc magyar sportolóért izgulhatunk mostantól három héten át. Bár a riói csapat nem a legnépesebb az olimpiák történetében, a várakozások mindenképpen felülmúlják a négy évvel ezelőttit. Reméljük, az eredmények is. Az érmekre legesélyesebbek idén is az úszók és a kajak-kenusok (mint általában), de – mivel ez olimpia – bármi megtörténhet!

Az alábbi idővonalon a dobogóesélyes magyar sportolókat és versenyzésük napját tüntetjük fel, de ne felejtkezzenek meg azokról sem, akik helyszűke miatt nem fértek fel a listára. A versenyszámok pontos időbeosztását az olimpia hivatalos weboldalán (www.rio2016.com) olvashatják. És ne feledjék: Rióban öt órával kevesebb van, mint Budapesten.


Harangos Himnusz
Új verzióban köszönti a magyar himnusz Rióban az aranyérmet szerző sportolókat. A MÁV Szimfonikus Zenekara még 2013-ban készítette el a NOB szabályai szerint a Himnusz 90 másodperces változatát, amelyet az Erkel Ferenc Társaság is hitelesített.
A társaság közleménye szerint a verzió különlegessége a zeneszerző által a kotta külön sorában jelzett, ám korábbi hangzó anyagokban még sosem hallott „Harangs(z)ó” lesz, ami utalás az idén 560 éve történt nándorfehérvári diadalra, amellyel egyidejűleg III. Kallixtus pápa Európa-szerte elrendelte a déli harangszót.
(A napi harangszót valójában már a győzelem előtt elrendelték, és éppen azért, hogy ezzel is segítsék a magyarok remélt győzelmét, s hogy emlékeztessék a nyugati világ lakóit arra, hogy értük és biztonságukért dúl a küzdelem, a XVI. századtól viszont már valóban a török sereg feletti diadal emlékét is őrzi a déli harangszó – a szerk.)


Aranyesőre várva. Valamivel több érmet várnak az emberek a magyar versenyzőktől a riói olimpián, mint amennyit négy évvel ezelőtt szereztek. Az akkori 8 arany, 4 ezüst és 6 bronzzal szemben most 21 éremre számítanak, ráadásul 9 első helyre – derült ki a Závecz Research Intézet (ZRI ) július utolsó hetében végzett felméréséből. A megkérdezettek 6 százaléka igazán lelkesen várja az olimpiát, ők a napirendjüket is a versenyszámokhoz igazítják. A megkérdezettek további 30 százaléka csak nagyon várja az eseményt, 17 százalékukat viszont egyáltalán nem hozza lázba az olimpia. Érdekesség, hogy minél idősebb valaki, annál inkább várja a játékokat. Az előzetes válaszok szerint az ünneplésben leginkább a nők jeleskednek majd a korosabb nézők mellett.


A gyanú árnyéka.
Még el sem kezdődött a 2016-os olimpia, két magyar versenyzőt már ki is zártak a csapatból – tiltott szer használatának gyanúja miatt. A Magyar Kajak-Kenu Szövetség döntése értelmében a két kajakost itthon hagyják, helyettük egy másik egység „ugrik be”, vagyis utazik ki Rióba. Feltéve, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) jóváhagyja a MOB kérését. A szakvezetőket a Magyar Antidopping Csoport (MACS) értesítette, hogy a sportolók három-három úgynevezett „atipikus” vérmintát adtak, ami önmagában nem minősül ugyan doppingvétségnek, de Tiszeker Ágnes, a MACS vezetője több helyen is azt nyilatkozta: a szóban is megerősített információk alapján egyértelmű, hogy tiltott szert, szintetikus növekedési hormont találtak a szervezetükben. Ezt kizárólag injekciós tűvel lehet befecskendezni, így esetükben nem áll meg az a védekezés, hogy a szervezetükbe véletlenül vagy szabotázzsal került a szer. Bár a vétkes sportolók nevét nem hozták nyilvánosságra, vélhetően a Horváth Bence–Szomolányi Máté kajakpárosról van szó, helyettük nevezték ugyanis a Molnár Péter–Tótka Sándor kettőst a 200 méteres sprintszámban.
A HGH (human growth hormon – növekedési hormon) normál körülmények között is megtalálható az emberi testben. A növekedési hormon a sejteket több aminosav felvételére készteti, fokozódik a fehérjeszintézis, új izomtömeg épül be tőle. Egészen addig termelődik, amíg az ember szervezete be nem fejezi a növekedést. Ma már szintetikusan is előállítható, ezért a sportolók egy része izomnövelésre használja; s mivel felnőttkorban is növekednek tőle, ezért tiltólistás.
Eddig a kísérletező kedvű sportolók lényegében kockázat nélkül szedhették tabletta formájában vagy szúrhatták magukba injekciós tűvel, lévén, nem tudták kimutatni. Azonban a WADA március óta új eljárást vezetett be. Ebben egyelőre elég magas határértéket állapítottak meg, de ezt a határértéket a módszer tökéletesítése mellett várhatóan fokozatosan csökkentik, míg végül nulla lesz. A két válogatott kajakos a magasra állított határértéket nem lépte át, vagyis doppingjogilag egyikük sem bűnös – csak orvosilag vétkes. Aki ugyanis nem él szintetikus növekedési hormonnal, annak minden esetben 0/0 a növekedésihormon-értéke.
 

 

Ennyit nyernek
A riói olimpián 35 millió forint jár minden magyar aranyérmesnek. A MOB 25 milliót fizet az ezüstérmeseknek, és 20-at a harmadik helyezetteknek.
A sikeres olimpikonok nemcsak egy összegű jutalmat, hanem járadékot is kapnak. Tavaly 488 olimpiai érmes összesen 977,79 millió forintnyi járadékban részesült.
Egy olimpiai aranyérem esetén 2015-ben havi bruttó 237 700 forint járt egy sportolónak, kettő vagy három cím után ez az összeg 285 200, illetve 332 800 forint. Egy négyszeres olimpiai bajnok járadéka bruttó 380 300 forint havonta, egy öt- vagy többszörösé 475 400 forint. Ezenkívül egy olimpiai ezüstérem után havi bruttó 142 600 forint járt tavaly, egy bronzért 95 100.
 

AZ ÖSSZEÁLLÍTÁST KÉSZÍTETTE SZABÓ KATA ÉS KÖVESDI PÉTER
 

IDÉZETEK: FLUCK MIKLÓS INTERJÚIBÓL - megjelentek "ÚT RIÓBA - OLIMPIAI PORTRÉK sorozatunkban

 

CSERNOVICKI ÉVA
„Nagyon erős a mezőny, a legjobb 8-10 versenyző nagyjából azonos szintet képvisel. Itt már a pillanatnyi forma dönt, bármi előfordulhat. A legfontosabb egyelőre, hogy sérülésmentesen tudjam le a felkészülést.” 

 


VERRASZTÓ DÁVID
„Attól, hogy most a Komjádiban jól úszom, át kell majd utaznom a fél világot, és a formát is át kellene menteni. Ez önmagában 30-40 százalék. Hiába tudjuk percre, hogy mikor fogunk úszni. Azon a napon, abban a percben kell jónak lenni, mert az, hogy előtte 200 napig milyen jó voltál, az már ott senkit nem fog érdekelni.”



CSEH LÁSZLÓ
„London visszalépést jelentett, most viszont csak megerősíteni tudom azt, amit már a tavalyi kazanyi világbajnokság után kimondtam: képesnek tartom magamat az első olimpiai győzelmem megszerzésére.” 



SZILÁGYI ÁRON
„Nem vagyok az a nagyon múltban merengő típus, inkább a következő megmérettetéseim foglalkoztatnak. Arról álmodtam már, hogy megnyertem a riói olimpiát, de akár a világbajnokságot is mondhatnám.” 



HOSSZÚ KATINKA
„Azt tudom megígérni, hogy minden egyes cseppnyi energiámat ott fogom hagyni a medencében, mindent megteszek majd azért, hogy kipréseljem magamból a maximumot. Hogy ez milyen helyezéshez lesz elég, azt most még nem tudjuk megmondani.”  



KAPÁS BOGLÁRKA
„Rióban leszek csúcsformában.”



KOZÁK DANUTA
„Még London előtt volt egy ígéretem Gabinak (Szabó Gabriella – a szerk.), akivel az első aranyamat, az első érmeimet nyertem a nemzetközi mezőnyben, és akit 17 éve ismerek. Azt mondtam neki, miután a válogatón ugyan nyertünk, de nem mehettünk az olimpiára párosban: nem baj, majd Rióban megnyerjük együtt a párost. Nekem az az arany hiányzik, ezért jó lenne elhozni és teljessé tenni a kollekciómat.”



MOLNÁR PÉTER
„Mérhetetlen boldogság. Nem is érdekes a tegnapelőtt, a tegnap, hogy milyen úton jutottunk ki Rióba, most már csak előre tekinthetünk, a holnap van, és mindent bele kell adnunk. Más célunk nem lehet az olimpián, mint az aranyérem. De két lábbal állunk a földön. Tavaly világbajnokok lettünk, egy döntős helyezés a minimum, és az olimpián pedig bármi megtörténhet! A döntőben már minden jó helyezés ajándék.”



SIDI PÉTER
„Nüanszokon múlt korábban az érem, tényleg csak apróságok hiányoztak eddig, Rióban viszont nagyon remélem, hogy meglesz az a kis szerencsém, ami eddig nem volt. Vicces talán, hogy ezt mondom, de Brazíliában lehet, hogy azt a pici szerencsét majd éppen a szabályváltoztatások hozzák meg nekem, s a döntőben, bármennyire is nem szeretem a mostani szabályt, nekem jön ki legjobban a lépés.”



BÁCSI PÉTER
„Idén megint sikerült rátalálnom a jó útra, ezen megyünk tovább Rióba. Ott pedig megvalósíthatom az álmomat, amit egész pályafutásom alatt dédelgettem, ez lehet az utolsó nagy dobásom, mert nem hiszem, hogy még egy olimpia belefér az életembe.” 

 



A dobogóesélyes magyar sportolókat és versenyzésük napját tüntetjük fel, de ne felejtkezzenek meg azokról sem, akik helyszűke miatt nem fértek fel a listára.

Augusztus 6. 


Augusztus 8., 9., 10., 11.


Augusztus 12., 14., 16. és 17.


Augusztus 18., 19. és 20.


 

 

 

 

 

 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!