A legfrissebb felmérés szerint az ötöd- és hatodéves orvostanhallgatók csaknem 40 százaléka tervez külföldi munkavállalást, és többségük csak a munkaés életkörülmények alapvető változása esetén térne haza. Dénes Tamást, a Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezetének elnökét kérdeztük.
– Mikor borul be a rendszer, hová tart az ágazat?
– Nehéz megmondani az irányt. Nincs egészségügyi kormányprogram, és voltak ugyan részsikerek az elmúlt 4 évben, de egyértelmű koncepció nincs. Ez a bizonytalanság fontos szerepet játszik abban, hogy az orvostanhallgatók jelentős része már a diploma megszerzése előtt a kivándorláson gondolkodik.
– Ki lehet mondani, hogy az orvos- és szakdolgozóhiány miatt, és az ezzel összefüggő leterheltség, fáradtság, hibák és figyelmetlenségek, illetve a kórházi fertőzések miatt halnak meg betegek Magyarországon?
– Nem lehet kimondani, a felelősség megosztott. A magas halálozásban fontos szerepe van az ellátórendszer hiányosságainak is – ami az elmúlt időszak kormányainak a felelőssége –, de felelősség terheli a nem egészségtudatos állampolgárt is.
– A korrupció, a hálapénz – számos orvos kiállása ellenére – továbbra is jelen van. Egyre inkább igaz, hogy akinek pénze van, az – a magánellátásban biztosan, de a közkórházakban is – nagyobb eséllyel gyógyul?
– „Akinek több pénze van, gyorsabban gyógyulhat” állítás a legtöbb országra igaz. A probléma azzal van, hogy ezzel kapcsolatban nem volt megfelelő társadalmi vita itthon, és sokan azt hiszik, minden és azonnal jár. Magyarországon a beteg szempontjából az állami és magánrendszer viszonya a lehető legrosszabb, mert a beteg kétszer fizet: egészségügyi hozzájárulást az államnak és az ellátás teljes összegét a magánellátónak. Ennél vannak sokkal hatékonyabb modellek is.
– A szakszervezetük két éve aláírásgyűjtést indított azért, hogy az egészségügyre fordított közkiadások a bruttó hazai termék (GDP) minimum 2 százalékával emelkedjenek 3 éven belül. Mennyi ideje van még hátra ennek a rendszernek kellő források nélkül?
– Az egészségügyi rendszer soha nem omlik össze, nem megy csődbe, így az időnk végtelen. Amennyiben forráskivonás történik, akkor csak egyre rosszabb minőségű ellátást fog nyújtani a rendszer. Mi többek között azt szerettük volna elérni, hogy a nemzeti össztermék minimum 6 százalékát költsük a közfinanszírozott egészségügyre és ezt foglaljuk az Alaptörvénybe. Ez nem történt meg. Annak ellenére, hogy az elmúlt években nőtt a közfinanszírozott egészségügyre fordított források mértéke, még mindig messze elmarad az elvárttól és az uniós átlagtól. Kimondható, hogy az egészségügy még mindig nem prioritás.
– A kormány emeli a béreket, két éve például 12,8 milliárd volt a terv, ami hozzávetőleg egy stadion ára. Miből biztosítanák a hiányzó évi 600 milliárdot?
– A magyar egészségügyi rendszer nem biztosítás, hanem adóalapú egészségügyi rendszerré alakult át az elmúlt években. Ez azt jelenti, hogy a mindenkori kormány annyit költ az egészségügyre, amennyit jónak lát, amennyire fontosnak gondolja.
– A Publicus Intézet két évvel ezelőtti kutatása szerint (lásd a Vasárnapi Hírek 2015. november 25-i számában )a kórházi napidíjat és a vizitdíjat 2008-ban leszavazók kétharmada támogatna egy plusz fizetési kötelezettséget, ha a bevétel az egészségügyben maradna. Ez is lehet megoldás?
– A kórházi napidíj és vizitdíj legfeljebb nevelő jellegű intézkedés lehet. A felesleges igénybevétel mennyiségét csökkentheti, de a forráshiányt nem oldja meg.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!