A magyar katolikus egyház visszatetszően közel került az államhoz: papok prédikálnak a kormány mellett, ám a klérus hallgat a menekültekkel, kilakoltatottakkal, hajléktalanokkal összefüggő embertelenségek, vagy éppen a propagandából kibuggyanó pápagyalázás idején. A vagyon hízik, a nyáj fogy. A kritika megvan a gondolkodó hívőkben is, akik érzik: a politika ölelése halálos lehet – derült ki az Eötvös Csoport rendezvényén, amelyen neves közéleti szereplők, köztük Sólyom László volt államfő is beszélt.
A politika és katolicizmus kapcsolata nem mai keletű, de a ma élőknek most a legkínosabb. Akár ellenzékiek, akár kormánypártiak. E témáról ritkán beszélnek nyilvánosan; a jezsuita Párbeszéd Házában ez történt a minap. Mi a kereszténység, és ami most Magyarországon van, tartalmazza-e nyomokban?
Nyomokban kereszténység
„Erre az attitűdre, amelyik ennyire messze van a hitemtől, azt tudom mondani, hogy rátok az Újszövetségnek egyetlen, jézusi mondata vonatkozik: Jaj nektek, farizeusok!” – Amennyire tétova államfő volt Sólyom László, oly kérlelhetetlenül szólt a keresztény hitről a fórumon. A nyári alaptörvény-módosítást idézte: „Magyarország alkotmányos önazonosságának és keresztény kultúrájának védelme az állam minden szervének kötelessége”. Ennek egyik motívuma az utóbbi évek sikeres belpolitikai narratíváját, a migránsveszélyt viszi tovább, értékelt.
Sólyom László élesen vetette föl, hogy „az alkotmánymódosításnak, ami védi a keresztény kultúrát, nincs köze a keresztény hithez”. Szerinte ettől messze kerültek azok az értékek, amiket a kormány védeni akar. „Olyan a hit nélküli keresztény kultúra, mint a zsidók nélküli antiszemitizmus vagy a migráns nélküli migránsveszély. Hol van mindennek a magja? Mitől keresztény ez a kultúra?” – kérdezte.
Magyarországon 56 százalék mondja magát katolikusnak, negyed részük nem hisz Istenben, 12 százalékuknak van hite, a többi az egészet családi hagyománynak tartja. A Pew Research Center felmérését idézve Sólyom azt kérdezte: ha van egy társadalom, amiben ilyen kevés igazi keresztény van, akkor mondhatjuk-e azt, hogy ennek az országnak keresztény kultúrája van? Lehet-e azonosítani a hosszú történelmi örökséget, ami átment a vallástalanság évszázadain is, a kereszténységgel? „Ez a ’90-es évek divatos kérdése volt: ki lehet-e tenni állami iskolában a keresztet vagy a feszületet? A német alkotmánybíróság szépen kifejtette, hogy nem lehet azzal védekeznie a bajor kormánynak, hogy ez nem vallási szimbólum, hanem a nyugati kultúra jele. Azt mondta, a keresztet, ami a vallás lényege és misztériuma, nem lehet profanizálni. De megfordítható a kérdés: nem mondhatná-e most egy igazi katolikus, hogy ne éljenek vissza az én keresztemmel, ne rakják ki az Országházra!”
Migránsok méltósága
A volt államfő szerint a hivatalos és az igazi, hitből fakadó keresztény kultúra között ott ragadható meg a különbség, hogy kiáll az elesettek mellett. „A szegényekről gondoskodás nem evangéliumi jó tanács, hanem alapvető parancs. Nem akarja megoldani a migránsválságot, de megmutatja, hogy kell bánni ezekkel a helyzetekkel. Ez nem egy fenyegető tömeg, hanem emberi méltósággal rendelkező személyek, akiknek sorsuk van. Ferenc pápa üzenete iszonyú távol esik attól, ami a hivatalos – nem akarok kereszténydemokráciát mondani, mert akkor magára veszi egy párt – a keresztény kultúrától. Óriási a szakadék. A hajléktalanok kitiltása a közterületekről ugyanabba az alkotmánymódosításba belefért, ami védeni rendeli alkotmányi erőből a keresztény kultúrát” – fogalmazott Sólyom László.
Arról, hogy a politika miként telepedik rá az egyházra, Botos Máté történész Karl Löwith teológust idézve mondta: „Az emberiség története az üdvösség története is. Mindazok, akik ennek a bekövetkezésén munkálkodnak, Isten munkatársai. Aki azonban a katolikus vallás szimbolikáját, nyelvezetét, a jelzőit kizárólag önmagát legitimáló politikai célokra akarja felhasználni, az uzurpátor, vagyis bitorló, és nem az Isten munkatársa.”
A történész szerint most annak vagyunk tanúi, hogy egyes államok, köztük a magyar, megpróbálja az egyházi érdekeket védeni akkor is, ha ezt az egyház nem kéri. „Ezzel a paternalisztikus fordulattal vajon jót tesz az állam vagy inkább rosszat? A hosszú időre begipszelt végtag izmai egy idő után elsorvadnak” – érzékelteti az egyik, egyházat érintő veszélyt.
Török Csaba teológus, egyetemi tanár mondta: a Szentszék ragaszkodik ahhoz, hogy az egyházak politikai fórummal való érintkezése a szükségszerű minimumra szűküljön le. „Nekünk idehaza mintha hiányozna még egy érzék, ami a nagyvilág egyházainak megvan, mert megégette már magát…”
Féljetek? Ne!
A teológus állam és egyház közeledésére motivációt is említett. „A félelem iszonyatos motivációs erővé tud válni. Egy gondokkal küzdő egyház rengeteg dologtól fél és retteg, és ezért könnyen a nyakába borul bárkinek, aki védelmet, oltalmat, stabilitást vagy éppen vagyoni hátteret biztosít neki egy intézményrendszer fönntartásához. Amitől – úgy tűnik – van társadalmi jelenléte, holott a hitélet számait alapul véve már messze túl nyújtózkodtunk a takarón. A katolikus iskolákban a tanárok hány százaléka hívő katolikus? És a diákoké, az érintett családoké? Mitől katolikus akkor az iskola?
Ez olyan iszonyatos teher, ami az egyháznak szó szerint a nyakába kötözött kővé válik, miközben majd meg kell próbálnia úszni egy hatalmas árban” – mondta Török Csaba.
A teológus szerint a másik oldalról is megindulhat ez az egymásba borulás, hiszen eszmék, ideológiák, zászlók, jelszavak, szimbólumok igen hasznosak tudnak lenni egy-egy összetartásában. „Minden akció és reakció, aminek a motivációi között ott van a félelem, végül ártani fog mindkét oldalnak.”
Valószínűleg ez az oka, hogy az egyház az elmúlt kétszáz évéből nagyon megtanulta az óvatosságot. Ha a pápákat nézzük, az egyház és az állam szétválasztásának ez az egyik sarokköve. A katolikus egyház, legalábbis a pápa szintjén nem fél. Lehet, hogy nekünk sem kellene. Mert végső soron van az evangéliumban valaki, aki azt mondta, hogy ezt ne tegyük… És ez – ha közhelyesnek is tűnik – segít abban, hogy az államhoz és a politikumhoz való viszonyunkat is könnyebben és világosabban határozzuk meg.
Párizs érseke megmondta
A párizsi érsek annak idején óva intette Antall Józsefet, idézte a volt kormányfőtől hallottakat Sólyom László, ne engedjen meg semmiféle visszakövetelést az egyházaknak. Örüljenek, hogy megszabadultak a terhektől, és próbáljanak új evangéliumi életet kezdeni. „Az egyházak hihetetlen anyagi függésben vannak az államtól. Ha pedig függés van, akkor mindent meg lehet csinálni, véleményt formálni, elhallgattatni” – érvelt Sólyom László.
FOTÓ: KOSZTICSÁK SZILÁRD, MTI
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
