A kormány ugyan nem támogatta, de közösségi támogatásból mégis megjelent a Tárki Társadalmi riport 2014 című kiadványa. A kötet tanulmányainak fő megállapítása: Magyarország szinte minden témában a leszakadók közé került. A kutatók a szegénységnél is komolyabb problémának a magyar társadalomszerkezet torzulását látják.

A leszakadó szakképzetlen réteg már 2002-ben is 10 százalékponttal nagyobb volt Magyarországon, mint az EU-átlag, ez a különbség 10 év alatt 15 százalékponttal nőtt. Ennek megfelelően a felsőfokú végzettségűek, a vállalkozók és a menedzserek 13 százalékponttal kevesebben vannak, mint az uniós átlag, de lemaradásunk a visegrádi országokhoz képest is 10 százalékpont. Vagyis változatlanul hiányzik a befektető tőkével és tartalékokkal rendelkező polgári középosztály. A társadalmi szerkezet torzulását kiegészítik a lakosság értékszerkezetének, attitűdjeinek torzulásai: Magyarországon az egymással szembeni bizalom továbbra is alacsony, az intézményekbe vetett bizalom, a normaszegés és normakövetés megítélése, valamint az előrejutással kapcsolatos vélemények erősen átpolitizáltak. Szintén európai trenddel ellentétes, hogy Magyarországon továbbra is nagyon magas az állammal szembeni elvárás.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!