Simicska nyíltan trollkodik Orbánnal.
- Úgy tűnik, a kirúgott főoligarcha elhappolta Andy Vajna elől a TV2-t.
- Beigazolódni látszik a nagy strómantörténet.

  <h1>A képernyőn Andy Vajna - Fotó: Kallos Bea, MTI</h1>-
  <h1>Mennyire viszi előre az ország dolgait? Simicska és Vajna ismertsége, illetve népszerűsége - A grafikon a közszereplők ismertségét (első oszlop, %) és népszerűségét (100-as skálára vetített átlagban) mutatja. Forrás: Publicus-kutatás, 2015. augusztus 6–12. között, Vasárnapi Hírek 33. szám</h1>-

A képernyőn Andy Vajna - Fotó: Kallos Bea, MTI

- – Kép 1/2

A legnagyobb politikai troll Simicska Lajos – ez az egyetlen biztos pont a TV2 körül kavargó politikai-gazdasági káoszban. Az alapsztori annyi: Andy Vajna bejelentette, hogy övé lett a TV2 (az adásvételi procedúra hivatalosan év végére zárul le), és már meg is találta a megfelelő szakembert (az egykori RTL-főnök Dirk Gerkens személyében), hogy felvirágoztassa a gyengélkedő csatornát. Ám a filmügyi kormánybiztos bejelentése után a Megapolis Média Zrt. közleményben tudatta, hogy Vajna nem vásárolhatta meg a TV2-t, ugyanis az az övé. A Megapolisról annyit: Simicska Lajos érdekeltségébe tartozik. Azaz Orbán egykori főoligarchája simán a falnak vezette a miniszterelnök jelenlegi pénzembereinek egyik legfontosabbikát.

Magyar stróman, német hitel

A történet előzménye az, hogy a német ProSiebenSat.1 (P7S1) szabadulni akart a veszteséges csatornától, a jelek szerint nagyon. Ugyanis csúsztatott fizetési konstrukcióban is hajlandó volt elpasszolni a TV2-t. Így vehette meg Simon Zsolt és Yvonne Dederick – előbbi a csatorna vezérigazgatója volt, utóbbi a gazdasági vezetője. Az akvizíciót Simon egy állománygyűlésen úgy kommentálta: egy magyar csoport áll mögöttük. Az ugyanis egyértelmű volt, hogy a két magánszemély önerőből nem tudja visszafizetni azt a mintegy 20 milliárd forintot, amit maga a P7S1 nyújtott, hogy megvehessék csatornáját.

Persze egyből életszagú összeesküvéselmélet született, miszerint Simon és Dederick valójában strómanok. Mindenki Simicska Lajosra és körére mutogatott, hiszen 2013 nyarán még úgy állt a helyzet, hogy ő bővíti tovább a Fidesz médiabirodalmát. (Üzlettársa, Nyerges Zsolt korábban az RTL Klubba próbálta bevásárolni magát, hiába.) A közvélekedés akkor úgy tartotta: nyilván a csatorna nyereségéből (értsd: a Simicskának köszönhető állami hirdetésekből) törleszti a két magánszemély a hitelt. Egy feltételezett politikai ígéret persze semmit nem nyomott a latban a német anyacégnél, így a P7S1 zálogjogot terhelt arra a cégre, aminek segítségével Simon és Dederick birtokolta a TV2-t. (A vállalkozást úgy hívják: TV2 Media Group Kft., tulajdonosa a két említett személy. Illetve Simon és Dederick közbeiktatott egy másik céget, a TV2 Kft.-t – ez működteti érdemben a csatornát –, aminek egyetlen birtokosa akad, a TV2 Media Group Kft.)

Egy aduja lehetne Vajnának

Azaz a helyzet kulcsa a zálogjog. Magyarán: aki kifizeti a TV2 megvásárlásához felvett kölcsönt, az – a német hitelnyújtó jóváhagyásával – gyakorlatilag megszerezheti a céget. Legalábbis abban az esetben, ha Simon és Dederick nem fizet (márpedig ez nem kérdés, ketten együtt eddig mintegy 75 millió forintot fordítottak az akvizícióra, de most 6-8 milliárdot kellene, ugyanis a kölcsönadott summát hivatalosan éves részletekben, 2018-ig kell visszacsengetni). És innentől több forgatókönyv lehetséges.

Az első szerint Simicska köre nem volt benne biztos, hogy az állami hirdetésekből futja a törlesztésre, és felkészült rá, hogy lépnie kell. Ennek egyik módja, hogy egy opciós szerződést kötött, miszerint, ha a két tulajdonos nem törleszt időben, akkor a Megapolis helyt áll helyettük, cserében persze hozzákerül a tulajdonjog. Amennyiben e verzió az igaz, akkor most ez a helyzet állhatott elő, azaz automatikusan a Megapolisé lett a TV2 Media Group Kft. Megjegyzendő: ezt a verziót valószínűsítette Szigetvári Viktor, az Együtt elnöke, amikor 2014 januárjában arról beszélt, adott helyzetben lép be majd a tulajdonosi körbe az igazi gazda. Azt, hogy a felvetés nem légből kapott, alátámasztja, hogy Magyarországon járt az FBI tőzsdefelügyeleti nyomozója – ugyanis a P7S1 az amerikai tőzsdén is jelen van, márpedig ott alapkövetelmény a jegyzett cégek ügyeinek átláthatósága. (Egy ilyen opciós szerződés nem feltétlenül törvénytelen, csak akkor lehet az, ha titokban tartják. Az más kérdés, hogy ha létezik ez a konstrukció, akkor Simon Zsolt miképp értékesíthette a TV2 Media Group Kft. tulajdonát, a TV2 társaságot.)

A második forgatókönyv arról szól, hogy pénzügyi garanciákért cserébe elővásárlási joga lehetett Simicska érdekeltségének, és most ezzel élt. (Ezt erősíti, hogy sajtóhírek szerint Simicskáék még tavaly nyáron egymillió euróért vettek elővásárlási opciót a TV2-re.) Erről azonban a két tulajdonosnak tudnia kellett volna, ám a sajtóhírek szerint ők is erősen döbbent állapotba kerültek Simicska bejelentésétől. Viszont ha az elővásárlási opció érvényesítésének tudatában adták el a TV2 Kft.-t, akkor gyakorlatilag kettős értékesítést követtek el – ami komoly büntetőjogi konzekvenciákkal járhat.

A harmadik verzió pedig úgy szól: Simicskáék fiókjában esetleg egy aláírt, biankó adásvételi szerződés lapulhatott, amire csak a dátumot kellett ráírni. (Ha egyik fél sem akar idő előtt a napra menni, akkor ez a legjobb megoldás, hiszen sehol nincs nyoma.) Mindenesetre a Megapolis Zrt. állítja, ők Simontól és Dedericktől vették meg a céget, mindkét tulajdonos pontosan tisztában volt az akvizícióval.

Tizenkilencre húz lapot

Andy Vajna viszont akkor érezheti magát jó pozícióban, ha a németektől megvette/ átvette a követelést. Ugyanis ebben az esetben a legrosszabb, ami történhet, hogy Simicskáék neki fizetnek egy csomó pénzt. A második, pozitívabb forgatókönyv, hogyha – bár ezt nem tudni – a zálogjogot elidegenítési tilalom is erősíti, akkor akár semmis is lehet a Simicska-féle bevásárlás. (És valóság lehet az, amit Simon és Dederick mondott a TV2 születésnapi buliján, miszerint még övék a csatorna, egészen addig, amíg le nem zárulnak a tárgyalások Vajnával. Ez egyébként azt erősíti, hogy Vajna egyelőre előszerződést kötött.)

Úgy tűnik, Simicska már úgy huszonegyezik, hogy bármikor lapot húz tizenkilencre. Egyrészt nem sok vesztenivalója maradt, másrészt, ha megfúrja a TV2 megvételét (vagy hosszú pereskedéssel évekre elodázza), akkor a Fidesz egy új tévét kénytelen építeni, azaz épp a választások előtt lesz csak saját csatornája.

Másrészt ezzel ellehetetleníti Andy Vajnát, akire komoly nyomás nehezedik, hogy gründolja azt a médiabirodalmat, ha már megkapta hozzá állami segédlettel a kaszinópénzeket. Harmadrészt pedig finanszírozhatatlan veszteségbe taszítja a TV2-t. Ugyanis hiába változtak az erőviszonyok, hiába álltak át a feltételezett strómanok az új oligarchákhoz, Simicska még mindig megkerülhetetlen a közéletben – és most úgy adta oda a nyilvánosságnak egy tévémutyi történetét, hogy ő maga érintetlen maradt.

A képernyőn Andy Vajna
Fodrásznak tanult, Arnold Schwarzeneggerel és Orbán Viktorral pózolt közös képen, évi mintegy 6,5 milliárd forintot szakít pusztán a kaszinókoncessziókból – Andy Vajna hollywoodi nagypapából seperc alatt nőtte ki magát az ország leismertebb oligarchájává. A Publicus Intézet kutatása azt mutatja: az emberek 92 százaléka tudja, ki ő, így ismertségben 4 százalékkal ver rá Simicska Lajosra, és 24-gyel Mészáros Lőrincre, a gázszerelőből lett milliárdos felcsúti polgármesterre. Jelenleg Orbán legütősebb politikai-gazdasági oligarchanégyesének tagja: együtt mozog Habony Árpáddal, Rogán Antal miniszterelnöki kabinetfőnökkel, illetve Matolcsy György jegybankelnökkel.



Mennyire viszi előre az ország dolgait?
Simicska Lajos és Andy Vajna ismerstége, illetve népszerűsége

A grafikon a közszereplők ismertségét (első oszlop, %) és népszerűségét (100-as skálára vetített átlagban) mutatja.
Forrás: Publicus-kutatás, 2015. augusztus 6–12. között, Vasárnapi Hírek 33. szám

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!