Bomló holttestek az utcán, az áram- és vízellátás szünetel, nincsen elég orvos és egészségügyi felszerelés – így fest jelenleg Tripoli. A harc mostanra véget ért a líbiai fővárosban, csak néhány helyen tartanak még ki a Kadhafi-párti erők. Ennek ellenére a katasztrófa egyre elkerülhetetlenebbé válik: nem lehet élelmiszerhez jutni, nincs víz, egyre apadnak az olajtartalékok.

fotó: Anis Mili, REUTERS

- – Kép 1/5

Sajtótájékoztatót tartott tegnap Tripoliban az Átmeneti Nemzeti Tanács. Elhangzott, hogy holnap gázolaj érkezik a városba, ami nélkülözhetetlen a vízellátás helyreállításához.

Az igazán megrázó látványt egy kórház nyújtotta, a Nemzetközi Vöröskereszt munkatársai 200 hullára bukkantak falai között. A kórház dolgozói feltehetően még hétfőn elmenekültek, mikor a harcok kitörtek, és sorsukra hagyták a súlyos sebesülésekkel fekvő betegeket. Mire a kórházba eljutott a Vöröskereszt, már csak néhány válságos állapotban lévő túlélőt és több mint 200, a negyvenfokos melegben oszlásnak indult holttestet találtak. Volt köztük nő, férfi és gyerek, katona és civil egyaránt. A nemzetközi önkéntesek és a helyiek megkísérelték kitakarítani az épületet, amelyet egyre többen a „horror kórházának” hívnak, de víz híján nem sokra jutottak.

Közben a lázadók Szirt, Kadhafi szülővárosa felé tartanak. A NATO is segíti őket, folyamatosan bombázzák az ezredeshez hű csapatok támaszpontjait és ellátási útvonalait. Nyugaton sikerült átvenniük az ellenőrzést Rasz Dzsir határváros felett, ezért a nyugati segélyszállítmányok sokkal könnyebben juthatnak majd be az országba Tunézia felől. Annak ellenére, hogy 1,7 millió dolláros vérdíjat tűztek ki a fejére, Kadhafit és fiait lapzártánkig nem sikerült elkapniuk, pedig a NATO hírszerzési technikát – és egyes sajtóértesülések szerint – katonákat is adott, hogy könnyebben megtalálják az egykori vezetőt. Tegnap egy páncélozott autókból álló konvoj lépte át Líbia és Algéria határát, egyes sejtések szerint a Kadhafi család tagjai voltak az utasok. Ezt a nap folyamán algériai illetékesek cáfolták.

Érdekes adalék, hogy a Kadhafi-mítosz egyik legismertebb története, miszerint a diktátor fogadott lánya 1986-ban, az amerikai bombázáskor meghalt, hazugságnak bizonyult. A The Irish Times riportere ugyanis olyan dokumentumokra bukkant, amelyből kiderült, hogy Hana él, orvosi egyetemet végzett, és még angol- nyelv-vizsgát is tett jeles eredménnyel.




Líbiai utódjelöltek

Musztafa Abdul Dzsalil: a Nemzeti Átmeneti Tanács elnöke a legesélyesebb jelölt. Kadhafi igazságügy­minisztere volt egykor, nagy megbecsülésnek örvend. Azt tartják róla, ő az egyetlen, aki nemet mert mondani az ezredesnek.

Ali Abdusszalam Tarhuni: az egyetemi katedráját hagyta ott az 1970-es években Amerikába menekült közgazdász­professzor,
hogy csatlakozzon a forradalomhoz. A Tanács pénzügyminisztereként jelentős összegeket tudott mozgósítani a lázadók érdekében.

Mahmúd Dzsibril: a Tanács Végrehajtó Bizottságának a feje, a nyugatiak Líbia miniszterelnökeként kezelik. Gyors döntései és szakértelme miatt nagy tekintélyt vívott ki az elmúlt fél évben, komoly kihívója lehet Dzsalilnak.

Sokri Ganem: az egyetlen politikus, aki nem tagja a Tanácsnak, mégis számolni kell vele, mert a 2000-es években miniszterelnökként fontos szerepet játszott Líbia gazdasági liberalizációjában, ezért jók a kapcsolatai a nyugati kormányokkal.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!