Ismét belháború dúl az MSZP-ben. A vihart Hiller István volt pártelnök, korábbi oktatási és kulturális miniszter szavai kavarták, aki a héten az Inforádióban, majd a Heti Válaszban is azt mondta: nem szereti ugyan, de nem tud jobbat Orbánék kerítésénél, amivel feltartóztatják az Európába igyekvő menekülteket.

 
Ugye, nem mondod komolyan? - Fotó Szekeres Imréről és Hiller Istvánról: Illyés Tibor, MTI

A Hiller mondataira adott első MSZP-s reakció még megengedő volt: Gőgös Zoltán elnökhelyettes lényegében egyetértőleg nyilatkozott a Népszabadságnak.

Utána azonban beindult a henger. Nemcsak a többi ellenzéki párt, hanem az MSZP több volt és jelenlegi politikusa is elítélte Hiller álláspontját.

Az MSZP hamarosan esedékes kongresszusára és a kitörni készülő belső viharra tekintettel Tóbiás József pártelnök például figyelemre méltó határozottsággal beszélt. „Az MSZP álláspontja nem változott a kerítés- és a menekültügyben”, jelentette ki, majd felszólította Hillert, aki mindezzel szembe ment, hogy tisztázza magát és mondatait. „Hillernek színt kell vallania, hogy kormányváltásra készülő MSZP-t vagy egy Fideszhez közeli MSZP-t szeretne látni” – tette hozzá a pártelnök. Kerestük Hiller Istvánt, de nem reagált hívásainkra.

Megszólalt viszont pénteken az MSZP befolyásos politikusa, Szekeres Imre, a párton belül működő úgynevezett Deák Kör prominense. A több volt minisztert is magába foglaló csoport egyik kezdeményezője volt Hiller elítélésének. Szekeres szerint a Deák Körnek nincs egységes álláspontja ugyan, de tagjai a Tóbiás által megfogalmazottakhoz hasonló véleményt képviselnek. A volt honvédelmi miniszter lapunknak kijelentette: igenis van jobb megoldás a kerítésnél. „Orbán Viktornak minden lehetősége és információja megvolt időben, hogy megelőzze a mostani helyzetet. A humánumot és Magyarország érdekeit, biztonságát szem előtt tartva lehetett volna korrekt megoldást találni – magyarázta Szekeres.

Hiller véleményét egyébként sajátos kontextusba helyezi, hogy egy nemrégiben kiszivárgott zárt beszélgetésen Orbán Viktor saját oktatási államtitkára nevére nem emlékezett ugyan, de Hiller Istvánt név szerint említette, mint olyan politikust, akivel együtt lehet dolgozni. Ezek után kiderült, hogy Hiller egykori miniszteri kabinetjének néhány tagja jelenleg is szakmai feladatokat kap az Orbán-kormány intézményeiben.

Lendvai Ildikó, az MSZP egykori elnöke a Facebookon nemcsak a kerítéspártiakat osztotta ki, hanem Gyurcsány Ferencet is. „Na, ezt aztán ne! Ne szórakozzatok velem! A választókkal pláne ne. Gyurcsány Ferenc elfogadja az egykulcsos adót, Hiller István a kerítésnél nem lát jobb megoldást. Az egykulcsos adó és a kerítés több, mint önmaga. Az egykulcsos adó a részvétlenség, a szolidaritáshiány szimbóluma, a másokért érzett felelősség felmondása. A kerítés a pengék és uszító plakátok orbáni politikájának jelképe” – írta Lendvai a közösségi oldalon.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!