Rendőrségi lefoglalás, falhoz állítás, gőzerőkkel folyó nyomozás. Miután kilenc koraszülött halt meg néhány napon belül a miskolci kórházban, az ország vezetése – úgy tűnik – demonstrálni akarja törődését. Az ügyben az egész ország megmozdult, vizsgálatok sora van folyamatban. Az eset megítélésekor megkerülhetetlen a tény: ebben a régióban különösen magas a koraszülések aránya.

 
Életünk múlik azon, hogy hol jövünk világra (Németh András Péter felvétele)

Filmekbe illő rendőrségi akcióban „csapott le” a hatóság a miskolci kórház koraszülött osztályára. Egy neve elhallgatását kérő ott dolgozó szerint a felfegyverzett rendőrök falhoz állították a nővéreket és úgy gyűjtöttek be minden dokumentációt az elhunyt kisbabákról. Az osztályon, ahol elvileg zavartalanul kellene folytatni a betegellátást, állandó rendőri jelenlét mellett, gyomorgörccsel és elképesztő körülmények mellett küzdenek percről percre az amúgy is kritikus állapotban lévő koraszülöttekért. Az egész ország, a politikusok és a szakma is megmozdult annak a hírnek a kapcsán, hogy a miskolci megyei kórházban sorozatban (9 nap alatt) nyolc koraszülött vesztette életét. Pár napja újabb, hónapok óta kritikus állapotban lévő kisbaba hunyt el. A nyomozás tart, eredménye napokon belül kiderül, azt azonban a finomnak picit sem nevezhető retorzió mellett is mindenki elismeri: az ennyire kis súlylyal született csecsemők élet és halál között lebegnek, az értük folyó küzdelem nagyon is kétesélyes. Ahogy dr. Nagy Kálmán, a kórház gyermekgyógyászati központjának vezetője fogalmaz: „az igen kis súlyú koraszülöttek megszületésük után súlyos betegek. Gyenge védekezőképességgel rendelkeznek, és életkilátásuk korlátozott. Egy 1000 grammos újszülött olyan felnőttnek felel meg, akinek a súlya eredetileg 60 kiló, és betegsége miatt 20 kilót fogyott.” Egy koraszülött intenzíven pedig nem ritka, hogy akár 400-500 grammos jövevényekért folyik a harc.

Folynak a találgatások az inkubátorok hibájáról, a higiéniás gondokról, van, aki az akkori 40 fokot véli a tragédiasorozat okának. A július és az augusztus amúgy is a legkritikusabb időszak a koraszülött osztályokon. Ekkor születik ugyanis a legtöbb gyerek, a nagy meleg miatt gyakrabban indul meg idő előtt a szülés, így az osztályok leterheltebbek. De persze lehet „véletlen” halmozódás is, hiszen ebben a régióban különösen veszélyeztetett „beteganyaggal dolgoznak”, az országban itt a legnagyobb a koraszülések aránya, heti átlagban 1-2 halálesettel mindig számolniuk kell.

Balog Zoltán emberi erőforrások minisztere hét vége felé már azt mondta: fertőzésre utaló jeleket is találtak az eddigi vizsgálatok során, hozzátéve: nem lenne korrekt előreszaladni, különösen óvatosan kell fogalmazni. Beszélt a miskolciak áldozatkész munkájáról és arról is: itt olyan gyermekekről van szó, akik korábban meg sem tudtak volna születni. És nem zárható ki, hogy további halálesetek is lesznek.

Az ügyben szélesebb körű szakmai felügyeleti vizsgálatot is ígérnek, amely kiterjed a terhesgondozásra, az osztályok közötti együttműködésre, a szülészetre, a koraszülött intenzív osztályon zajló munkára, a kórház eljárásrendjére és higiénés biztonságára. A vizsgálat idejére a kórház főigazgatóját felfüggesztették állásából.

Az ott dolgozók szerint a történtekben – sajnos – semmi rendkívüli nincs. Az elhunyt koraszülött babák állítólag egyszerűen olyan súlyos rendellenességekkel jöttek a világra, hogy esélyük sem volt arra, hogy életben maradjanak. Ugyan a pontos okokat újabb vizsgálatok igazolhatják, az azonban a szakmán belül nem újdonság: Észak-Magyarországon, és különösen a borsodi régióban sok olyan veszélyeztetett várandós él, akik sem életmódjukkal, sem odafigyelésükkel nem igazán segítik, hogy kisbabájuk egészségesen szülessen meg. Dohányzás, alkohol, drogok és a terhesgondozás hanyagolása – ez mind-mind jellemző, ha koraszülés történik. Az ózdi kórház területén 2012-ben 7,3 százalék volt a koraszülések aránya, ami a 37. hét alatti koraszülöttek gyakoriságára érvényes adat. A 2500 gramm alatti, kihordott terhességek gyakorisága 10 százalék körüli.

Név nélkül több védőnő arról számolt be, hogy egyre több az olyan elszegényedett család, akik „beletörődnek sorsukba, és már az alapvető higiénés dolgokkal sem törődnek”.

Magyarországon minden tizedik újszülött idő előtt jön a világra. Kétszer annyi, mint az európai uniós átlag. Évente 6000-6500 gyerek kezdi életét inkubátorban, és a helyzet az utóbbi két évtizedben nem javult. Ennek a lemaradásnak egyértelműen szociokulturális, gazdasági és életmódbeli okai vannak, nem pedig orvosi. A statisztikák szerint a legtöbb gyermek idő előtt Szabolcs-Szatmár-Bereg, illetve Borsod megyében születik. A legjobb a helyzet Debrecen. Zalaegerszeg, Veszprém és Budapest környékén.

Két egymástól független szülő tett nemrég feljelentést a miskolci kórház ellen, melynek alapja, hogy július hónapban az intézményben megszületett gyermekeik (egy-egy fiúgyermek) „halálában közrejátszhatott az egészségügyi intézmény valamely dolgozójának gondatlansága, mulasztása”. Jelenleg foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen van folyamatban eljárás. Nagy port kavart fel az a hír is, mely szerint az egyik édesanyát SMS-ben értesítettek gyermeke haláláról; a kórház cáfolja a kijelentést.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!