Egyre kevesebbet kapunk ugyanannyiért.
- Hány kiló egy kiló liszt?
- Ne hagyjuk átverni magunkat – mondja a fogyasztóvédő.
Elronthatatlan klasszikus: nokedli. Egy zacskó lisztbe beleütünk négy tojást, egy gondolatnyi meleg vizet meg két közepes csipet sót, és dagasztani kezdjük. Aztán egyszer csak az egész egy értelmezhetetlenül folyós masszává válik – a százszor elismételt mozdulatok nem lehetnek rosszak…
Hol a hiba?
Természetesen a lisztben. Igaz, hogy 20 forinttal kevesebbért emeltük le a polcról, csakhogy nem véletlenül volt láthatóan olcsóbb a többinél. Nem egykilós a zacskó, csak 750 grammos – manapság az ilyesmi egyáltalán nem meglepő.
Mi értelme van annak, hogy egyre kisebb adagokban vásárolhatunk meg egyes élelmiszereket? Ha elmegyünk a piacra, általában egy kilót, másfél kilót, vagyis hasonló, egyszerűen megjegyezhető, kimérhető egységeket kérünk. A receptek többsége is, hacsak nem valami őrült bonyolult dologról van szó (de a nokedli például bizonyosan nem ilyen), könnyen megjegyezhető mértékegységekre épül. Mit kezdjen a háziasszony a 750 grammos liszttel vagy éppen a 175 milliliteres tejföllel?
Nem romlik
A szuper-hiper-gigamarketek korában már ahhoz vagyunk szokva, hogy ha lehet, egyszerre minél többet akarnak ránk sózni az egyes termékekből. Miközben sokszor éppen így járunk rosszabbul: hiába, hogy így olcsóbban jutunk a termékhez – még akkor is, ha ténylegesen többet fizetünk érte. De nem árt figyelni: az egységárakból nemegyszer kiderül, valójában drágább a nagyobb kiszerelés. A kétliteres mosószer néha olcsóbb, mint ugyanannak a márkának a háromliteres változata, és samponból sem biztos, hogy megéri nagyobbat venni. A szemfüles vásárlók számára ezek a trükkök már vaskalaposnak számítanak.
Ám úgy tűnik, mindeközben új korszak köszöntött ránk: felejtsük el a megszokott mértékegységeket, és ismerkedjünk meg inkább egy új fogalommal. Downsizeing – magyarul alulméretezés az új trend neve, és annyit takar, hogy ugyanabból a termékből kisebbet vagy kevesebbet kapunk. Persze, valamivel olcsóbban – bár az egységárakat itt se felejtsük el ellenőrizni.
Hogy a „százas zsepi” már csak 90 darabos, és a cigisdobozban már csak 19 szál van, azt megszoktuk. De közben alattomban settenkedtek be a 4 decis sörök, a fura mértékegységű (de véletlenül sem 2 decis) tejfölök, a félujjnyival rövidebb vagy éppen alig érezhetően vékonyabb csokoládék is a boltok polcaira.
Még talán örültünk is az elején: valamivel olcsóbb a tej, de jó, csakhogy hiányzik belőle egy deci, valakinek vacsorára egy kanálnyival kevesebb tejbegríz jut, nem biztos, hogy megérte a váltás, legalábbis vásárlói szemmel. Van azonban értelme is? Annyi legalábbis biztosan, hogy a 9 decis tej hamarabb fogy, vagyis kisebb az esély arra, hogy megromlik. Minden más szempontból viszont kevésbé járunk jól.
A legjobb példa erre a Coca-Cola esete: a cég szerint a vásárlói igények miatt méretezték át a palackokat. Van is ebben valami, a 2 literes kiszerelés alján a fáradt, buborékmentes maradék az 1,75-ös palackból épp kimarad. Csakhogy van ebben némi burkolt áremelés is, hiszen végül is annyival nem lett olcsóbb a kóla, mintha 2,5 decivel kevesebbet innánk. A tejföl sem kerül sokkal kevesebbe, pedig 2 deci helyett néha jó, ha másfelet kapunk. És akkor arról még nem is beszéltünk, hogy a receptek zöme 2 decis tejföllel számol – ehhez viszont mostanra két másfeleset kell venni, és marad végül egy deci fölösleg. Ki eszi meg?
További probléma a környezetszennyezés. Ahhoz, hogy legyen 2 deci tejfölünk, eddig vettünk egy dobozzal, ennyi lett a szemét is. Most két dobozunk van (az egyikben egy deci fölösleggel, ugyebár), vagyis kétszer annyi a szemetünk is. Ugyanígy járunk a kólával is: ha egy héten eddig megittunk 14 litert (ami napi egy üveget jelent), akkor most 8 üvegnyit kell vennünk, hogy hozzájussunk a megszokott mennyiséghez. Az alulméretezés tehát nem kifejezetten környezetbarát megoldás.
És még egy szempont, amire dr. Dörnyei Krisztina marketinges, a Csomagolás Blog szerzője hívja fel a figyelmet: vannak nem kifejezetten egészséges, de sokak számára létfontosságú termékek (ilyen például a csoki vagy az üdítő), amelyeket megveszünk ugyan, de közben lelkiismeret-furdalásunk van, amiért megesszük őket. „A kisebb csomagolás segíteni látszik az ellentmondáson és feloldja a belső konfliktust. Ráadásul kutatások bizonyítják, hogy a kisebb csomagolásokból a végén még többet is fogyasztunk.
Főleg, ha két kisebb terméket csomagolnak össze úgy, hogy a kettő együtt nagyobb, mint az eredeti.” Vagyis így végül mi eszünk több csokit, miközben azzal nyugtatjuk magunkat, hogy nem is bűnöztünk olyan nagyot…
Egy dolog biztos: a gyártók érdeke az, hogy akármilyen méretben, de eladják termékeiket, és jól jöjjenek ki a végén. Ezért a vásárlónak kell figyelnie. Hogy ugyanannyiért vett tejet, ami egy decivel kevesebb, ez legfeljebb neki fog fájni, de mivel a terméken fel van tüntetve a mennyiség, ezért a gyártót nem hibáztathatja. Böngésszük tehát a mennyiségeket és mértékegységeket – ne a nokedliszaggató mellett állva derüljön ki, hogy nincs elég liszt a tálban!
Miért pont kiló? Dalton, márka, bag és kip
– mégis a kilogrammot tekintjük a tömeg alapegységének. Igaz, régen nagy volt a kavarodás, nem csak az egyes nemzetek, de még a különféle szakmák is más-más mértékegységekben mértek. Végül egységet a Nemzetközi Súly- és Mértékügyi Hivatal teremtett 1875-ben, ekkor jött létre a metrikus rendszer. A britek viszont a hűvös francia–angol viszony miatt nem igazodtak: a mai napig pintben mérik a sört, mérföldben számolják a megtett utat, és fontban kérik a húst. Pedig ideje lenne: miután csatlakoztak az Európai Unióhoz, kötelező lett volna váltaniuk. Több haladékot is kaptak, a legutóbbi dátum 2010 lett volna, ám a fifikás angoloknak ezt az időpontot is sikerült átvészelniük anélkül, hogy átálltak volna. Most bizonytalan időre napolták el a mértékegységváltást...
14,3 millió
buborékkal van kevesebb az 1,75-ös Coca-Cola palackjában, mint a 2 literesében. Az eredményt úgy kaphatjuk meg, hogy az üvegben található széndioxid-mennyiséget elosztjuk a buborékok átlagos méretével – mint azt tette a Coca-Cola egyik alkalmazottja is.
Csalnak minden harmadikkal
Interjú Kiss Anitával, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság szóvivőjével
– Melyek a leggyakoribb panaszok a súlyra vagy darabra árult termékek esetében és mennyire „vevők” a vevők a csökkenő méretekre?
– A 90 darabos papír zsebkendő vagy a 19 darabos cigarettán már alig akad fönn bárki is. Az azonban már sokaknál kiveri a biztosítékot, hogy a toalettpapír kartongurigájának átmérője megnőtt ugyan, csakhogy emiatt kevesebb lapot tekernek rá, mert a tekercs átmérője nem nőtt. Találkoztunk olyannal is, hogy kevesebb kávé van a csomagban, esetleg vékonyabb a tejesdoboz. A vásárlók megtévesztéséről, vagyis tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatról viszont csak akkor van szó, ha a termék csomagolásán nem a valós információk szerepelnek. Ha megfelelő a tájékoztatás a terméken, úgy megtévesztésről nem beszélhetünk.
– Az NFH rendszeresen végez vizsgálatokat az ilyen árukkal kapcsolatban. Milyen eredménnyel?
– A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság csaknem 120 féle termék nettótömeg-vizsgálatát végezte el 2013-ban, akkor 29 százalékos volt a kifogásolási arány. A hatóság tapasztalata szerint a leggyakrabban a nagyobb kiszerelésű (500 gramm, 1 kilogramm) termékeknél fordult elő hiányosság – liszt, rizs, cukor és só esetében, de arra is akadt példa, hogy a 20 grammos fűszer címkén jelölt mennyisége nem volt megfelelő. Volt olyan rizstermék, amelynél a vizsgált 20 mintaelemből mind a 20 kifogásolt volt. Egy rétesliszt esetében a jogszabály szerint maximálisan megengedhető negatív eltérés több mint háromszorosa volt megfigyelhető, vagyis a terméken jelzett 1000 gramm helyett csupán 948,8 gramm lisztet tartalmazott.
– Vagyis gyakran vernek át minket. Kötelező-e a kereskedőnek feltüntetnie, ha egy árucikk súlya, mérete, űrtartalma a megszokottnál kisebb lett? Mire figyeljünk?
– A termékekre vonatkozó jelöléseknek elsődleges funkciója, hogy tájékoztatást adjanak az adott termék tulajdonságairól. Az alapszabály az, hogy ne legyen félrevezető az adott jelölés, hanem az pontos és valóságos legyen. A kereskedőnek az egységár feltüntetésében van kötelezettsége. Az egységár a hasonló tulajdonságokkal rendelkező termékek esetén, az eltérő kiszerelési mennyiségtől függetlenül nyújthat támpontot a fogyasztóknak az árak összehasonlításához. Például ha ugyanúgy 200 forintért árulják a 100 darabos és a 90 darabos papír zsebkendőt, akkor az egyik darabára, vagyis az egységára 2 forint, addig az utóbbinak 2,22 forint. Az egységár feltüntetésével kapcsolatosan tapasztalhatóak visszaélések. Az utolsó ellenőrzésen a vizsgált üzletek 32 százalékában volt ezzel kapcsolatos kifogás.
JÓ TUDNI
Magyarországon a mérésügyi törvény végrehajtására kiadott 127/199. (X. 9.) Korm. rendelet rögzíti az egyes mértékegységeket. Ez alapján például „A kilogramm az 1889. évben, Párizsban megtartott 1. Általános Súly- és Mértékügyi Értekezlet által a tömeg nemzetközi etalonjának elfogadott, a Nemzetközi Súly- és Mértékügyi Hivatalban, Sèvres-ben őrzött platina-irídium henger tömege.” Az állami mérésügyi feladatokat (például egyes mérőberendezések hitelesítését) a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal látja el, náluk találhatóak az országos etalonok (vagyis a mértékegységek nemzetközileg is elfogadott alapegységei). Az MKEH Metrológiai Hatóságán 12 szaklaboratóriumban 22 nemzeti etalon mérőberendezést tartanak fenn, biztosítva ezzel a hazai törvényes mértékegységek leszármaztatását és azt, hogy azok a nemzetközi normáknak is megfeleljenek.
„Amikor még 3 forint 60 fillér volt a kenyér…” – a nosztalgikus mondatot érdemes azért úgy kiegészíteni, hogy bizony a szocializmusban is addig trükköztek az áruval, amíg lehetett, csak hogy ne kelljen megemelni az ikonikus árat. Ahogy azt Nyers Rezső gazdaságpolitikai főfunkcionárius is megmagyarázta: „Nem azt mondanám, hogy feketébb, hanem egy kicsit barnább lesz a kenyér. De ettől még mindig nagyon jó.” Igaz, cserébe a búzaliszt egy idő után már nem is volt igazán búzaliszt. Amikor pedig már így sem érte meg 3,60-ért adni a kenyeret, jött a skandalum: 5 forint 40 fillér lett a kenyér. És egy álom véget ért.
Dezodor kimérve
Hogy a csomagolás öl, butít és nyomorba dönt, ma már közismert tény. De legalábbis, hogy sokkal inkább a marketing része, mint a termék elengedhetetlen kelléke. És akkor ott van még a pazarlás.
Hiába veszünk kisebb termékeket vagy próbálunk spórolni azzal, hogy egyszerre vásároljuk meg a következő egy hónap összes élelmiszerét – egy dolog nem változik. Túl sok étel megy a kukába. Magyarországon évente 1,85 millió tonna élelmiszer vész kárba, ami fejenként nagyjából 200 kilogrammnak felel meg. Forintosítva ezt a pazarlást: háztartásonként évi 50 ezer forintnyi ételt dobunk ki.
Ezt a két tételt felismerve nyitotta meg Magyarország első csomagolásmentes üzletét néhány, ökológiával is foglalkozó közgazdászhallgató Budaörsön. Semmi extra: tulajdonképpen egy kis vegyeskereskedésről van szó, ahol sok minden kapható a kiflitől a fűszereken át a kozmetikumokig.
Az igazi találmány az, hogy mindenki hozzon magával dobozt, üveget vagy zacskót – mondja Monostori-Kalovits Márk, az üzlet alapító-tulajdonosa. „Néhány éve olvastam egy austini családról, akik egy év alatt mindössze egy doboz szemetet termeltek.
Elkezdtem így élni én is. Mondjuk az áruházban hülyének néztek, amikor egy kiló almát zacskó nélkül mértem le, és az egyik gyümölcsre ragasztottam a vonalkódot. Akkor döntöttem el, hogy nyitok egy ilyen boltot.”
Azóta már Berlinben, Párizsban és még néhány európai országban nyílt hasonló üzlet. Márk a berliniben járt, és az ottani tapasztalatokat is beépítette az üzlet tervébe. Az alapötlet maradt, de sokat változtatott is rajta. „Nekem túl sok volt ott a műanyag doboz, ráadásul mind nagyok voltak: félkilósak, egykilósak. Szerintem a lényeg, hogy kicsiben is tudjunk vásárolni.”
A budaörsi No Pack boltban vehetünk akár egy deka bazsalikomot is hozott zacsiba vagy helyben megvásárolható pici üvegben, de a gerslit vagy a lisztet is kimérik az otthoni dobozunkba. „Az üzenet egyértelmű: csak annyit vegyél, amennyit fel is használsz!” – avat be a filozófiába Rita. Ő is a közgázon tanul, mellette dolgozik az üzletben. „Az szerintem sok lesz – figyelmeztet, amikor egy nagyobbacska üvegbe próbálok belepasszírozni húsz deka parajdi sós testradírt. – Az egy évre elég.” Igaza lehetett, de hát ki tud ellenállni a parajdi sós testradírnak vagy a porított férfidezodornak? Bár az üzlet alig két hete nyitott, Márk máris országos hálózatról álmodik. „Remélem, ez a filozófia gyorsan elterjed. Mi hamarosan nyitunk egy újabb boltot, és már vagy ötven jelentkező van a franchise-hálózatra.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
