A magyar internetezők leginkább játszanak vagy közösségi életet élnek a világhálón. Ez derül ki a Google keresőóriás 2010. évi netes szellemiségét vizsgáló kutatásából. A felmérés szerint a hazai netes társadalmat tavaly jobban érdekelte az egyik kereskedelmi televízió show-műsora, mint a parlamenti vagy az önkormányzati választás.

A Google Zeitgeist úgy ragadja meg egy-egy év szellemiségét, hogy összesíti azt a több milliárd lekérdezést, amely a netezőket izgatta. Ennek alapján többféle listát állít össze, amelyeken a kifejezések sorrendjét az év során elért keresési mennyiség alapján határozzák meg.

Az összesítés szerint világszerte a legdinamikusabban növekvő kifejezés 2010-ben a chat roulette és az iPad volt, a Facebook „csak” tizedik. A nemzetközi közösségi portál a magyar internetezők körében is igen kedvelt, benne van a legdinamikusabban növekvő tíz Magyar­or­szágról keresett kifejezés között. A ja­­nuárihoz képest novemberre sokkal többen érdeklődtek iránta.

A politika nagy eseményeire, az or­­szág­­gyűlési, valamint az önkormányzati választásokra jóval kevesebben kerestek rá, mint a kereskedelmi televíziók tehetségkutató műsorainak egyes szereplőire. Utóbbiak közül egyesek – Király L. Norbert, Malek Miklós – népszerűbbek olyan nemzetközi tinisztároknál, mint a kanadai Justin Bieber vagy Selena Gomez. Egyébként Ki­­rály és Malek vezeti 2010 legnépszerűbb magyarjainak listáját is.

Az országgyűlési választásokra jóformán csak akkor kerestek a hazai netezők, amikor a voksolás zajlott, sem előtte, sem utána nem volt az esemény iránt jelentősebb érdeklődés a világhálón. Hasonló a helyzet az őszi helyhatósági választással is, azzal a különbséggel, hogy arra annyian se voltak kíváncsiak, mint a tavaszi parlamenti választásra.
2010-ben nem, 2009-ben azonban készült a hazai pártok népszerűségéről tanúskodó lista is. Kiderült többek közt, hogy tavalyelőtt a Jobbik hirtelen berobbanása az internetes köztudatba az Euró­pai Parlamenti (EP) választások idejére tehető, a párt megerősödését a keresési trendek már 2009. április-május hónapokban is mutatták. Az érdeklődés az EP-választásokkor érte el csúcspontját, és a Jobbik az év hátralevő részében is az internetezőket leginkább foglalkoztató párt maradt. Tükrö­ződött a keresési trendekben a miniszterelnök-váltás is. Gyur­csány Ferenc lemondását követően a potenciális miniszterelnök-jelöltek (Bokros Lajos, Surányi György) iránti érdeklődés hirtelen megnőtt, és Bajnai Gordon kinevezésekor az internetezők igyekeztek többet megtudni az új kormányfőről.

Receptek kategóriában 2010-ben a hazai netes közönség a pizza, a palacsinta, a csirkemell, a muf­­fin, a tiramisu, a gofri, a lasagne, a cukkini, a pite és a galuska kifejezésekre keresett rá leginkább. Az „em­­berek a hírekben” elnevezésű kategóriát Schmitt Pál vezeti, mögötte sorrendben Szalai An­­na­­­mária, Vitézy Dávid, Matolcsy György, Hagyó Miklós, Tarlós István, Orbán Viktor, Nelson Man­dela, Gyurcsány Ferenc és Mesterházy Attila neve szerepel.
Sport kategóriában a keresőmotor magyar használói közt leginkább a foci-vb, a vízilabda Eb, az úszó Eb, a Vancouver 2010, a Bajnokok Ligája 2010 kifejezések voltak népszerűek, míg a vásárlás kategóriában a használt autó, a laptop, a mobil, a játék, az üdülési csekk szavak és kifejezések érdekelték a neten keresgélőket. A cipő, a napszemüveg, a műszaki cikk, a ruha és a sátor szavak is népszerűnek bizonyultak.

A legnépszerűbb kategóriát, vagyis azt a listát, amelyen a magunk mögött hagyott esztendő legkeresettebb kifejezései állnak, a játékok szó vezeti. Ezt követik az iwiw, a Youtube, a Budapest, a freemail, a Facebook, a tv, a Torrent, a térkép és a Google szavak.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!