A közszférában végrehajtott, több ezer fős létszámleépítések után most nagyobb lojalitást és több munkát vár a kormány az országos hivatalok megmaradt dolgozóitól – számolt be a Népszava.

 

A maradó kormányzati tisztviselőknek így akár napi 12, heti 48 órában is dolgozniuk kellene, legalábbis ez szerepel abban az új törvényjavaslatban, amit csütörtök este küldtek meg a szakszervezeteknek.

A 48 órás munkahét azt jelenti, hogy négy hétköznap átlagosan 10 órát dolgozik a munkavállaló, pénteken pedig hazamehet a 8 óra lehúzása után. A most előterjesztett 195 oldalas javaslattal a kormány az alig 2 éve elfogadott, állami tisztviselőkről szóló törvényt helyezné hatályon kívül.

Az előterjesztés az állami szervezeteknek alaplétszámot határozna meg, ennek betartását évente ellenőrzik majd. Emellett lenne egy központi álláshelyállomány is, ahonnan pluszfeladatok ellátására lehet kérni dolgozókat, és ide kerül át az a munkahely is a hivatalokból, amelyiket fél évig nem sikerül betölteni. A javaslat indoklásában kimondják: a kormánytisztviselőket szoros engedelmességi kötelezettség terheli, az általánosnál súlyosabb fegyelmi és kártérítési felelősséggel.

FOTÓ: NÉMETH ANDRÁS PÉTER

 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!