Van, hogy az egyébként indokolható indulat elhomályosítja a tényeket, lehalkítja a higgadt érvelést. Sokadjára történik ez Magyarországon a halálbüntetés ügyében. Pedig a halálbüntetést visszaállítani nem lehet, gyakorlatilag is kizárt és elvileg sem érdemes. A téma szakértőjét, Tóth J. Zoltán alkotmányjogászt a halálbüntetés-párti érvekkel szembesítettünk és tényeket vártunk cserébe.
– Akkor talán kezdjünk is a számolással, az adófizetői szemponttal. Akik ezzel érvelnek, igazságtalannak gondolják, hogy egy gyilkost élete végéig eltartson az állam.
– Első hallásra megdöbbentőnek tűnik, de a számítások azt mutatják: a halálbüntetés megléte drágább, mint ha az nem része a jogrendszernek. A halálbüntetés rendszerének fenntartásához fokozott garanciák szükségesek, és ezek mind megdrágítják az eljárást: a szakértők bevonása, a megismételt eljárások, általában a sokkal alaposabb bizonyítás, a halálsoron való szigorú őrzés és a kártérítési összegek is jelentősebbek. A fokozott eljárási garanciák azokban az ügyekben is szükségesek, ahol nem szabnak ki végül halálbüntetést. Az Egyesült Államokban például azokban az államokban, ahol ezt megtehetnék, a gyilkossági ügyek 99 százalékában végül mégsem ítélik halálra a vádlottakat.
– Kormánypárti és jobbikos képviselők az elrettentés és a nemrég kiterjesztett jogos önvédelem érveit hozták fel a minap a parlamentben.
– Az utóbbi időkben a halálbüntetés visszaállítását szorgalmazó politikusok gyakran összemossák a két fogalmat. Úgy érvelnek, ha az embernek jogos védelmi helyzetben lehetővé tesszük, hogy kiolthassa a rátámadó életét, akkor ugyanezt a kollektív önvédelem keretében lehetővé kell tenni az államnak is. Ez azonban két teljesen eltérő dolog. Az a szituáció, ami a jogos védelem esetén fennáll, az még megelőzi a jogtalan életkioltást, vagyis reális esély van arra, hogy a támadó megölésével az áldozat megmenekül. Amikor azonban kivégzésről van szó, akkor a gyilkosság már megtörtént. Vita tehát nem a jogos önvédelemről, hanem a későbbi potenciális gyilkosok későbbi potenciális áldozatainak védelméről, vagyis a halálbüntetés elrettentő hatásáról folyhat. Csakhogy az elrettentő hatás a legtöbb esetben nem működik, hiszen általában olyan bűnelkövetőkről van szó, akikre nem hat ki a büntetési tétel nagysága abban a szituációban, amikor a gyilkosságot elkövetik. A magyar jogban az erős felindulásban elkövetett emberöléseknél – amelyeket korábban sem büntettek halállal Magyarországon – esély sincs arra, hogy az illető végiggondolja tettének a következményeit. A mérlegelés akkor sem, vagy csak részlegesen valósul meg, ha az elkövető alkoholos befolyásoltság alatt követi el a bűncselekményt. Nem rettenti el a halálbüntetés azokat, akik szellemileg visszamaradottak, sem azokat, akiket szexuális ösztön hajt. Aztán vannak az öngyilkos gyilkosok, akik kifejezetten úgy követnek el gyilkosságot, hogy utána magukkal is végezni akarnak. Ilyen eset szintén évente többször előfordul, például szerelemféltésből. Vagy azon ritka esetek, amelyeknél az öngyilkosság közvetett módjaként valósítják meg az emberölést, mert magát nem meri megölni az elkövető, de arra számít, hogy egy túszejtéses drámában majd megölik. Ilyen volt például a Széna téri rabló, akit végül élve fogtak el. És a legfontosabb, hogy idetartoznak azok, akik úgy követik el az előre kitervelt emberölést, hogy biztosak abban, őket úgysem kapják el. Számukra is mindegy, hogy halálra vagy életfogytiglanra nem ítélik őket. Mégis ez az a kategória, ahol az elrettentő hatásnak lehet valami létjogosultsága. Az nem jelenthető ki, hogy a világon még soha senkit nem rettentetett el a halálbüntetés. De nincs olyan katalógus, amelyik számba venné, hogy mekkora ez az arány, mivel az emberölési esetek csak igen kis százaléka előre kitervelt, és ennek is csak egy kis része lehet az, ami nem valósul meg a legsúlyosabb szankció miatt.
– A halálbüntetést támogatók azt mondják, hogy ez az arány bármilyen kicsi, de létezik, és ha egy embert is el lehet rettenteni egy gyilkosságtól, akkor már van létjogosultsága a halálbüntetésnek.
– Ez valóban jól hangzó érv, de vannak, akiket a kivégzések brutalizációs hatásából fakadóan ölnek meg, és az ártatlanul kivégzettek száma sem elenyésző. Nézzük az előbbit: az 1907 és 1963 közötti amerikai statisztikákat vizsgálva azt találták, hogy minden egyes kivégzés után közvetlenül plusz két emberölés történt. A kivégzés ugyanis azt az üzenetet közvetíti a potenciális gyilkosoknak, hogy az erőszak megengedett, hiszen az állam is alkalmazza. Egy másik felmérés arra jutott, hogy az elrettentő és a brutalizációs hatás együtt szerepel: az első néhány kivégzésnél a brutalizációs hatás erősebb. Ahogy az állam egyre több és több kivégzést hajt végre, úgy erősödik az elrettentő hatás. A modern demokratikus jogrendszerekben egyébként viszonylag ritka a halálbüntetés, két nagy kivétel az USA több állama és Japán, ezek közül is az Egyesült Államokban olyan mértékű a kivégzések száma, ahol ez jól vizsgálható. Itt a halálbüntetés kvázi „visszaállítása” óta 140 halálraítéltről derült ki, hogy ártatlan, őket végül nem végezték ki. De ha ezt a 140-et összevetjük azzal, hogy 1300 kivégzés volt, akkor nagyjából minden tizedik kivégzettre jut egy ártatlanul halálra ítélt. És akkor azt nem is tudjuk, hány ártatlant végeztek ki, hiszen a halálos ítélet végrehajtása után csak nagy ritkán tesz valaki erőfeszítéseket annak érdekében, hogy ezt kiderítsék. Ezért volt óriási dolog, hogy az igazi móri tetteseket elkapták, és a magyar jogrendszert dicséri, hogy a tévedésnek bizonyult ítélet után még foglalkoztak az üggyel.
– Nem biztos, hogy nyilvánosságra került volna, ha előtte kivégzik Kaiser Edét.
– Könnyen lehet, hogy őt már kivégezték volna, ha lenne halálbüntetés. De voltak más tévedések is itthon, például Pusoma Dénes ügye, azé a férfié, aki úgy töltött 26 hónapot börtönben, hogy nem követte el azt a gyilkosságot, amivel megvádolták. A martfűi kéjgyilkost is halálra ítélték, aztán kiderült, hogy nem ő volt az elkövető. Nemcsak a bíró vagy az esküdtszék hibázhat, elfogult lehet az ügyész, de gyenge lehet az anyagilag nem motivált kirendelt védőügyvéd szereplése is, és tévedhet a szakértő is. Az emlékezetes Zsanett-ügyben például két teljesen ellentétes szakértői vélemény született, vagyis legalább az egyik biztosan tévedés.
– Magyarázható a halálbüntetés eltörlésével, hogy Magyarországon a rendszerváltás után nőtt a gyilkosságok száma, de csökkent az emberölési kísérleteké?
– A 2000-es évektől ez a tendencia már nem folytatódik, ebből nem érdemes következtetéseket levonni. 1975 és ’90 között 200-210-es emberölési átlag volt 16 éven át. ’91-ben, az első olyan évben, amikor nem volt halálbüntetés, ez a szám felment 307-re, aztán. 1999-től csökkenni kezdett, 2009 óta pedig évi 150 alatt van. A megugrás tehát csak ideiglenes volt, ami nagy valószínűséggel a társadalomnak a rendszerváltással járó sokkos állapota miatt következett be. Ezek az adatok is azt mutatják, hogy a tényleges életfogytiglannak is van akkora visszatartó ereje, mint a halálbüntetésnek.
– Jobbikos és fideszes képviselők szeptemberben módosító indítványt szándékoznak benyújtani a parlamentnek a kérdésben. Milyen állomásai lennének annak az útnak, amelynek végén a halálbüntetés visszaállítása áll?
– A felvetés is irreális, és 2012-ben Magyarországon csak politikai célok érdekében jelenhet meg. A politikusok is pontosan tudják, hogy nem lehet visszaállítani a halálbüntetést. Az alkotmányt több ponton módosítani kellene. Az alkotmány ugyan nem mondja ki kifejezetten a halálbüntetés tilalmát, de az az Alkotmánybíróság szerint az élethez való joghoz kapcsolódik, és emiatt alkotmányellenes. Van egy olyan kitétele is az Alaptörvénynek, hogy tilos a kínzás, illetve más megalázó, embertelen bánásmód vagy büntetés. Elég nyilvánvaló, hogy a halálbüntetés embertelen. Aztán van olyan passzus, amelynek értelmében tilos bárkit kiadni olyan államnak, ahol az a veszély fenyegeti, hogy halálra ítélik, és a legfontosabb, legerősebb alkotmányi vonatkozás, hogy Magyarország biztosítja a nemzetközi és a belső jog összhangját. Márpedig a vállalt nemzetközi egyezmények egyértelműen kimondják, hogy tilos a halálbüntetés. Csatlakoztunk az Európa Tanács Római Egyezményéhez, és aláírtuk a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányát is. Az Európai Unió tagjaként pedig vonatkozik ránk az uniós Alapjogi Charta, amely egyértelműen kimondja, hogy senkit sem szabad halálra ítélni és kivégezni. Magyarország helyzetében a halálbüntetés visszaállítása politikailag egyenlő lenne az öngyilkossággal. Ma Európában ténylegesen csak Fehéroroszországban van halálbüntetés. Remélem, senki nem gondolja komolyan, hogy megéri kilépni az Európa Tanácsból meg az Európai Unióból azért, hogy évente pár embert kivégezhessünk.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
