Áder kiköltözik a Sándor-palotából, helyét Balog Zoltán foglalhatja el, aki nem túl boldog ettől. Távozása viszont izmos kormányátalakításra adna lehetőséget.

 
Áder János államfő. A jegesmedve nincs a lehetséges köztársasági elnökök listáján – Fotó: Vajda János, MTI

Szívesen hosszabbított volna a Sándor-palotában Áder János államfő, ám Orbán Viktor új lakót költöztetne a köztársasági elnöki rezidenciába. Korábban a kormány még adott a látszatra: a hivatalos verzió szerint Áder nem akart újrázni, ugyanis az ENSZ-be készült. Először még főtitkárnak, aztán környezetvédelmi főtitkárhelyettesnek.

Utóbbit akár komolyan is lehetett volna venni, hiszen az államfő elszántan küzd a klímaváltozás hatásai és következményei ellen, ám hiába „szabták rá” a posztot, a kormány alig lobbizott az államfőért. Sőt! Helyére a kormányfő mindjárt Kövér Lászlót szánta – csakhogy a házelnök sikeresen tért ki a megtiszteltetés elől: nem akar protokollfigurává válni.

Kövér retirálása után szó esett arról is, hogy esetleg egy, a nemzet egységét hitelesebben megtestesítő közéleti személyiséget lehetne államfővé emelni – remek példa lett volna a Magyar Tudományos Akadémia egykori elnöke, Vizi E. Szilveszter. Ám Orbán ragaszkodott hozzá, hogy politikus avanzsáljon köztársasági elnökké, így Balog Zoltánnak jelezte (a házelnök szíves ajánlása alapján), hogy szívesen látná ezen a poszton.

S bár az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) vezetője nem lelkesedett az ötletért, esetében a miniszterelnök nem hagyott kétséget afelől, hogyha eljön az idő, vállalnia kell a feladatot.

Az idő pedig vélhetően márciusban jön el – ekkor dönt a kormánytöbbség, kit is akar első számú közjogi méltóságnak. Arról folyik némi polémia, hogy szerencsés-e, ha a nemzet egységét egy református lelkész személyesíti meg, mint ahogy az is kérdés, mit szólnak hozzá a római katolikus egyház magyarországi elöljárói.

Balog megválasztása esetén ugyanis a négy legfontosabb közjogi méltóság közül három református lenne. Ám a jelek szerint – hivatalosan – ez nem borítja a katolikus főpapi kar nyugalmát.

Balog sorsánál ugyanakkor sokkal fontosabb, miképp alakul tárcájának utóélete. Ugyanis az Emmi-miniszter távozása ürügyén tisztes kormányátalakítást lehet menedzselni. Ennél a csúcsminisztériumnál sűrűsödik össze az összes „forró terület”, legyen szó oktatásról, egészségügyről, nyugdíjalapok kezeléséről stb. Magyarán ha Orbán bármiben irányt akar váltani, Balog távozása után megteheti.


Úgy tudni, Orbán Viktor
miniszterelnök fejében
Matolcsy György jegybankelnök
neve is felmerült a lehetséges
államfők között,
ám hogy végül komoly jelöltté
erősödhetne, azt minden
forrásunk cáfolta.


 

(Kósa Lajos pénteken "légből kapottnak nevezte a sajtóhírt" - az Index ugyanakkor emlékeztetett egy októberi Balog-nyilatkozatra - a szerk.)


Áder János államfő. A jegesmedve nincs a lehetséges köztársasági elnökök listáján – Fotó: Vajda János, MTI

Mentés

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!