Orbán Viktor barátja, Janez Janša és pártja, a jobboldali Szlovén Demokrata Párt (SDS) nyerheti vasárnap a szlovén parlamenti választásokat. Példátlan módon előfordulhat, hogy végül nem a választók, hanem a bíróság hirdet győztest, miután magyar cégek hatalmas összegekkel támogatták Jansáék kampányát.

 

Nyílt titok, hogy Janša kampányában a magyar miniszterelnökhöz közeli befektetők nyújtottak segítséget. Elsősorban azzal, hogy bevásárolták magukat az SDS médiájába. A legutóbbi közvélemény-kutatások szerint Janšáék 25,5 százalékkal vezettek, a Marjan Šarecnek által nemrég alapított Marjan Šarec Listája (13,7 százalék) előtt. Őket a szociáldemokraták követik 12,5 százalékkal. Egy hónappal ezelőtt még Šarec pártja volt a legtámogatottabb erő Szlovéniában, de Janez Janša jobboldali pártja erős támogatót kapott a magyar miniszterelnök személyében.

Orbán Viktor személyesen is kampányolt szövetségese mellett, de a Vecer című szlovén lap írása szerint áprilisban az ő környezetéből csaknem 800 ezer eurót, az elmúlt másfél évben pedig összesen 2,2 millió eurót (csaknem 700 millió forintot) fektettek a Szlovén Demokrata Párthoz kötődő médiába. „Ezek természetesen Janez Janša pártját propagálják, az azzal járó, most már bevált európai jobboldali tematikával, a sorosozással és a migránsozással” – mondta Bódis Gábor újságíró a 24.hu internetes lapnak. „Orbán Viktor politikai forgatókönyvét használja a szlovén elnökválasztás legnagyobb esélyese” – írja a témával kapcsolatban az amerikai elemző portál, a Politico. A cikk szerint Janša ugyanazokat a Magyarországon bevált elemeket használja kampányában, mint a magyar miniszterelnök – a migrációellenességet és a folyamatos ellenségképgyártást.

A második legnépszerűbb párt vezetője, Marjan Šarec ezzel kapcsolatban azt írta Twitter-üzenetében: hogyan lenne elvárható a független kormányzás a Szlovén Demokrata Párttól, ha külföldről pénzelik a kampányát? Bár Janšáék győzelme borítékolható, a Demokrata Párt várhatóan nem szerez abszolút többséget, radikális bevándorlásellenessége miatt pedig a riválisok nem kötnek vele koalíciót. Ráadásul több párt jelezte: a külföldi támogatás miatt bíróságon támadják meg az eredményt. Mindkét esetben előfordulhat, hogy végül mégis balközép koalíció irányítja Szlovéniát a következő négy évben.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!