Kultúrtáj a szélen - Riport

És itt nem elsősorban Gyuriról van szó. Göntér Gyulát nehéz egyértelmű politikai állásfoglalásra késztetni. Pedig az ország legkulturálisabb kistelepülésén vasárnap időközi választás volt, és a kapolcsi szavazatok is hozzásegítették a Jobbikot első egyéni mandátumához. Igaz, a 360 lelkes falu nem esett el, itt maradt a Fidesztöbbség. Hiába. „Szerintem a józan ész azt diktálta volna, hogy a kapolcsiak a kormány mellett szavazzanak. Ha váltás kell, az inkább 2018- ban kellene. Én azt gondolom, nem biztos, hogy ez az eredmény most a térség javára fog válni.”

Mindenki hazamegy
Hogy akkor mégis miért nyert a széljobb a „magyar Toszkánában”? Arról Göntér Gyula nem szívesen beszél. „Mi errefelé nem politizálunk: a polgármester is független és a képviselő-testület is az.” Kapolcs évente egyszer tíz napig fontos. Akkor itt mulatírozik az értelmiség színe-java, az addig kihalt portákon ezrek sátoroznak, a tehénistállóban az expénzügyminiszter harmonikázik, odébb Hobo József Attilát szaval, Lovasi gitározik, Palya Bea dalol – mindenki itt van, aki számít. Aztán mindenki hazamegy, de a kapolcsiak itt maradnak.

„Jó dolog ez a Völgy, de azért ez nem a miénk. Odafönt Pesten jól kitalálják, aztán lehozzák ide. Mi csak a díszlet vagyunk. De mivel ez is egy lehetőség, hát meg kell ragadni” – mondja a polgármester. És hogy még bonyolultabb legyen a képlet, a Völgy úgy felnyomta az ingatlanárakat, hogy a helybeli fiatalok már képtelenek megfizetni, inkább elmennek innét. Ami ide öt kilométerre ötmillióba kerül, az Kapolcson kilenc-tíz. De nem ez a legnagyobb gond. Inkább az, hogy a maradék 355 napra a környék egyre kevesebb munkát ad.

„Én nem akarok vádolni senkit, de tény, hogy ma sokkal többet kell dolgoznom azért, hogy megközelítőleg úgy éljek, mint 2008-ban, az úgynevezett válság évében” – így Göntér Gyula, aki ezzel együtt sem nevezhető átlagos helybelinek. Számos vállalkozásának köszönhetően még mindig jobban megy neki, mint a többségnek. „De én nem vagyok tipikus: soha nem vártam az államtól, hogy segítsen rajtam.”

A falu túlvégén lakó Gyuri úr a másik „nem tipikus” kapolcsi. Göntér Gyula szerint, ha valaki, akkor ő biztosan meg tudja mondani, hogyan történhetett ez a dolog a Jobbikkal. Gyuri úr tényleg nem tipikus: bebíró. Olyan ember, aki nem itt született, csak éppen itt telepedett le. Éppen tizenöt éve. Pesti létére gazdálkodik: vannak lovai, tehenei. Most építi a második házát. Győriványi Ráth György egyébként civilben világhírű karmester.

„Hogy miért a Jobbik? Mit ígértek? Semmi különöset. Csak ez az egyetlen, amiben még lehet hinni, hogy valami történik.” Győriványi szerint errefelé évtizedek óta alig történik valami. „Ez egy hagyományosan jobboldali vidék. Ezek az emberek megélték a kommunizmust. Nagyjából mindenki téesztag volt, ráadásul egy nem túl jól működő téeszben. Nem csoda, hogy semmiféle nosztalgia nincs a baloldal iránt. 2010-ben és aztán ’14-ben is valószínűleg azért szavaztak a Fideszre, mert még emlékeztek az első Fidesz-kormány utolsó két évére, amikor tényleg működött a Széchenyi-terv, az emberek elkezdtek vállalkozni.” Mára ebből alig maradt valami. A beígért támogatások akadoznak, a terhek nemhogy csökkennének, inkább nőnek, és aztán itt vannak az utolsó évek korrupciós botrányai is.

„A helyi parasztember nem érti, hogy ha egy gazdálkodót minden apróbb szabálytalanság miatt százezrekre büntetnek, a milliárdos csalókat miért hagyják futni? Pedig ezeket az embereket nem érdekli a nagypolitika. Ha lenne munkájuk vagy bármiféle kilátásuk, simán leszavaznának a Fideszre” – véli az Operaház egykori fő-zeneigazgatója.

„Szerintem mindenkinek baloldalinak kellene lennie, a szolidaritás és a törődés a kisemberekkel vitathatatlan értékek. De azzal a globális programmal, amivel a magyar baloldal próbálkozik, ezen a vidéken soha nem fog nyerni. Az emberek nem értik, hogy a baloldal vagy a liberálisok szerint miért kéne szégyellniük azt, hogy magyarok. Egy olasz anélkül, hogy náci lenne, spagettit és pizzát eszik, és büszke arra, hogy ő olasz. A baloldalnak ez egy nagy tévedése, hogy nem akar nemzeti lenni. Egy kicsivel több egészséges nacionalizmussal sokkal nagyobb szavazóbázisa lenne itt a környéken is.”

Eddig se történt semmi
Alig húsz kilométerre innen, Kővágóörsön a Zenit kocsmában találkozunk a Jobbik kemény magjával. A falon Nagy-Magyarország-térkép, árpádsávos zászló, Fradi-sál és Rig Lajos-plakát. Tomi, a kocsmáros meséli, hogy a kampányban bejött ide szórólapozni Schiffer András, de meglátta a dekorációt, és egyből kifordult.

„Pedig adtunk volna neki simán egy felest.” Egykori kollégánk, egy volt tévés újságíró, szintén bebíró hozta össze a randevút. Bár erről nem beszélünk, nyilvánvaló, hogy ő nem a Jobbikra szavazott, de kétsége sem volt afelől, ki fog nyerni. „Csak az számíthatott más eredményre, aki nem ismeri a helyzetet. Mi itt élünk már évek óta. A barátaink irigyelnek minket, mondván: ott laktok ezen a gyönyörű vidéken, madárcsicsergés, zöldellő fák, a völgy, istenem, milyen szép! Közben a helybeliek többsége egyáltalán nem kedvel minket: az ő kilátástalanságuk sehol nincs a mi gondjainkhoz képest. Most mindenki azt mondja, nyert a Jobbik, itt vannak a nácik. De ezek az emberek nem nácik. Mármint az itteniek. Csak baromira el vannak keseredve.”

László, Tamás barátja, ötvenes, tagbaszakadt férfi. Debrecenben végzett, az agráregyetemen, de most segédmunkásként dolgozik.

„A vidéket abszolút elfelejtették. Én annak idején a kisgazdákra szavaztam, de láttam, hogy a pártelnök úr, ott a pesti flaszteron mit ért a mezőgazdasághoz. Csak annyit, hogy szétverje. Itt az embereknek volt munkájuk, volt tartásuk. De kezdjük elveszteni a tartásunkat…”

A kocsmáros és barátja, Laci a párt megalakulása óta jobbikos. Azelőtt Fidesz-szavazók voltak, de csalódtak. Laci például azért, mert folyamatosan hülyének nézik őket. „Azt ígérte a Fenyvesi Zoltán, hogy ha győz, felújítják a strandot. Kérdem én: öt évük volt, hogy felújítsák, miért nem eddig csinálták? Ugyan, kérem, ugyanazok az emberek, ugyanazok az ígéretek évek óta!”

„Nekem egy Fenyvesi Zoltán vagy egy Pad Ferenc ne mondja meg, hogy mennyit költenek a tapolcai kórházra, mert ha én összeesem, engem a veszprémi kórházba visz a mentő. Költöttek volna addig, amíg ők kormányoztak” – foglalja össze a legfontosabb tudnivalókat Tamás.

Tartanak-e attól – kérdezem –, hogy a kormány most majd megbünteti a vidéket? „Mitől kéne tartanunk? Eddig sem történt semmi, most se fog. A nem történésnél egy másik nem történés nem lehet rosszabb.”

Hogy akkor miért nem a szocikra szavaztak? Ugyan, kérem. „Gőgös Zoltán azt mondta, Veszprémben azért nyert a baloldal, mert ott gazdagabbak az emberek. Ezzel azt akarta mondani, hogy műveltebbek, mint a tapolcaiak. Baromira fontos a hang, a stílus. Ez meg teljesen lenéz bennünket. Így nem lehet emberekkel bánni!” – magyarázza László, hogy miért esélytelen errefelé a bal. Is.

Ülünk a Zenitben, a falról Rig Lajos néz le elszántan. „És mi a helyzet a cigányokkal?” – kérdezem óvatosan, tudva, hogy egy jobbikostól a cigányokról kérdezni nagyjából olyan, mint fideszest szembesíteni a trafikmutyival.

„Na, csak kibökte végre – szúr oda mosolyogva Laci –, már azt hittem, megússzuk. Hát mi volna? Itt is ugyanaz megy, mint máshol. Persze, itt nem akkora a baj, mint Borsodban, de azért a bűnöző itt is bűnöző.” „Mi keményvonalas jobbikosok vagyunk, de egyikünk se rasszista – veszi át a szót László. – A múltkor Laci elment a diszkóba, és nem akarták beengedni a cigány haverját. Akkor ő se ment be, igaz-e? Mi nem vagyunk rasszisták, a párt se rasszista, csak azt mondjuk, hogy aki bűnözik, azt büntessék meg. Mindegy, hogy magyar vagy cigány vagy szerb. Mondjuk, az igaz, hogy a cigányság legnagyobb része bűnöző.”

De a legnagyobb baj – mondják – nem a cigányokkal van, és még csak nem is a zsidókkal. Hanem azzal, hogy az emberek életéből hiányzik a rend. „Valami rendszerbe kéne tenni az embereket – mondja László. – Ma generációk nőnek úgy fel, hogy nincs munkájuk. A közmunka az semmi, az statisztika. Semmilyen értéket nem állít elő. Utakat kellene építeni, uram, állásokat teremteni. Akkora az elvándorlás, hogy lassan kiürül az ország. Mi is megjártuk már Németországot.”

Hát a Jobbikra
Még beszélgetünk erről-arról, szóba kerül a holokauszt („nincs azzal semmi baj, csak nem kellene milliárdokat költeni a megemlékezésekre, miközben Trianon legalább akkora tragédia volt a magyarságnak”), az Iszlám Állam („Amerika nélkül azok se erősödhettek volna meg ennyire”) és Vlagyimir Putyin („a Jobbikra mondják, hogy oroszbarát? Vona Gábor sosem találkozott Putyinnal, Orbán meg ki se jön a fenekéből!”).

Miközben búcsúzkodunk, megpróbálkozom egy kis kormánypropagandával.
„Azért a Fradinak bejött a Fidesz, nem? Szép új stadion, a csapatnak is fut a szekér…”

De ezek itt hárman tántoríthatatlanok.
„Nem stadionokat kellene építeni! Nem olyan jó most a magyar foci – int a Fradi-sál felé Tamás. – Most még nagy a felhajtás, de aztán ki fog kijárni a meccsekre? Ugyanaz a kétezer ember, mint tavaly.”

A Jobbik múlt vasárnap alig háromszáz szavazattal nyert a Fidesz előtt (az utolsó szavazókör szavazólapjai és a külföldről leadott szavazatok összeszámlálása után a hivatalos végeredmény szerint a jobbikos előnye 365-re nőtt - a szerk.). Mondják, hogy még a tapolcai romák is a Jobbikra szavaztak. Ez a város hozott győzelmet a Jobbiknak, úgyhogy nem hagyhattuk ki.

A tapolcaiak nem túl közlékenyek. Akik egyáltalán szóba állnak velünk, azok sem akarnak politikáról beszélni. „Ez egy politikamentes város” – mondja a boltos, ami udvariasan annyit tesz: hagyjuk őt békén. Mindent vagy semmit alapon kimegyünk az ócskapiacra, ahol az árusok többsége roma, a vevők pedig a legszegényebbek közül valók. Aki itt vásárol, az legfeljebb kétszázötven forintot szán egy ingre és ötszázat egy cipőre.

Már kezdjük feladni, amikor találkozunk Jutka nénivel. A hatvanas, fehér hajú cigányasszony először csak az üzletmenetre panaszkodik („még a buszjegyre valót se keressük meg”), de aztán megered a nyelve. Azt mondja, nem igaz, hogy a tapolcai cigányok a Jobbikra szavaztak.

„Nem szavaztak azok senkire, mert félnek. Mert akármit is ígérnek, én nem adok az olyannak a szavára, aki leköpi azokat a cipőket a Duna-parton. Nézzük mi a tévét, pontosan tudjuk, mi megyen az országban. Nem szavazunk, ugye, papa?” – fordul a mögötte sámlin kuporgó töpörödött férfihoz. A papa – kezében egy füstszűrő nélküli cigarettával – nem túl meggyőzően bólogat. Ő – mondja – igenis elment szavazni. „De melyikre adtad, papa?” – kérdezi felháborodottan Jutka néni. „Hát a Jobbikra.” „De hát miért?” „Hát csak azért, mert. Azt mondták, akkor rend lesz.” Jutka néni nagyot sóhajt, és legyint. „Végtére is mindegy.”

Aztán kihajtogat egy szürke lepedőt, és nagy műgonddal elkezdi rápakolni mások levetett ruháit.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!