Egyszerre birkózik Amerikával és Simicskával a külügy.
- A TV2-nél Orbán producer barátja lesz a befutó.
- Visszafelé sült el a miniszterelnök fecnizése.

 
Szijjártó Péter - Fotó: Darko Vojinovic, MTI/AP

Nem kívántam, hogy amit Németh Miklósnak elmondok, az másnap már az amerikai nagykövetség tudomására jusson, hiszen Mark Palmer (a nagykövet – a szerk.) a miniszterelnöknek teniszpartnere volt – indokolta Grósz Károly, az MSZMP főtitkára, miért titkolt el fontos dolgokat a rendszerváltást levezénylő szocialista kormányfő elől. A történelem gyorsan ismétli önmagát: most ismét Amerika-paranoia uralkodott el a külügyben – mégpedig a korrupciós botrány okán.

Mindenesetre a tárcát vezető Szijjártó Péter elrendelte, hogy a minisztérium alkalmazottjai írásban vallják be, találkoztak-e az amerikai nagykövetség bármilyen rendű és rangú munkatársával, ha igen, akkor hol, mikor, miről váltottak szót egymással. A külügyi tárca munkatársainak küldött körlevél szerint a (fel) jelentéseket a Miniszterelnökség kérésére kell begyűjteni. A hatalom helyzetértelmezése tehát ugyanaz (valaki szivárogtat a gonosz imperialistáknak), ám a szituáció merőben más: most olyan országot tesz meg közellenségnek a kormányzat, amely annak a szövetségi rendszernek a feje, ahol Magyarország önként lett tag.

És nem valószínű, hogy az Egyesült Államok külügyi dolgozók szivárogtatásából szerezte be adatait, hiszen a magyar kormánynak átadott, Orbán Viktor által csak fecninek minősített dokumentum iparági (zömmel élelmiszer-ipari) információkból építkezik (lásd keretes írásunkat). Úgy tűnik, a fecninek nevezett papír csak a tartalomjegyzék volt.

De nemcsak külső, hanem belső fronton is vív a külügyminiszter: Amerikával párhuzamosan Simicska Lajost is amortizálni kívánja. Legalábbis így értelmezik bennfentesek az információt, hogy hazahívják a szingapúri nagykövetet, Faragó Csabát. Aki nem más, mint a Magyar Villamos Művek volt elnöke, de az első Fidesz-kormány idején felügyelte a teljes állami vagyont is az ÁPV Rt. élén. Faragóról nyilvánvaló a Fidesz köreiben, hogy ő Simicska embere.

Jogos kérdés, hogy hogy miért is fájna egy szingapúri nagykövet Simicskának. A kormánypárti folklór úgy tudja, hogy számos, a kormánypártok szívének kedves, különböző közbeszerzéseken, állami önkormányzati beruházásokon feltűnő cégek szingapúri háttérrel rendelkeznek. És mint ilyeneknek, nehezen megfogható a tulajdonosi körük. Szingapúrról az is közismert, hogy – különösen az európai és svájci bankszabályok szigorítása óta – jelentős vagyonok rejtekhelye.
Mindenesetre az biztos, hogy a kormánynak fontos Szingapúr, ugyanis a hírek szerint a nagyköveti székbe Orbán Viktor egyik legfontosabb tanácsadójának, Habony Árpádnak egy közeli munkatársa kerül.

Szuperfecni
Igen tartalmas irat az áfacsalásokat taglaló amerikai dokumentum, amit Orbán Viktor, az adóhatóság és a külügyi államtitkár is csak fecninek nevezett. Az amerikai nagykövetség felsorolja benne az okokat, melyek miatt kormányzati vagy kormányközeli személyeket tiltott ki az USA. (Eddig csak Vida Ildikó, az adóhatóság elnöke ismerte el, hogy nem utazhat oda.)
A dokumentumban az is olvasható, hogy amerikai cégek vagy maga a nagykövetség emberei többször találkoztak az adóhatóság tisztviselőivel és magyar kormányzati személyekkel, s jelezték aggályaikat a durvuló áfacsalások miatt. Az amerikai Bunge étolajgyártó cég 2012 elején csaknem kéttucatnyi étolajmárkát, konkrét importőröket és forgalmazó cégeket nevezett meg, szállítóleveleket, számlákat mellékelt, konkrét áfacsalási sémát vázolt fel, és mindezt eljuttatta a NAV-hoz. Az adóhatóság állítja: ki is vizsgálta a Bunge Zrt. panaszát, két eljárás is indult. Ám  a több százmilliárdos korrupció nem szűnt meg, az illetékes vezetőket nem háborgatta senki. A Bunge listáján szereplő kifogásolt étolajmárkák ma is a boltokban vannak. Hack Péter jogász szerint a nyilvánosságra került dokumentum látványosan megbuktatja az Orbán-kormány és az adóhatóság érvelését, amely szerint az amerikaiak nem álltak elő bizonyítékokkal..
K. V.


Médiabirkózás
Tavaly mintegy 29 milliárd forintnyi osztalékot vehetett ki a cégeiből Simicska Lajos. Az Orbánnal való birkózás következtében a Figyelő számításai szerint ez az összeg idén jóval szerényebb lesz, mintegy 16 milliárd forint körül alakul majd. A legtöbbet a szinte teljes egészében állami megrendelésből élő médiacégek vesztik majd. Megjegyzendő: a „médiaiparágra” piaci pletykák szerint Habony Árpád vetett szemet. Ezt támasztja alá, hogy a hivatalosan két magánszemély kezében lévő, de a hírek szerint Simicska Lajos érdekzónájába tartozó TV2-t Orbán volt szobatársa magára hagyta, és a helyére benyomult a Habony Árpáddal és a miniszterelnökkel egyaránt jó viszonyt ápoló Andy Vajna, akinek két produkcióját is bemutatja hamarosan a csatorna.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!