Maguk mindig Orbánnal vannak elfoglalva

– Mit tehet az EU azokkal az országokkal, amelyek nem tartják tiszteletben az európai jogot, és történetesen még népszavazást is szerveznek azért, hogy ezt legitimálják?

– Miután a Jörg Haider vezette szélsőjobboldali Osztrák Szabadságpárt 2000-ben része lett a kormánykoalíciónak Ausztriában, rengeteget vitáztak erről Európában. A Lisszaboni Szerződésbe végül pontos szabályozás került arról, mi a teendő akkor, ha egy állam nem tartja tiszteletben az európai normákat.

– Jelen esetben nem a jogállamiság rendszeres megsértéséről van szó, mint amire az ön által hivatkozott 7. cikk szerinti eljárás vonatkozik. Hanem az európai szolidaritás hiányáról és a nemzeti szuverenitásért vívott szélmalomharcról.

– Kétféle populizmussal kell ma Európának szembenéznie. Az egyik a széles körben populistának tartott pártokhoz kötődik, a másik pedig azokhoz a kormányon lévő pártokhoz, amelyeket többnyire nem nevezünk populistának. Az egész Európai Unióban jellemző – és nagyon szomorú – trend, hogy a pártok populista eszközökkel versenyeznek a közvélemény kegyeiért, ami semmilyen módon nem járul hozzá a közös európai problémák megoldásához. Olyan időket élünk, mikor a populisták nyomására jelentősen megnőtt a demokratikus részvétel a választásokon. Rendszerszintű problémák vannak a képviseleti demokrácia értelmezése körül, ezért nem kellene az egymás életét kölcsönösen befolyásoló népszavazások illuzórikus ösvényére lépnünk. Nincs sok értelmük még akkor sem, ha hihetetlen demokratikusnak és legitimnek is tűnik. Például a Brexit az egész EU-ra hatással van, de leginkább a britek járták meg vele, mert nem olyan könnyű viselni a döntésük következményeit. Az osztrák szociáldemokraták nemrég az EU és Kanada között kötendő szabadkereskedelmi egyezményről szavaztak. A médiában az jelent meg, hogy az osztrák szociáldemokraták 88 százaléka ellenzi a szerződést, valójában a párt mindössze 8 százaléka szavazott, de ha az osztrák kormány megfogadja a véleményüket, az egész EU-t túszul ejthetik vele.

– Hogy lehetne elkerülni az ilyen csapdahelyzeteket?

– A vitának arról kellene szólni, hogy mit akarunk közösen Európától. Közösek az intézményeink. Mindannyian európai uniós állampolgárok vagyunk, de nincs megfelelő eszközrendszerünk arra, hogy rendes európai vitákat rendezzünk. Ha egy adott európai kérdésről mindenhol népszavazást rendeznénk, az jelentős előrelépés lenne. De problémákat nem lehet azzal orvosolni, ha néhány tagállamot kizárunk.

– Szóval Magyarország helye örökre biztosított az EU-ban?

– Európa ma hatalmas bizalmi válsággal küszködik. Ez nem arról szól, hogy egy ország az összes többivel szembemegy, vagy fordítva, mindenki egy állam ellen van. Maguk, magyarok mindig Orbánnal vannak elfoglalva, ezért próbálom egy kicsit tágabb kontextusba helyezni a problémát. Nemcsak Magyarországról és a közelgő népszavazásról van itt szó. Hanem a vezető szerep értelmezésének általános nehézségeiről a képviseleti demokráciákban, és arról, hogyan tudjuk a képviseleti demokrácia adta jogokat és kötelezettségeket összegyúrni úgy, hogy egy közös európai álláspontra jussunk.

– Mi lehet a végső megoldás? Mag-Európa és periféria-államok?

– Nem hiszem, hogy a mag-Európa működhetne, mert az egyeseket fölé-, másokat alárendelt helyzetbe kényszerítene. A globális fejlődésben egyébként is egész Európa kezd perifériára szorulni. Azt sem igazán tudom, milyen tényező alapján lehetne centrumra és perifériára osztani az országokat. Az eurózóna-tagság nem jó feltétel, mert a valutaövezeten kívüli országok, így Magyarország is, vállalták, hogy csatlakozni fognak. A megkülönböztetés nem vezet sehova. Európa csak kompromisszumokkal és mindenki számára elfogadható megoldásokkal működhet.

– Mostanában nem igazán sikerülnek a kompromisszumok.

– Az Európai Unió alapjában véve a nagykoalíciók elvét alkalmazza. Az Európai Tanács és az Európai Parlament nemcsak 28 – vagy hamarosan 27 – országot képvisel, hanem 60-80 politikai pártot is. Az európai kormányok többsége koalícióra épül, így a nemzeti kormánykoalíciókból végül igazán nagy szövetség lesz európai szinten. Ám csak nagyon kevés olyan kormány van Európában, mint a magyar is, ahol legitim és demokratikus választásokkal egyetlen párt alakíthatott kormányt. Ehhez a Magyarországon kívüli döntéshozók és szakértők nincsenek hozzászokva, ami szerintem sokszor hozzájárul a magyar és más európai vezetők közti kemény konfliktusokhoz. Az európai vezetőknek tudomásul kellene venni a gondolkodásmódoknak ezt az eltérését, és végre arra figyelniük, mit tehetnek a közös Európáért, hogy az európai emberek ne legyenek annyira frusztráltak.

– De ön szerint van bármi is, amit Orbán másokkal közösen akar tenni Európáért?

– Én csak annyit tudok, hogy az EU-tagságra akkor mondtak elsöprő többséggel igent a magyarok, mikor az Európa újraegyesítése miatt érzett eufória nagyobb hangsúlyt kapott, mint annak felismerése, hogy igen különböző pszichológiai alkatoknak kell majd együttműködniük. Ez jóval túlmutat a mostani kormányon vagy a Magyarországról aktuálisan szóló vitákról.

– Mit jelentett az EU-csatlakozás a magyarok, és mit a korábban felvett tagállamok számára?

– A többiek számára azt jelentette az újraegyesítés, hogy gyertek, egyesüljetek a családdal, ami majd meghatározza, mit kell csinálni. Azaz Brüsszel a főnök. Viszont a 2004-ben csatlakozott országok számára az európai integráció a kommunizmus árnyákénak végérvényes levetkőzéséről szól. Így az újraegyesítéssel a legtöbb ember kimondatlanul is azt várta, hogy megtalálja a nemzeti identitását, nem pedig azt, hogy az ország egy közös európai kormányzati rendszerhez csatlakozik, ahol csak egy vagyunk a sokból. Ezt Nyugat- Európában nem igazán értették meg.

– A héten az ELTE-n tartott előadásában is beszélt arról, hogy az Európába érkező migránsok jelentős része olyan középosztálybeli, aki azért hagyja el az országát, mert ott teljesen reménytelennek látja a helyzetet. Európa erkölcsi kötelessége őket befogadni, vagy jobb, ha kerítést építünk, hogy feltartóztassuk őket?

– Egyik sem. Európa mindig azzal dicsekszik, hogy a politikai felfogás középpontjában az emberi méltóság áll. A méltóság az életkörülményeken alapszik. Itt követte el Európa az alapvető hibát, mivel a tavaly kezdődött – és még mindig tartó – migrációs válság okaival évek óta tisztában voltunk. A tapasztalatok alapján az a leghatásosabb, ha az embereknek az otthonukhoz a lehető legközelebb nyújtunk segítséget. De az európai országok – élükön a német és osztrák kormányokkal – felfüggesztették az ENSZ Élelmezési Világprogramjának nyújtott támogatást Libanonban és Jordániában, hiába figyelmeztette őket a Menekültügyi Főbiztosság (UNHCR), hogy ha ez embereknek nem jut étel, útra fognak kelni. Európa azért jutott idáig, mert nem foglalkozott időben a válság gyökereivel és lehetséges következményeivel.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!