Dologi kiadásból 2,5 milliós zongora, törvénybe foglalt tanulási kötelesség, EP-képviselőből önkéntes miniszterelnök, részeg telefonálgatásból terrorfenyegetés – egy hét a híres magyar találékonyság jegyében.

Kétharmados törvénybe foglalná a KDNP, hogy a gyereknek kötelessége tanulni, kerülni az egészségtelen életmódot, együttműködni a szülőkkel, továbbá eltartani őket addig, amíg saját gyermekének eltartását nem veszélyezteti, a gyereknek pedig joga lenne családban nevelkedni. Harrach Péter mindennek alátámasztására valamiért a demográfiai helyzetet használta, mondván: a közgondolkodásba be kell építeni, hogy „családban élni jó, gyermeket vállalni nemcsak nehézséget, hanem örömet is jelent”.

Hasonló kreativitásról tett tanúbizonyságot Deutsch Tamás, aki a párbeszédet hiányolta. Persze nem a kormány és bármelyik, eddig semmibe vett érdekképviselet, szakmai szervezet, vagy érintett között, hanem Deutsch Tamás és az Egymillióan a Magyar Sajtószabadságért szervezet esetében. Igaz, utóbbi Orbán Viktort hívta konzultációra, de a Fidesz európai parlamenti képviselője úgy érezte, neki kell magára vállalni a feladatot, és meg is üzente Facebookon: „ha a milliásoknak van egy kis ráérő idejük két kampányklipp forgatása és ki tudja még hány, több tízezres demonstráció szervezése között, nyilvános beszélgetésre hívja őket”. Mivel választ egy ideig nem kapott, némi antiszemitázás és a tőle már megszokott lóf...ozás mellett így folytatta: „tele vagyok félelemmel amiatt, hogy az utcára vitték az embereket. És mi lesz, ha nem tudják majd hazavinni őket?” Van is ok a nyugtalanságra, mert bár a Kossuth teret egyelőre nem hugyozták össze, mint 2006-ban a Fidesz által is biztatott forradalmárok, a millások „lassan disszidálásra kényszerítenek. Ráadásul, szart sem ér a diplomájuk. Meg se lehet különböztetni a videóikon, hogy melyikük lány és melyikük fiú” – írta a jogi egyetemet 32 évesen befejező, képviselőként is sokáig félhosszú hajat és fülbevalót viselő politikus, aki immáron olyannyira magáénak érzi a miniszterelnök feladatait, hogy brüsszeli képviselőként bejelentette az InfoRádiónak: a kormány elfogadta az önkormányzati törvény tervezetét, amelyet be is nyújtanak az Országgyűlésnek. A kormányszóvivő kénytelen volt helyesbíteni: a kabinet tárgyalta, de nem fogadta el maradéktalanul a tervezetet, amely Giró-Szász András szerint csak bizonyos egyeztetések után kerülhet a parlament elé.

Egy év próbaidőre felfüggesztve egy év börtönre ítélte a Nógrád Megyei Bíróság azt a pásztói férfit, aki tavaly ősszel ittasan kétszer is betelefonált a Hír Tv-be, és fenyegetésekkel követelte Orbán Viktor távozását. A vádlott ezzel elkövette a terrorcselekménnyel fenyegetés bűntettét. A 33 éves, büntetlen előéletű, családfenntartó férfi elismerte a súlyos bűncselekményt, de mint vallomásából kiderült, elkeseredett volt, berúgott, nem emlékszik, mint mondta, arra sem, hányszor telefonált, és „nem tudja, honnan jutott eszébe ilyen hülyeség”, hogy merénylettel és megöléssel fenyegette a kormányfőt. Elkeseredettsége oka az volt, hogy egyre kevesebb pénzből kell eltartania a családját; a 20 éves devizahitelből még 17 év van hátra, az induló 43 ezer forintos havi törlesztés 73 ezer lett. Ő 100 ezer forintot keres, felesége gyesen van. A vádlott ügyvédje előzetes mentesítést kért, hogy ne zárják el őt az erkölcsi bizonyítványhoz kötött munkahelyektől, ezt azonban nem fogadta el a bíróság, amely 163 ezer forint bűnügyi költség megfizetésére is kötelezte a vádlottat.

Megnyugtató a tudat, hogy miközben egy emberként húzza beljebb az ország a nadrágszíjat, az igazán fontos dolgokra azért mindig akad pénz. A köztársasági elnök hivatala a 400 millió forintos, dologi kiadásokra fordítható éves keretből 52 millió forintért vásárolt autókat, új padlószőnyegre 9,5 milliót, bútorokra 4,7 millió forintot költöttek, míg 34,7 millióból 1396 plakettet vettek. A dologi kiadások részeként futotta Schmitt Pálnak egy új zongorára is, 2,5 millió forintért.

Eközben a miniszterelnök arról beszélt a Kossuth Rádióban, hogy ki kell segíteni az embereket az adósrabszolgaságból. Ezt nem arra értette, hogy a mostanában bejelentett húszféle adó-, áfa- és járulékemelés mértékéből visszavennének, hanem a devizahitelesekre. A végtörlesztéssel kapcsolatos pénzügyi folyamatok, valamint Matolcsy György gazdasági miniszter jóslata Magyarország adósbesorolásának lerontásáról, továbbá azon kijelentése, hogy az IMF-hez visszatérni a gyengeség jele lenne, sikeresen történelmi mélypontra vitte a forint árfolyamát, a 249 forintos svájci frankkal még tovább rontva a hitelesek helyzetén.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!