Ismét átírta a választási szabályokat a héten a parlament fideszes többsége; néhány ponton logikusnak tűnő korrekciókat hajtottak végre, de a fontosabb elemeket úgy változtatták meg, hogy az a Fidesznek hozzon hasznot – ahogy azt tették korábban az egyfordulós választással, a győzteskompenzációval, a választókerületi határok átrajzolásával vagy a határon túliak szavazati jogával.

 

A héten elfogadott módosítás alapján betiltják a vadplakátolást, így a pártok a jövőben óriásplakátokon vagy az önkormányzatok által kihelyezett felületeken hirdethetnek. Csakhogy ezekhez az ellenzéki oldal nagy része vagy nem jutott hozzá, vagy ha mégis, nem tudta megfizetni. Ugyancsak a Fidesznek jön jól, hogy a jövőben nem gyűjthető aláírás a tulajdonos engedélye nélkül „a közforgalom számára nyitva álló magánterületen”. Itt lényegében az áruházi parkolókról van szó; a Momentum sok ajánlást gyűjtött a Tesco előtt.

Ami viszont a legtöbb hasznot hozhatja a Fidesznek, az a határon túliak levélszavazatával kapcsolatos változtatás. Ők ugyanis a szavazatukat borítékba teszik, majd ezt az adataikkal együtt egy másik, nagyobb borítékba. Hogy a voksokat ne lehessen manipulálni, a külső borítéknak eddig csak azt fogadták el, amit a választási iroda küldött ki és biztonsági csíkkal látott el, hogy látni lehessen, ha valaki abba belenyúl. Ez a jelek szerint sok volt a Fidesznek, ezért mostantól bármilyen boríték használható lesz. Vagyis lényegében az nyúlhat hozzá a borítékhoz, aki akar.

Szigorodnak a kampánytámogatás visszafizetésére vonatkozó szabályok, és több kisebb változtatással elejét vennék a választások napján látott többórás sorok kialakulásának.

Címkék: politika

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!