„Amikor felkértek erre a beszédre, nem tudtam magam máshogy elképzelni csak üvöltve és kurvaanyázva ezen a pulpituson, hogy itt állok 34 évesen egy olyan országban, aminek nincsen se esze, se szíve. Nem hiszem el, hogy nincsen ebben az országban jóság, hogy a kapzsiság, a fröcsögés és a taplóság lettek Magyarország követendő vezérelvei” – Székely Kriszta, a Katona József Színház rendezőjének erős mondataival és nyilvános coming outjával nyílt meg az idei, 22. Budapest Pride. „Szabad-e vagy” – ez az idei Pride-hét és a menet mottója.

 
VH, 2017. július 8.

A résztvevők idén erőteljesen szorgalmazzák, hogy kordonok nélkül vonulhassanak. Hogy a rendőrség eleget tesz-e a kérésüknek, csak szombaton derül ki.
 

A menet a Kossuth térről indul 15 órakor és várhatóan a Hősök terére érkezik. Több mint 30 társadalmi csoport, nemzetközi cég, de pártok, civil szervezetek és vidéki városok is csatlakoznak a felvonuláshoz. Ahogy az elmúlt években, most is több tízezer vonulóra számítanak.
 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!