A szemünk előtt kibontakozó támadás forgatókönyve kísértetiesen hasonlít a "filozófus-ügyhöz". Az Orbán-kormány tevékenysége elrettentő példává válik a demokráciát védő nemzetközi közvélemény számára.

 
Rendőrök kísérik az Ökotárs Alapítvány vezetőjét, Móra Veronikát - Fotó: Reviczky Zsolt, Népszabadság

"A demokráciának elengedhetetlen része a civil szféra – jelentette ki közleményében Benjamin Cardin marylandi demokrata szenátor. A politikus a demokrácia nemzetközi napja (szeptember 15.) előtt figyelmeztetett arra is, hogy világszerte egyre több helyen csapnak le civil szervezetekre, amelyek hallatni próbálják a hangjukat, majd az Ökotárs-razziát hozta fel példaként. „Itt az ideje, hogy a nemzetközi közösség visszaverje ezeket a civilek ellen intézett támadásokat és megvédje munkájukat, amellyel az erős demokratikus intézményrendszer kiépítésén dolgoznak” – fogalmazott az amerikai szenátor."

A Vasárnapi Hírek szeptember 14-i számában összeállítást közöltünk a témáról.

A szombati tiltakozó megmozdulásról tudósítva idéztük a szónokokat:
"A Krétakör vezetője, Gulyás Márton arról beszélt, elfogadhatatlan, hogy a kormány „karhatalmi erőt vezényel” a civil szervezetek ellen és olyan iratokat foglal le, amit törvényes módon nem tudna megszerezni. A legnagyobb sikert azonban kétségtelenül azzal aratta, amikor arról beszélt, „szarik Orbán Viktorra”, mert nem ő a legnagyobb ellenség, hanem a közöny és az apátia. „Ez egy élhetetlen ország, de az a feladat, hogy ezen változtassunk” – tette hozzá.
A miniszterelnök elhíresült felszólítását parafrazálva arra kérte a tüntetőket, hogy mindenki beszéljen még egy emberrel, hiszen mindenkinek van olyan ismerőse, aki már nem hisz abban, hogy lehet változtatni."
Tudósításunk itt található.

Parti Nagy Lajos is ezzel a témával foglalkozik:
"Akár ő, Dunauné is lehet a célszemély, amennyiben idegen hatalmak, mi több, üzleti körök civiljének gyanújába esik, többek között a Magyar Muhaha gyújtó hangú cikkei által, s legott ráküldenek egy tekintélyes kommandót, de ám őrnagyokkal, alezredesek kel az élén, majd egy tucattal. Nehogy elszökjön civil létére, amit még tagad is, mert képes rá, hogy minden hasadékon elszivárogjon." Parti Nagy Lajos: Muhaha

"...a civil szervezetek megvédésére szerveződött tegnapi tüntetésen mutatott aktivitás alapján úgy tűnik, a megtámadottak legfontosabb üzenetének megértéséhez 25 év is kevés volt ebben az országban. Hogy tudniillik liberális demokráciában civilek élnek. Illiberális demokráciában pedig az alattvalók"- írja vezércikkében lapunk főszerkesztője. Gál J. Zoltán: Alattvalók

Jogásszemmel című rovatában Sándor Zsuzsa sorra veszi "a vádakat, pontosabban gyanúsításokat, amelyek alapján a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Korrupciós és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztályának (már a nevüktől hideglelést lehet kapni) 43 tagja folytatott házkutatást az Ökotársnál, a bevetési állomány 8 rendőrének biztosítása mellett." Jogászszemmel: Hűtlen civilek

A Vasárnapi Hírek szeptember 14-én megjelent számában a kormány által támadott tekintélyes civil szervezetek vezetői nyilatkoznak túlélésük esélyeiről és az elszámolt norvég szendvicsekről...
Ahogyan egyikük fevázolja a forgatókönyvet: "Itt volt egy prekoncepció, egy jól előkészített sajtókampány, aztán jött a megfélemlítés. Ez nem a pénzről szól. Bármelyikünkről három perc alatt lehet olyat mondani, hogy hiányzik három teljesítési igazolás és négynek a dátuma el van írva. Ha ilyet találnak, rójanak ki bírságot, javítsák ki a hibákat. De itt a szervezetek és tevékenységük létjogosultságát kérdőjelezik meg, csak jogi köntösbe bújtatják, mert úgy gondolják, hogy ez így szalonképesebb."

A részletek a Vasárnapi Hírek friss számában olvashatók.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!