A bűncselekmény gyanúját megalapozó gyanú előállítása – nagyjából ebbe a félmondatba sűríthető az a gumiszabály, ami alapján majdnem bárkit lehallgathatnak a nyomozásra jogosult szervek (rendőrség, nemzetbiztonság, ügyészség, NAV).
Legalábbis így módosítaná az igazságügyi tárca a büntetőeljárásról szóló törvényt. A precízebb megfogalmazás szerint az új szabályozás lehetőséget biztosítana egy előkészítő eljárásra, felderítésre, ami segít kizárni, illetve megállapítani a bűncselekmény gyanúját – ehhez pedig semmilyen ügyészségi/ bírósági jóváhagyás nem szükséges.
(Lehallgatást eddig megalapozott gyanú esetén lehetett menedzselni.)
Ez azt jelenti, hívta fel a figyelmet a Magyar Nemzet, hogy ha a NAV úgy döntött, bárkit megfigyelhet egy pénzmozgás (hitelfelvétel, vásárlás) kapcsán, vagy találkozókat lehet lehallgatni.
Azaz üzleti és politikai konkurenseket egyaránt megfigyelhet az állam – ha akar.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!