Mint a pornó

400 ezer első választóból lehet, hogy csak 100 ezer megy el szavazni április 6-án. - A magyar fiataloknak nincs kitől, nincs hol tanulniuk a politikáról. - Éppen ezért gyenge az elköteleződésük a demokrácia mellett. - Ennek a Jobbik örülhet a legjobban.

„Elvették a báját, örömét annak, hogy végre szavazhatok” – fakad ki Gábor, a 20 éves, politológia szakra készülő fiú, azon kevés fiatal egyike, akit egyáltalán érdekel a politika. Az első választók zöme azonban még csak kiábrándultnak vagy sarokba szorítottnak sem érzi magát, a politikát korrupt és önző emberek játszóterének érzi, amihez semmi köze. Saját bevallásuk szerint sem a tudásuk, sem az érdeklődésük nincs meg ahhoz, hogy felelősen élhessenek legfőbb állampolgári jogukkal, de úgy gondolják, értelme sincs elmenniük szavazni, mert tökmindegy ki van hatalmon. Mindez szoros összefüggésben van alacsony szintű családi és iskolai politikai szocializációjukkal, melynek történelmi gyökerei vannak Magyarországon. És persze azzal is, hogy a nagy pártok lényegében átnéznek rajtuk, nem fogalmaznak meg üzeneteket számukra, nem nyitnak csatornákat feléjük.

A generáció politikailag aktív tagjai közül pedig a legtöbb a szüleinek szavaz: nem azért, mert a család rájuk kényszeríti saját választását, hanem mert úgyis elhúznak innen.

Több mint kevés

400 ezer szavazat nem elhanyagolható mennyiség egy 10 milliós országban. Ennyi első választó járulhatna április 6-án az urnákhoz. Az általunk megkérdezett fiatalok úgy tippelik, hogy kortársaik fele célozzav majd meg a szavazóhelyiségeket vasárnap.

Krekó Péter politológus akár ennél alacsonyabb arányt is elképzelhetőnek tart: „A 2013. júniusi Medián közvélemény-kutatás 11 adatbázisán végzett saját számításaink például azt mutatták, hogy míg a 25 évnél idősebbek 45 százaléka biztosan részt venne egy feltételezett »most vasárnapi« voksoláson, addig a 18–25 éves korosztálynak mindössze 28 százaléka nyilatkozott hasonlóan. A 2014-ben első szavazók közül pedig csak minden ötödik (19%) menne el biztosan. Az érdektelenség erőteljesebben jelenik meg a legfiatalabbak körében, mint a 25 évnél idősebbek esetében. Ez ugyanakkor nem okoz meglepetést, hiszen a szabadon tartott választások első szavazós részvétele mindig jóval alacsonyabb volt és a fiatalok passzivitása régiós átlagban sem kiemelkedő. Viszont alacsonyabb Nyugat- Európa fiataljainak aktivitásánál, ami az általános szavazási hajlandóságbeli különbséget is tükrözi.”

A probléma nem is ezzel van. Sokkal inkább azzal, hogy a politikailag aktív fiatalok ijesztően magas százalékban sodródnak a szélsőjobboldal felé, melynek magyarázata egy rögzült demokráciadeficitben van. Egy olyan társadalomban, amelyben az ifjúságkutatások szerint a fiataloknak csupán a 40 százaléka gondolja a legideálisabb politikai berendezkedésnek a demokráciát, érdemes lenne lassan átgondolni mindennek okait és következményeit.

Apa nem mondja meg

Az állampolgári tudatosság kialakulásában a családnak és az iskolának van a legfontosabb szerepe, de a Political Capital intézet tavaly elkészült (az elmúlt másfél évtized ifjúsággal foglalkozó kutatásait szintetizáló) tanulmánya szerint egyik sem tölti be politikai szocializációs feladatát megfelelően.

Az államszocializmusban kettős hatás érte a fiatalokat a politikai szocializáció terén: intézményi szinten elsajátították a hatalom által elvárt normákat és viselkedést, ugyanakkor privát életükben megkérdőjeleződött annak hitelessége. Legfőbb politikai tudásuk kimerült abban, hogy hogyan kell a látszólagos megfelelés mellett, a rendszert kiszolgálva érvényesíteni saját érdekeiket. Ahogy a Political Capital tanulmánya rámutat egy mai napig meghatározó szocializációs jelenségre: „a magyar családok a mindenkori politikai rendszerrel szembeni védekező attitűdre rendezkedtek be”, így leginkább a közügyektől való távolságtartás hagyományozódik generációk óta a családok többségében, és ebben a rendszerváltás nem hozott lényegi fordulatot.

Sőt ekkortájt a családok elbizonytalanodtak ilyen jellegű feladataik terén, és áttolták a felelősséget az iskolákra. Egy szemléletes példával élve hasonló a jelenség, mint az elbliccelt szexuális felvilágosítás. A családok az iskolákra hárítják a feladatot, amelyek viszont nem végzik el, sőt tabusítják a kérdést, illetve negatív kontextusba helyezik (ne csináljátok, ne betegedjetek meg, ne essetek teherbe), ami rossz egyéni következtetéseket szül.

A II. Rákóczi Ferenc Fővárosi Gyakorló Szakközépiskolában, amelyben a diákokkal a politikai tudatosságról beszélgettünk, a teljesen bizonytalan Réka azt mesélte, hogy nincs véleménye a pártokról és otthon sem kap semmiféle ismeretet: „a szüleim nem követik az eseményeket, nem szidnak semmit, teljesen passzívak, de cserébe nem is kárhoztatnak senkit”. Persze jócskán akadnak politikailag aktív családok is, azonban még ezek esetében is sokszor csak pártpreferenciák „lediktálásáról”, és nem állampolgári tudatosságra nevelésről van szó. Jellemző példa esett meg négy évvel ezelőtt Anikóéknál. „Majd jól húzd be az ikszet a Fidesznek” – mondogatták a lánynak családtagjai, aki jól be is húzta, mire baloldali rokonai nem tudták sírjanak, nevessenek vagy „nézzenek magukba”, hogy a gyerek nem érezte az ironikus élt és nem tudott a sorok között olvasni a családi beszélgetésekben.

Az általunk megkérdezett diákok közül akadt olyan is, aki erősebb politikai tudatossággal bír, mint a szülei, és ez vissza is hatott a családjára. A tipikus véleményvezérnek tekinthető Adél, aki az említett szakközépiskola tanulója, például arról számolt be, hogy már négy éve is ő mondta meg a szüleinek, hogy kire tegyék le voksukat. Ő minden elérhető pártprogramot elolvas, de jobbikos preferenciája megváltoztathatatlannak tűnik, bár erős kritikákat fogalmazott meg kedvenc pártjával kapcsolatban is, különösen az oktatáspolitikai programjukat illetően. Ugyanebben a beszélgetésben a családra vonatkozó kérdésben több olyan vélemény is elhangzott, hogy a rokonok többfelé szavaznak, a fiatalok pedig inkább kimaradnak az egészből, ne kelljen valaki mellé állni.

Majd a suliban – sem

A családi szocializációs egyenlőtlenségeket az iskola lenne hivatott kiegyenlíteni, ez azonban a legritkább esetben fordul elő, különösen az alacsonyabb presztízsű oktatási intézmények, gyengébb szakközépiskolák és szakmunkásképzők esetében. A rendszerváltást követően a korábban átpolitizált oktatási intézmények teljesen apolitikussá váltak – mutat rá a Political Capital tanulmánya –, emellett megmaradtak a magyar oktatási rendszer olyan jellemzői (pl. frontális oktatás, múltfókuszú történelemtanítás, érdekérvényesítő technikák hiánya), amelyek tovább erősítik a politikai tudatlanságot és passzivitást. Még Adél, a már említett, napi politikában jártas lány sem érti, hogy mi szükség van egyáltalán történelemoktatásra, különösen más országokéra – bár ez némileg összefügghet szélsőjobboldali beállítódásával.

Krekó Péter károsnak tartja, hogy a rendszerváltás után a pártokat és ifjúsági szervezeteket és ezzel együtt a teljes politikumot kitiltották az oktatási intézményekből, az elmúlt években pedig már az egyetemekről is kiszorult a demokratikus vita. „Ez azért lehet, mert a kormánypárt kerüli a vitahelyzeteket, ami nagyon káros a demokrácia fejlődése szempontjából. De a klasszikus politikai vitáknak helyet adó egyetemek sem bírnak már valódi autonómiával, és politikai félelmeik miatt inkább tabusítják a politikát. Úgy kezelik, mint a pornográfiát” – mutat rá a politológus.

Egy 2012-es Tárki oktatásügyi felmérés szerint a pedagógusok a politikai, állampolgári nevelést korántsem tartják az iskola felelősségének (25 feladat közül a 24. volt például a haza szeretetére való nevelés vagy fogyasztói tudatosságra nevelés mögött jócskán). Az általunk megkérdezett középiskolások – gimnazisták és szakközépiskolások – azt mondták, hogy egyáltalán nem beszélgetnek a tanárokkal politikáról. Kivételt ez alól csak Eszter iskolája, egy alapítványi gimnázium jelentett, ahol a történelemtanár hétről hétre rámutat a politikai élet vis?- szásságaira, de olyan módon, hogy a diákok megtippelni sem tudják, hogy milyen pártpreferenciával bír.

A budapesti Berzsenyi Dániel Gimnázium tanulói sem hallanak direkt módon politikáról iskolájukban, de mint mondják, olyan tudást és technikákat sajátítanak el nagy hírű (a kuruc.infón egyébként pellengérre állított) intézményükben, amely tudatos és aktív állampolgárrá teszik őket. Nem véletlen, hogy a másfél évvel ezelőtti diáktüntetéseken szép számmal képviseltették magukat az iskola diákjai, és nagyon sokat beszélgetnek egymás között arról, hogy kire miért érdemes majd leadniuk a voksukat. Az iskola politikai szocializációban betöltött, a családénál fontosabb szerepét jól mutatja, hogy a Berzsenyiben tanuló Zsófi például összeütközésbe került a szüleivel az említett tüntetéseken való részvétele miatt.

A már többször idézett tanulmány rávilágít arra, hogy egy magas színvonalú középiskolában tanuló diák messze „el tud húzni” az állampolgári és demokratikus tudás tekintetében azon kortársaitól, akik alacsonyabb presztízsű intézményekben tanulnak.

A többség azonban igen keveset kap ezen a területen. A Magyar Ifjúság 2012 kutatás szerint (a 2008-ashoz hasonlóan) a fiataloknak csupán 40 százaléka tartja a demokráciát a legjobb politikai rendszernek, harmaduk számára mindegy, hogy milyen rendszerben élnek – nyilvánvalóan hiányos ismereteik miatt. Egy másik kutatás (Aktív állampolgárság Magyarországon nemzetközi összehasonlításban, Gáti A., 2010) jól mutatja ennek veszélyeit: tragikus eredményeket értünk el az antidemokratikus kormányzás és a korrupció felismerésében is. De a magyar diákok nehezen tudták megkülönböztetni egymástól a tény-, illetve véleményállításokat is.

Mi folyik

Ez utóbbi jelenségre maguk is reflektálnak: az általunk megkérdezett szakközépiskolai diákok nagy része azt mondta, hogy azért nem tájékozódik, mert nem talál objektív médiumot, ő maga pedig nem tudja szűrni, szintetizálni a hírforrásokat. Akadnak persze olyan fiatalok, akik komoly energiát szánnak a megfelelő tájékozódásra: a bevezetőben idézett, politológiára készülő Gábor például sokféle forrásból próbál „átlagolni”, és kritikai blogokat is olvas. Míg a kutatások szerint a fiatalok nagy része a Facebookon megosztott híreket olvassa csak el, a magasabb nívójú iskolákban, például a Berzsenyiben már kezd „leáldozni” a közösségi oldalnak, a nekünk nyilatkozók is hírportálokat és blogokat olvasnak, de akadt ilyen tájékozódási attitűd a Rákócziban is. A megkérdezett diákok egyike sem számít közéleti ügyekben a tévére – az adók, műsorok elfogultsága vagy bulvárjellege miatt. Célzott üzenetek azonban, bárhol is kutakodnak, nehezen érkeznek hozzájuk.

„A magyar politika rendkívül szűk látókörű az életkori csoportok megszólítása tekintetében – mondja Krekó Péter. – Az aktív szavazók csaknem fele nyugdíjas. Míg a 18–49-es korosztály a kereskedelmi marketing szempontjából a legfontosabb, a 49 pluszos korosztály a politikai marketing legfőbb céltáblája. A Fidesz mind tagjait, mind világnézetét tekintve idősödik, az MSZP pedig sosem volt képes megszólítani a fiatalokat (csak a 2006-os választások előtt). Lényegében csak a Jobbik beszéli a fiatalok nyelvét, trendi a megjelenése, jó az imázsa és a korosztály számára legfontosabb kérdéseket fogalmazza meg. Az LMP és a Párbeszéd Magyarországért még a fiatalokat célozza meg, de az ő elérésük jóval kisebb, mint a szélsőjobboldalé.”

A kimondjuk-megoldjuk minimalista üzenetre való fogékonyságot mi is megtapasztaltuk az iskolákban járva, mert még a Jobbikot elutasító fiatalok is úgy nyilatkoztak: megértik, hogy sokak számára vonzó ez a határozottság és a rossz politikai beidegződésekkel való szakítás.

A Jobbik emellett képes arra, amire a többi párt nem: közösségi élményt nyújtani szimpatizánsai számára, ami a fiataloknál nagyon fontos motívum. Mindezek mellett egy olyan diákot találtunk csak – az idézett Adélt –, aki egyértelműen szimpatizál a párttal, a szakközépiskolában nem volt teljes az elutasítottsága a szerveződésnek, bár többen megjegyezték, hogy nem tetszenek a kirekesztő jegyek a párt kommunikációjában.

A gimnazisták közül viszont nemcsak hogy elítélték a pártot és szimpatizánsait, de kifejezett aggodalmat fogalmaztak meg a Jobbik népszerűségével kapcsolatban a fiatalok körében. „Sokan kongatják a vészharangokat, hogy a 30 alattiak körében a Jobbik a legnépszerűbb párt, ez azonban nem igaz – mondja Krekó Péter. – Jelenleg a Fidesszel szimpatizálnak a legtöbben, bár az is igaz, hogy 2011-ben a Fidesz-támogatottság óriásit zuhant a fiatalok körében is, korábbi, aktív szimpatizánsai inkább a Jobbik felé fordultak.”

Első és utolsó

Bárki bárhogy is szavaz – először életében – április 6-án, a középiskolásokkal folytatott beszélgetéseinkből egy valami egyértelműen kiderült: nem lesz tőle maradéktalanul boldog. Legtöbbjük számára kompromis?- szumos a döntés, aminek nyomán behúzza az ikszet, és akadtak olyanok is, akik nem érzik magukat felkészültnek a lépéshez, mégis kötelességüknek érzik, hogy megtegyék – valami ellenében. És ez talán nem a legjobb emlék és útravaló most kezdődő állampolgári felnőttségükhöz.

Különösen azok számára nem – köztük Jobbik-szavazónak és LMP-szimpatizánsnak –, akik úgy gondolják, hogy lehet, hogy ez volt az utolsó magyarországi szavazásuk. Mert elhagyni tervezik az országot, amelyben szavazni, választani nem öröm.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!