Mi sem bizonyítja jobban a rendszer alkalmatlanságát, mint hogy még az is ellenzi, aki a nyertesének tekinthető. Interjúnkban Pethőné Nagy Csilla a tanulás és a tanítás szabadsága mellett érvel. Pethőné Nagy Csilla 33 éve tanító magyar–történelem szakos középiskolai tanár, tankönyvszerző, szakvezető.

 
Pethőné Nagy Csilla

– Hogyan élte meg pedagógusként az elmúlt négy évet?

– Azt már megszoktuk, hogy a közoktatást felülről vezényelt reformokkal akarta megváltoztatni minden kormány. Az sem újdonság, hogy az oktatáspolitikában nem sikerült a politikusoknak kormányokon átívelő stratégiát alkotniuk és minimális konszenzust teremteniük, így alig-alig volt nyugodt, tanulásra-tanításra koncentráló tanévünk. Ami engem ebben az elmúlt négy évben leginkább zavart, az a központosítás ténye maga, illetve a tanári szabadság olyan mértékű korlátozása, ami meggyőződésem szerint kontraproduktív. Elindultunk egy olyan pedagógia irányába, amelyet az európai neveléstudomány és -gyakorlat már az 1970-es években meghaladott. Így az iskola, az oktatás nem fog tudni hatékony válaszokat adni a 21. század kihívásaira.

– Pedig a kerettantervek és a tankönyvek átírásával gondolhatnánk, hogy épp egy újszerű tudás irányába haladunk. Szükséges volt ez a sok változtatás?

– Persze, hiszen változik a világ. A tényszerű tudás 60-70 százaléka biztosan elévül tízévente. Ha az iskola az életre nevel, akkor változnia kell, miközben hagyományőrzőnek is kell maradnia, valamilyen belső arányérzék mentén. Mindebből fakad, hogy a taneszközöknek is nyomon kell követniük a változást, s mivel felgyorsult világban élünk, ma már nem lehet egy tankönyvet 50-60 évig használni. Ha sikeres generációkat, sikeres országot akarunk, akkor ehhez vezető taneszközöket kell fejleszteni.

– Miért van szükség a sokszínűségre?

– A nyílt, demokratikus társadalom igényeinek megfelelően a rendszerváltás után az iskola is változni kezdett, tömegessé vált a középfokú oktatás, sajátos igényű tanulói csoportok is megjelentek, a tanároknak alkalmazkodniuk kellett a tömeges képzés minden nehézségéhez. Ilyen összetett, sokrétű oktatási feladat ellátásához szükség volt a tankönyvkínálat bővülésére is: minden tanulócsoportnak, minden tanulónak és tanárnak meg kellett találnia azokat a taneszközöket, amelyek a legjobban segítették őket a tanulás folyamatában. Még akkor is, ha tudjuk, sőt éppen azért, mert a jó tanár tanulókat tanít és nem könyvet.

– Akkor tehát nincs igaza abban Hoffmann Rózsának, hogy épp a szűkítés teremti majd meg minden diák számára az azonos színvonalú oktatás lehetőségét?

– A tankönyvek választhatósága számomra evidencia. A tankönyvkínálat gyökeres szűkítése egész biztosan nem szolgálja az oktató-nevelő munka eredményességét. Kérdés az is, hogy milyen garanciáink vannak a tankönyvvé nyilvánítási eljárás folyamatában arra, hogy valóban szakszerű, korszerű, jól használható, diák- és tanárbarát könyvekből választhasson a felhasználó. Egy földrajzkönyv, amelyik a világegyetem középpontjába helyezi a Földet, ma már nem kaphatna engedélyt.

– Vagyis esély sincs a különböző igények kielégítésére.

– Biztosan nincs. Az esélyegyenlőséghez vagy a problémamegoldó gondolkodáshoz, netán az egyénre szabott képességfejlesztéshez nem az „egyentankönyv” vezet, hanem a jól megválasztott tanulási tartalom, módszer és taneszköz.

– Amit minden tanár maga képes kiválasztani?

– Egyértelműen. A pedagógustársadalom ugyanis felnőtt, önálló döntésekre képes és felelősséget tud vállalni döntéseiért. Szolgálunk, mert a hivatásunk a szolgálat, de nem vagyunk szolgák. Fiatal, okos, szabad, kreatív, kritikus felnőttek nevelésében vagyunk érdekeltek, de ehhez nekünk magunknak is szabadságra van szükségünk.

– És mint tankönyvszerző, mennyire élhetett ezzel a szabadsággal?

– Sokáig nagy volt a bizonytalanság, aztán reménykedtünk, most meg jött a hidegzuhany. Az új köznevelési törvény és a szoros kerettantervek miatt nekem is hozzá kellett nyúlni a könyveimhez, de ez valójában kisebb átdolgozást, tananyag-átcsoportosítást jelentett. De ezt az átdolgozást rohamtempóban a többi kiadó is elvégezte. Mindent megtettek, anyagi áldozatot is hoztak azért, hogy a kilencedikes új „NAT-kompatibilis” tankönyvek 2013 szeptemberére az iskolákba érkezzenek. Már csak ezért sem tartom korrektnek a kiszorítósdit, azt, ami most történik.

– Önt nem szorították ki, sőt éppen hogy „kiválasztott” lett. Miért?

– Meg vagyok győződve arról, hogy a könyveim korszerűek, ugyanakkor azt is gondolom, hogy ez a sorozat bizonyára nem minden iskolában és nem minden osztályban megfelelő. Az átlagos, illetve az átlagosnál jobb diákcsoportoknak szántam, valamint azokra a tanártársakra gondoltam, akik a saját szerepüket inkább a tanulási folyamatok megszervezésében, a tanulássegítésben látják, tehát tanulói aktivitásokra építenek. Azt azonban soha nem akartam, hogy kötelezően előírt tankönyvvé váljon. A szabad taneszközválasztás és a  tanulás szabadságának elkötelezett híve vagyok. Így nyilván rosszul élem meg a kötelezővé tételt, és különösen aggasztónak tartom, hogy a választható tankönyvek listája nem a szakma bevonásával és nem láthatóvá tett szakmai szempontok mentén történt.

– Mindezek után hogyan látja a következő éveket? Fel lehet készülni arra, hogy ebben az oktatási rendszerben, ilyen körülmények között dolgozzanak tovább?

– Ez nagyon nehéz kérdés. 1981 óta vagyok pedagógus. Viccesen azt mondhatnám, hogy egész pályám alatt átmenetben éltem. Többször állítottak vissza a startvonalra, ahogy most a portfólióval (amit egyébként bojkottálok) akarnak visszamenőleg megbizonyosodni arról, hogy az eltelt 33 évben rendesen végeztem a munkámat. Nagyon nehezen viselem, hogy elvették a döntési szabadságomat, akár a tantervre, akár a taneszköz megválasztására gondolok. Sajnálom a fiatalokat, hogy veszni látszik az esélyegyenlőség, hogy könnyebb külföldön tanulni, mint idehaza, hogy sokan nem látják már itthon a jövőjüket. Ha őszinte akarok lenni, folyamatosan foglalkoztat a pályaelhagyás kérdése. Hat tanévem van a nyugdíjig, de nem tudom, sikerül-e, akarok-e ezen az úton végigmenni…

A tankönyvpiac jelenlegi helyzetéről és a pedagógusok dilemmáiról itt olvashatnak bővebben.

A pedagógust munkakörével összefüggésben megilleti az a jog, hogy (…) a helyi tanterv alapján, a szakmai munkaközösség véleményének kikérésével megválassza az alkalmazott tankönyveket, tanulmányi segédleteket, taneszközöket, ruházati és más felszereléseket. (Köznevelési törvény)

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!