Nagy változások várhatóak idén az ingatlanpiacon, mivel amellett, hogy az új építésű ingatlanok áfája 5 százalékra csökkent, az új családi otthonteremtési kedvezmény szintén az új lakást vagy házat vásárlókat támogatja jelentős összeggel.

„Amikor még csak az áfacsökkentésről tudtunk, úgy számoltunk, hogy körülbelül 5–8 százalékos árcsökkenés várható, a további különbözetet a beruházók profitját növeli majd. Annál is inkább, mert ha több lesz a beruházás, a beépíthető területek ára is emelkedni fog, és a munkaerő is drágább lesz. Most már azt is látjuk, hogy a CSOK egy újfajta keresletet fog teremteni, hiszen a háromgyerekesek 60 négyzetméternél nagyobb hasznos alapterületű ingatlanra kaphatják a támogatást. Ebben a szegmensben biztosan nem lesz árcsökkenés, mert a jelenlegi félkész vagy már átadott új projektekben nagyon kevés az ekkora lakás, eddig a kétszobás, 40-50 négyzetméteres lakásokat részesítették előnyben” – mondta el lapunknak Kosztolánczy György, az Otthon Centrum Holding vezérigazgatója.

A szakértő szerint 2016-ban 8-9000 eladásra szánt lakás fog épülni, ami a duplája a tavalyi számnak.

Mivel ezeket az ingatlanokat még meg kell építeni, a megnövekvő kereslet ellenére ezek a lakások várhatóan év végén, jövő év elején jelenhetnek meg nagyobb számban a piacon. Sok beruházó már az elmúlt 1-1,5 évben próbált pozíciókat fogni, hogy ha megvalósul az áfacsökkentés, legyenek építési területei. Ez esetben különösen fontos lesz, hogy a vásárlók nagyon alaposan tájékozódjanak az építtetőről, Kosztolánczy György szerint kizárólag megbízható és stabil háttérrel rendelkező fejlesztőtől érdemes lakást venni. A CSOK szabályozása úgy szól, hogy az adásvételi szerződés megkötését követő 120 napon belül kell igényelni a támogatást, miközben új építésűnek az az ingatlan számít, aminek már megvan a használatbavételi engedélye. Eddig pedig a beruházónak önerőből kell majd eljutnia, többé nem lesz járható az a korábbi gyakorlat, hogy a vevők 10 százalékos készültség esetén az ár 10 százalékát, 60 százalékos készültség esetén pedig 60 százalékot előre kifizetnek, ez pedig kiszűrheti a „szerencsevadászokat”, és a stabil nagy cégek lesznek ilyen szempontból előnyben. A CSOK hatására Kosztolánczy György szerint a használt ingatlanok ára sem fog lejjebb menni, legfeljebb megáll az elmúlt időszakban tapasztalt áremelkedés. A szakértő a 2015-ös adatokkal szemben, amikor 140 ezer ingatlan cserélt gazdát és ebből 4 ezer volt az új építésű, 2016-ban 160 ezer tranzakciót vár, ebből 8-10 ezer lehet majd új ingatlan.


Garancsi István, a Videoton tulajdonosa, Orbán Viktor új oligarchája lehet a nagy nyertese az ingatlanépítés várható fellendülésének. Az ő nevéhez köthető Market cégcsoport vette meg a Kopaszi-gáton húzódó közparkot és vele együtt az öböl budai oldalán található hatalmas építési telket. Az 56 hektáros ingatlan a budai Dunapart egyik utolsó nagyméretű beépíthető területe. Bár a terület nagyobbik részén, 300 ezer négyzetméteren csak intézményi vagy irodaberuházásokat engedélyez a terület mostani szabályozási terve, a fennmaradó részben így is több ezer lakás épülhet. A Market a vásárláshoz 16,5 milliárd forintos állami hitelt kapott az Eximbanktól.

 

A legnagyobb ingatlanokat kínáló portálon már külön keresési feltétel, ha olyan lakásokat, házakat szeretnének keresni a vevők, amelyek megfelelnek a három- vagy több gyerekesek által igényelhető CSOK-nak. Jelenleg a 10+10 millió forintos támogatás nem lenne elég arra, hogy valaki a fővárosban vásároljon a kritériumoknak megfelelő legalább 60 négyzetméteres ingatlant. A legolcsóbb elérhető lakás 28 millió forintba kerül, de a legtöbb ingatlan 35 millió forintnál indul. Vidéken már ennél jóval olcsóbban is lehet CSOK-os lakást venni, Miskolcon, Szegeden és Pécsett például a 20 milliós határ alatt is található megfelelő ingatlan.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!