Kevesebben indulnak-e külföldre; megindult-e a hazaáramlás; változott-e a helyzet, miután a kormány megpróbálta rendezni a béreket; mit tudnak, mit hallanak a külföldön dolgozók – ezeket a kérdéseket dobtuk fel a „Folytassa, nővér Külföldiában” Facebook-csoportban. A válaszokból azt üzenik: a legtöbben nem egyszerűen a magasabb bérekért maradnak kint, hanem az összehasonlíthatatlanul jobb munkakörülmények miatt. (Azok, akik elégedettek a megemelt itthoni pénzükkel, rendszerint kétszer annyit dolgoznak ezért a summáért, mint külföldre „futott” kollégáik.)

Ágota (Ausztria): – Nem megy haza szinte senki, hiszen kint a bérének többszörösét keresi meg.


Vera (Németország): – Nem mindegy, hogy egy ápolóra 40 beteg jut vagy csak egy.


Erika (Anglia): – Arról még nem hallottam, hogy bárki hazamenne a bér miatt. Azt tudom, hogy a bérrendezés miatt/ során több diplomás ápolót elküldtek, helyettük gyakorló ápolókat vettek fel, mert kevesebb bérért szinte mindent elvégeznek. Aztán, tudok olyanról, aki 28 év gyakorlat után elment takarítónőnek. (…) Túlórát csak indokolt esetben fizetnek ki (…) és két hónappal később. (…) Erősödik a kalandvágyam, lassan indulok haza!


Anikó (Németország): – Ez nem csak pénz kérdés. Nincs túl sok kedvem még egyszer leírni, már megtettem egy párszor, csak slágvortokban: eszközhiány, ápolásisegédeszköz- hiány, gyógyszerhiány, urambátyámrendszer, erkölcsi, etikai és viselkedésbeli válság mind a dolgozók, mind a betegek részéről. Nos, ezért nem megyek haza! Még akkor sem, ha megkapnám az itteni béremet.


Katalin (Ausztria): – Nagyon bonyolult dolog ez. Nem lehet csak a pénztől várni, hogy hazavándoroljanak az ápolók, orvosok. De ha már pénzről van szó, ideírom! Egy átlagápolónak, aki nem tanult az évek során kint, csak jól dolgozott, évente 80 euróval nő a bruttó alapbére. Leadózva körülbelül 50 euró, azaz mintegy 15 000 forint. Mennyivel is nőtt otthon az ápolók bére évente?


Melinda (nincs adat): – Nemrég találkoztam egy ismerősömmel, Budapesten ápolónőként dolgozik egy idősek otthonában. Ő kapott bérrendezést s elégedettnek tűnt.


Anikó (Németország): – Jöttünk a csoporttal: 16 fő, és mára csak 8 fő van itt. A fele visszament. Én egyedül vagyok itt, fizetem az 500 eurót a lakásra, és akkor számoljunk utána, mi marad???!!! És hiába nyalunk, akkor is csak Auslanderek (külföldiek) maradunk.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!