„Az egyre mélyülő morális válság, az elképesztő méreteket öltő korrupció, a hatalom a rendszerváltozás óta eddig soha nem látott centralizációja, a szakemberek politikai pártkatonákra való lecserélése, a politika létráján a hatalom és a vagyon köré sereglett bűnözők megjelenése, a brókerbotrány során eltűnt százmilliárdok, a valódi felelősök megnevezése nélkül csak egy része ezeknek a történéseknek” – nem, ezek nem egy balliberálisnak mondott politikus vagy publicista szavai, hanem egy ünnepi beszéd részletei. Múlt vasárnap Gémesi György, Gödöllő polgármestere beszélt így a kormányról, ami már csak azért is érdekes, mert az egykori MDF-es politikus korábban egyáltalán nem állt messze a Fidesztől. Változnak az idők.

 
Orbán Viktor és Vona Gábor a parlamenti folyosón - Fotó: Beliczay László, MTI

Változnak az idők? Egy másik március 15-i ünnepségen a korábbinál tán valamivel kevesebb és idősebb, de mindenképpen harciasabb tömeg skandálta, hogy „Viktor, Viktor”. Jogos felvetés, hogy tényleg fogy-e a tábor, kopik-e a Fidesz varázsa, vagy csak az amúgy is elégedetlenek lettek hangosabbak? Jól érzékelhetően a kormány sem tudja a választ, hétről hétre új szlogeneket vet be, hogy rájöjjön: mivel tudja újra feltüzelni híveit. „2012-ben volt már rosszabb helyzetben is a Fidesz, igaz, akkor csak népszerűtlen volt, de legalább erős. Most bonyolultabb a helyzet: a hívek fogyása lassult, tán meg is állt, viszont maga a párt kezd kínossá válni, még saját szavazói szemében is. Így nehéz lesz felállni és ó újraépíteni az egységes és kikezdhetetlen párt imidzsét” – magyarázza Varga Áron. A varázstalanodás első lépcsője a politológus szerint az RTL Klub híradójának megváltozott hangvétele volt. Akkor sokan, akik addig kizárólag a kormánypropaganda szűrőjén át látták az ország helyzetét, kiszakadtak a Fidesz „puha és komfortos” világából, és kénytelenek voltak azzal szembesülni, hogy pártjuk sem mentes a hibáktól, a korrupciótól és az irritáló személyektől. „Bármennyire is azt gondolom, hogy a keményen dolgozó kisemberek beemelése a kormányzati beszédbe önmagában jó ötlet lett volna, nagyon rossz volt az időzítés.

A Fidesztől, de főleg Orbán Viktortól sosem állt távol az, hogy a nép gyermekeként álljon a színre, miközben olyan mítoszokat teremt, amelyekben az emberek kényelmesen érezik magukat. Ez a mítoszteremtés azonban nem jön be, ha Gucci táskával jár a tanácsadó, milliárdos lett a felcsúti gázszerelő és magától nő a frakcióvezető háza. A Fidesz koherens világképe megbomlott” – véli Varga Áron. Jól mutatja ezt az elbizonytalanodást egy Fidesz-hű kommentelő kétségbeesett kérdése a Facebookon: „Kérem, aki ért hozzá, legyen szíves segíteni, hogy miért kellett most ennyi stadionberuházás, amikor az egészségügyben egyre siralmasabb a helyzet?”

Hozzájárult az orientációvesztéshez az is, hogy a kormány kommunikációja is átalakult: elfogytak a pozitív üzenetek („Magyarország jobban teljesít”), inkább negatív kampánnyal akarja összerántani a tábort a kormány. Csakhogy az üzenetek vagy részlegesen jutnak csak el a hívekhez, vagy relativizálódnak. Ráadásul az eddigi „fideszes” információforrások is bizonytalanná váltak – Kövér László egyenesen ellenzékinek minősítette a minap a Magyar Nemzetet és a Hír Tv-t. És tényleg, ezek az eddiginél nagyságrendekkel kritikusabb hangot ütnek meg, így bedugulnak a csatornák és elvesznek az orientációs pontok. „Már nem a szocializmus utolsó bástyáinak szétrombolása folyik, hanem a polgári Magyarország visszaépítése, széthordása kezdődött el” – írta e heti vezércikkében az Orbán-kormány egykori szóvivője, Borókai Gábor a Heti Válasz főszerkesztőjeként. Az orientációs zavart erősíti, hogy a Fideszszavazó számára már az eddig megszokott kommunikációs csatornákon sem oldják fel a nyilvánvaló ellentmondásokat. Például eddig a Nemzet magyarázta meg, miért is logikus, hogy Orbán hat éve még nem akarta Paks környékén látni az oroszokat, most meg Putyin lába elé tette az atomerőművet. És jelen állás szerint a közmédia új csatornái még sokáig nem lesznek képesek ilyen értelmezési mutatványra (a vasárnap induló hírcsatorna bakirekordot állított fel pár nap alatt). Pedig a Fidesz jövőbeni esélyei attól függnek, miképp tudják visszacsalogatni a párttól eltávolodó szavazókat. Ha ez nem sikerül, akkor mindent elnyelő néppártból erős középpárttá szelídülhetnek.

A rutin megint és újra: az ellenségkeresés. Csakhogy a külföldi gonoszok elfogytak, a hazai ellenségképek elhiteltelenedtek, már csak azért is, mert az eddigi meghirdetett csatákat Orbán Viktornak nem sikerült megnyernie: az államadósság nem csökken, az EU-val újra és újra kiegyezni kénytelen, a bevándorlókkal szembeni retorika pedig nem tüzeli a szavazókat. Közben egyre nyilvánvalóbbak a kormány igazgatási gyengeségei, az intézkedések kapcsán mindennaposak a zűrök és zavarok.

Az szinte már közhely, hogy megfogyott a Fidesz kormányzóképességébe vetett hit, az viszont csak most kezd világossá válni, hogy a hatalom nemzetvédő imidzse is megkopott. Ha úgy tetszik, már nem válik be az indirekt adóztatás trükkje: eddig a bankoktól, multiktól, telefontársaságoktól szedett be a kormány különadókat, amiket viszont a cégek tovább hárítottak a fogyasztókra. Az ügyfelek pedig nem a kormányt, hanem a cégeket szidták. Csakhogy a kormány megígérte, hogy megvédi az embereket a gonosz cégektől, de nem tette – az egyre gyakoribb állampolgári felismerés szerint azért, mert a pluszköltségek a költségvetést hizlalták. A kormányzás ötödik évében pedig egyre hiteltelenebb az „elmúltnyolcévezés”, az elődök kárhoztatása is.

És miközben a Fidesz be is zárja magát saját szűk médiavilágába, a politikai szimbólumok terében is összehúzza magát. Korábban olyan víziókat választott, melyekbe mindenki beleszőhette magát – példának okáért így lehetett nagyon sikeres az első Orbán-kormány szlogenje a „Merjünk nagyot álmodni!”, vagyis hogy az, aki a kormánnyal van, az büszke lehet magára, hiszen (nemzet)teremtő ember. Most viszont csak a kisemberekről szól a fáma – azaz csak az ér valamit, akinek sorsát a kabinet mozgathatja (a bérből és fizetésből élő mintegy 2,8 millió ember közül 1 milliót közvetlenül az állam tart el). Igaz, a kisember kitétel fedi a megmaradt szűk bázis jó részét, és ezzel a bázissal, annak fogyatkozása ellenére a Fidesz hatalmi érdekeire szabott választási törvények miatt még mindig választást lehet nyerni Magyarországon – legalábbis ha egyszerre mozdul. Ám a „kisemberezés” igencsak visszásan hat a látványosan gazdagodó Rogán Antal vagy Lázár János szájából, ráadásul a kormány intézkedések sorával – netadó, útdíj, vasárnapi bezárás – úgy szól bele az egyszeri ember életébe, hogy rossz érzést hagy maga után. Így nem lesz könnyű ráfordulni 2018-ra, igaz, Varga Áron szerint ennek egyébként nem most van itt az ideje. „A Fidesz is nagyon jól tudja, hogy még bőven van ideje, nem most kell belelendülnie a harcba, még várhat a Jobbik kikezdésével is, egyelőre elég magára koncentrálni. Innen nem lehetetlen egyébként felállni, de az biztos, hogy nagyon nagy munka lesz benne.”

Nagyot kaszálhat a Jobbik

Mindeközben azonban azt látjuk, hogy az elégedetlenség hangja talán valamivel erősebb, mint a tényleges elfordulás. A Szonda Ipsos közvélemény-kutatása szerint a Fidesz őrzi 21 százalékos támogatottságát, ám az eredmény csalóka is lehet. A Fidesz világának megingásából ugyanis a legtöbbet a Jobbik profitálja, legalábbis a mostani eredmények ezt mutatják: a szélsőséges pártra már a nép 18 százaléka szavazna (a februári adat 16 százalék), miközben a politikától elfordulók aránya – a teljes népesség körében – nemhogy nőtt volna (amint az kiábrándulás esetén magától értetődő lenne), de inkább csökkent: 40-ről 37 százalékra.

A Jobbik erősödése tehát két okra vezethető vissza: a kormánypártok népszerűségének csökkenése és a pártpreferenciával nem rendelkezők irányukba történő elköteleződése együttesen hozta a párt támogatottságának növekedését. „A választók többsége nem rendelkezik szilárd politikai identitással, jól láthatóan egyfajta protestjelleggel azt a pártot választják most, amelyik sikeresebbnek tűnik, s így váltópártja lehet a Fidesz–KDNP kettősnek” – nyilatkozta lapunknak Juhász Attila, a Political Capital elemzője. A szakértő szerint a Jobbik az elmúlt egy-másfél évben jelentős lépéseket tett a megerősödés útján, ami a „cukiságkampányuknak” köszönhető, amellyel országos szinten közvetítették magukról azt a fiatalos és egyben hatásos képet, hogy szakítottak korábbi radikalizmusukkal. Mindeközben azonban a kistelepüléseken folytatták azt a gyakorlatot, hogy a helyi problémákra kerestek (néha kifejezetten radikális) megoldásokat. Ez a kettős beszéd kiválóan működött is, az eredmények ezt bizonyítják, hiszen szavazótáboruk jelenleg jóval szélesebb, mint amennyit a radikális szólamokkal meg tudnának szólítani.

Márpedig a Jobbik, magyarázza Závecz Tibor, 350 ezer olyan polgárt aktivizált az utóbbi hónapokban, akik az országgyűlési és az önkormányzati választásokon nem szavaztak. Hogy most mégis mozdultak, annak a Szonda Ipsos vezetője szerint az az oka, hogy a rendszerrel szemben protestálnak – nem véletlenül: borzalmas munkaerő-piaci körülmények között sínylődő (állástalanok, közmunkások, dolgozói szegénységtől sújtottak) emberekről van szó. Pedig a Jobbik nem kampányol közöttük, és egyáltalán nem bizonyította – még nyilatkozatok szintjén sem – kormányzóképességét. A szélsőséges párt elit ellensége, illetve az utóbbi 25 évet elítélő retorikája a lényeg – ezzel gyakorlatilag automatikusan felszívja a kormányról kormányra csalódó, dühös tömegeket. Ők persze a rendszerellenes logika alapján mehetnének az LMP-hez is, de mégsem teszik, hiszen a zöldek nem képesek erőt mutatni. Ahogy a baloldali ellenzék egészére is ez jellemző – erőtlen és szétaprózott.

„Épp ezért én már jó ideje azt gondolom, hogy a Jobbik támogatottságának nincs felső határa, abban az értelemben legalábbis, hogy csak egy bizonyos szintig tudják megszólítani az embereket. Ez csak akkor következhetne be, ha a többi politikai szereplő, főként a kormányoldal következetesen politizálna a Jobbik ellen. Márpedig erre egyelőre nem láttunk példát” – véli Juhász Attila. Az egyetlen eset, amikor a Fidesz nekiment a Jobbiknak, a 2014-es EP-kampány időszaka volt, amikor elővették a Kovács Béla-ügyet – meg is lett az eredménye, önmagához képest rosszul tudott szavazókat mozgósítani a Jobbik. Azóta viszont egyáltalán nem is tesz senki kísérletet a párt megfékezésére, akik így tulajdonképpen különösebb erőfeszítés nélkül szívják fel a szavazókat azzal, hogy erőt, dinamizmust tudnak felmutatni.

Ez kell ugyanis az embereknek, amire jó példa Veszprém esete is, ahol az időközi választáson a baloldali ellenzék által támogatott Kész Zoltán tudott nyerni. Mert ott el tudták hitetni az emberekkel, hogy elég erős a jelölt ahhoz, hogy a kormánypárti indulót legyőzze. Veszprémben egyébként a Jobbik gyakorlatilag fel is adta a küzdelmet – az ajkai–tapolcai választókerületben áprilisban sokkal jobb helyzetből indulnak majd, hiszen ott már az ő polgármesterük ül a székben. Újabb áttörés lehet ez a Jobbiknak, ha megnyeri az egyéni mandátumot, ilyet ugyanis eddig még nem szereztek.

Nagy tehát a Fidesz felelőssége is a Jobbik térnyerésében, legalábbis Juhász Attila szerint. „A kormánypárti elgondolás az lett volna, hogy a centrális erőtérben egymást tartósan gyengítik a Jobbik és a szétaprózódott baloldali erők, csakhogy a Fidesz túlságosan magára húzta a szélsőjobboldalt, többek közt azzal, hogy 2010 óta sorozatban használják fel az ő témáikat, és valósítják meg a Jobbik programpontjait. Csakhogy a nemzetközi tapasztalatok azt mutatják: ha egy nagyobb jobboldali párt átveszi a radikális szólamokat, hosszú távon a szélsőjobbot erősíti meg – ez történik most nálunk is. El kell tehát a kormánynak is gondolkodnia azon, megéri-eezt a stratégiát a továbbiakban erőltetni.”

Závecz Tibor úgy számol: a jövőben mintegy 250 ezer Fidesz-szimpatizáns szivároghat át még a Jobbikhoz. Az az említett 350 ezerrel együtt már 600 ezer, vagyis a választók nagyjából 7,5 százaléka. Ez a tömeg zömében úgynevezett szociálistranszfer- szavazókból áll, azaz olyan emberekből, akik előbb Medgyessy Pétertől és Gyurcsány Ferenctől várták sorsuk jobbra fordulását, majd Orbántól. De hiába.

Így valóban a csalódottság viheti a választókat a radikális irányba. Závecz úgy számol, választási szituációban a párt akár a 20 százalékot is megugorhatja majd. Magyarán megeshet, hogy két erős középpárt (a másik a Fidesz, ha nem kapaszkodik vissza) küzdhet majd a kormányalakításért.

És ebben a harcban a Jobbikot juttatja versenyelőnyhöz, hogy a több mint 350 hírportálból, zenei oldalból, életmódsite-ból, ideológiaoldalból stb. álló kommunikációs hálózata hatékonyabbnak bizonyulhat a Fidesz rendszerénél – ráadásul épp a fiatalabb szavazókat tudja majd ezeken a csatornákon keresztül könnyedén elérni. Ezzel a kormány nem tud jelenleg versenyezni, így viszont lemaradnak a fiatal választópolgárok megnyerésének lehetőségéről is.

Juhász Attila szerint tehát jócskán „van most félnivalója a Fidesznek, még akkor is, ha pillanatnyilag a Jobbik nem kormányzóképes erő. Igaz, nem is most kell annak lenniük, hanem három év múlva. És ehhez képest most nagyon is jól állnak”.

Csak egy kérdés.
„El tudná képzelni, hogy Novák Előd a belügyminiszter?” Ezzel az egyetlen kérdéssel intézte el blogján (nyilván elrettentő szándékkal) a kormány számára is lassan kínos agytröszt, G. Fodor Gábor a hírt, miszerint egyre inkább megközelíti a Jobbik a Fideszt. A kommentelők jelentős része el tudná képzelni, míg mások szerint már az is meglepő, hogy jelenleg Pintér Sándor a belügyminiszter. De elég sokan vannak azok is, akik nehezen tudják elképzelni, hogy G. Fodor Gábor egyáltalán bármilyen szerepet betölthet a közéletben.

 

A ruha alatt
Az elmúlt hetekben több botrány is megmutatta a Jobbik valódi arcát. Múlt héten derült ki, hogy Kulcsár Gergely képviselő beleköpött a fővárosi Duna-parton található, a holokauszt áldozatainak emléket állító vascipők egyikébe. A Jobbik ugyan elítélte a cselekményt, de lezártnak tekinti az ügyet, mivel az eset négy évvel ezelőtt történt. Kulcsár azt mondja, „erős felindulásból” köpte le az emlékművet, az erről szóló képet annak idején körbe is küldte párttársainak. A Jobbik tapolcai jelöltjének a tetoválásai miatt kellett magyarázkodnia a napokban, a Fidelitas egyenesen azt követeli Rig Lajostól: vetkőzzön. A Pesti Srácok nevű portál írta meg először, hogy Rig Lajosnak állítólag SS-jelszó van a testére tetoválva. A párt ezek után közleményben sorolta fel a jelölt tetoválásait: egy hun lovas figura, egy székely rovásírásos szöveg, egy Árpádsávos pajzs mellett valóban szerepelnek a testén a „hűség” és „becsület” szavak, amelyek állítólag a házasságkötésére emlékeztetik. Múlt héten került napvilágra egy szintén botrányos ügy: párttársai szex közben hallgattak le egy debreceni jobbikost, és a felvételt arra használták fel, hogy lemondassák az összes tisztségéről. A lehallgatott politikus a párt „belső ellenzékéhez” tartozott, és azért tudták zsarolni, mert nem az élettársával szerepelt a felvételen.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!