Az eddiginél radikálisabb üzemmódba kapcsol a Tanítanék mozgalom – ígérték a múlt szombati tüntetésen. Azt még nem lehet tudni, hogy ez pontosan mit jelent, az viszont biztos, hogy a következő tanévben is szükség lesz a határozott kiállásra. A kormány ugyanis elfogadta a köznevelési törvény módosítását, amely teljesen államosítja az eddig az önkormányzatokkal közösen működtetett iskolákat, és a civilek többi követelését is figyelmen kívül hagyta.
A mozgalmat az utóbbi időben sok kritika érte, miszerint nem sikerült elérniük eredményt, és a lendület megtörni látszik. A Vasárnapi Hírek által megkérdezett pedagógusok azonban nem így látják. Kétségtelen, hogy a pedagógusok egy része jórészt félelemből rejtőzködik, ugyanakkor Magyarországon ekkora összefogás még nem történt egy szakma berkein belül – vélekedik Pócsné Berkesi Zsuzsanna, a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium franciatanára. „Nem értek egyet azokkal a hangokkal, amelyek szerint nem értünk el semmit. Amióta a tiltakozáshullám elindult, én sokkal könnyebben nézek tükörbe, sokat visszakaptunk az önbecsülésünkből, ami az elmúlt években jelentősen sérült” – mondja. Zsuzsannát az ijesztette meg leginkább, hogy nyelvtanárként ugyan sokkal nagyobb szabadságot biztosíthat a gyerekeknek az órán, de ők az elmúlt egy-két évben ezzel a lehetőséggel már egyszerűen nem tudtak mit kezdeni. Ennek az okát abban látja, hogy mire a diákok a gimnáziumba kerülnek, már teljesen le vannak szoktatva arról, hogy kimondják a véleményüket, önállóan kezdeményezzenek valamit, vagy akár ellentmondjanak a tanárnak.
„Nagyon ijesztő, hogy az oktatási rendszer leszoktatja a gyerekeket a gondolkodásról, teljes apátiában és fáradtan élik a mindennapjaikat az iskolában. Nem tudnak mit kezdeni a véleményszabadsággal, a kreatív feladatokkal, már magukon viselik a rendszer lenyomatát” – mesél a tapasztalatairól a tanárnő.
Amióta az iskola aktívan részt vesz a tiltakozásokban, valamiféle pozitív folyamat elindult, már csupán attól, hogy megtört a hallgatás, és a pedagógusok kimondták: nem önszántukból tolják a szekeret a szakadék irányába. Zsuzsanna azzal sem ért egyet, hogy a tanárok elfogytak volna a tiltakozások mögül, inkább arról van szó, hogy a sztrájk sokkal kevésbé tudott látványos lenni, mint az utcai akciók.
Azokban az iskolákban, ahol az igazgató nem támogatja a Tanítanék mozgalmat, sokkal nagyobb bátorságra volt szükség a sztrájkban vagy a polgári engedetlenségben való részvételhez. Egy külvárosi általános iskolában dolgozó tanítónő például azt meséli, az iskolájukban a pedagógusok 80 százaléka szeretett volna részt venni a sztrájkban, de a tankerületnek megfelelni kívánó igazgatónő ezt sikeresen lenyomta kevesebb mint a felére. „Nem fenyegetett, nem is volt rá szükség. Csupán sokszor elmondta, hogy ebből az iskolának nagy baja lehet, a kollégák pedig szépen lassan kihátráltak a sztrájk mögül” – meséli. A munkabeszüntetés óta érezhetően ellenségesebb a főnökség hangneme azokkal szemben, akik nem vették fel a munkát. Ennek ellenére nem fél, azt mondja, legfeljebb megtanul műkörmöt építeni. A bosszú lehetősége mindig benne van a levegőben, hiszen a sztrájkolók névsorát le kellett adni, csak éppen azt nem tudni, kinek a fiókjában pihen a papír. Őt leginkább az aggasztja, hogy a kis alsósok olyan terheléssel találkoznak, amire életkoruk alapján még egyáltalán nincsenek felkészülve. Az elsősöknek rögtön 6-7 órájuk van egy nap, holott legfeljebb 4 tanórán tudnak figyelni. A rengeteg adminisztrációs teher miatt a tanítónőnek egyáltalán nem marad ideje az egyes gyerek igényeire figyelni, esetleg differenciáltan tanítani őket.
Most úgy tűnik, jövőre minden még nehezebb lesz: ismét mindenféle szakmai párbeszéd nélkül, egy csapásra akarják az elsősök és másodikosok óráit 30 percesre kurtítani. „Nem értik, hogy nem az órák hosszával, hanem a számával van a baj. Egy rajzóra esetében ez arra sem elég, hogy minden kisgyerek megtalálja a temperáját, és elmagyarázzam a feladatot, más esetekben viszont indokolt lehetne. A lényeg a rugalmasság lenne” – mondja a tanítónő.
Míg a közvélemény egy része a tanárokra mutogat, ők úgy érzik, éppen a társadalom nem áll mellettük eléggé. Berkesi Zsuzsanna például nagyon hiányolta a diákokat a múlt szombati demonstrációról. Ennek egyik oka éppen a korábban említett apátia lehet.
„Akkor követtek el nagy hibát a pedagógusok, amikor 2012-ben a diáktüntetésekkor nem álltak határozottabban a tiltakozások mellé, az kulcsmomentum lehetett volna. Akkor a gyerekek azt tanulták meg, hogy mindent le kell nyelni.” Abban mindenki egyetért, hogy a pedagógusoknak egyedül nem sikerülhet „megváltani a világot”, ehhez valóban kevesen vannak. A nyár során kiderülhet, hogy a vakáció örömteli semmittevésében sikerül-e még több embert maguk mellé állítaniuk.
Az biztosnak tűnik, hogy a szeptemberben induló tanév változtatásai ismét sok szülőt és gyereket érnek majd arculcsapásként.
Politika rajzolta a határokat
Eddig senki nem értette, milyen logika mentén rajzolták meg az ország 59 új tankerületét, amely felosztás sem a járási, sem a megyei határokat nem veszi figyelembe. Mint arra a Népszabadság felfigyelt; a döntés ismét nem szakmai alapokon dőlt el, a kormány politikai nyomásgyakorlásra használja a felosztást. Így fordulhat elő, hogy Békésben minden logikát nélkülözve szétdarabolták a Fideszben éppen kegyvesztetté váló Simonka György választókerületét. Furcsaságok máshol is előfordulnak: Hajdúszoboszló vélhetően azért nem kapott tankerületet, mert ott legutóbb nem a Fidesz, hanem az Összefogás Hajdúszoboszlóért Egyesület jelöltje nyert.
A lap számos olyan példát hoz, amelyből az látszik, az ellenzékiek által vezetett városok (Szeged és Salgótarján kivételével) nem lehettek tankerületi központok. Így előfordul, hogy a döntéshozatal indokolatlanul távol került az iskoláktól, tovább nehezítve ezzel az egyébként is instabil működést.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
