Ötven éve, hogy német rendőrök tucatjai szállták meg a hamburgi Spiegel című hetilap szerkesztőségét. A Spiegel-ügyként emlegetett botrány minden idők legnagyobb német sajtószabadságot sértő akciója volt, amely fordítva sült el: meghozta a hamburgi hetilap világhírét és a CDU-CSU kormány vezéreinek, előbb Strauss hadügyminiszternek, majd Adenauer kancellárnak a bukását.
A Német Szövetségi Köztársaság megalakulása után tizenhárom évvel, 1962-ben, hazaárulás vádjával indult ügyészségi vizsgálat a Spiegel című hamburgi hetilap ellen: a közvetlen kiváltó ok egy, a német hadsereg védelmi képességének hiányosságairól szóló cikk volt. Az október 8-án megjelent számban az írás szerzői, Conrad Ahlers és Hans Schmelz részletesen vázolták a német fegyveres erők működésének problémáit, idézve többek között a NATO főparancsnokságának értékelését, miszerint a német erők csak részlegesen állnának készen az ország megvédésére a kommunista blokk esetleges támadásakor. Ezt a fegyverek, a csapatok és a stratégia hiányával indokolta a beszámoló. Németországban a Spiegel-ügyet a legsúlyosabb, sajtószabadság ellen indított támadásként tartják számon azóta is, amelybe több politikusnak, így Franz Josef Straussnak, a konzervatív védelmi miniszternek, a bajor keresztényszociális unió elnökének, valamint Adenauer kancellárnak is beletört a bicskája. Az ügy kapcsán a német – és nemzetközi – sajtó világa addig soha nem tapasztalt összefogást tanúsított, szolidaritást vállalva a Rudolf Augstein főszerkesztésével működő lap munkatársaival.
Az ügy nemcsak a sajtószabadságot sértő súlyos kormányzati beavatkozás miatt híresült el, hanem azóta már legendássá váltak az ügyre ráállított nyomozók baklövései.
A Spiegel szerkesztőségét 1962. október 26-án, tizennyolc nappal az írás megjelenése után, lapzártakor lepték el a rendőrök, akik az akkor már több hete lehallgatott telefonvonalakat kikapcsoltatták, a vezető munkatársak zömét pedig letartóztatták. Ám már a razziát megelőzően elkezdődött az ügyetlenkedés. Október 26-án, este negyed hétkor például egy Erich Fischer nevű férfit, hóna alatt a vasárnapi ebédre szánt kacsával tartóztattak le Augstein főszerkesztő helyett. A közös pont a két ember esetében nem volt több annál, hogy mindketten Hamburgban éltek, ideiglenes tartózkodási helyük pedig Düsseldorfban volt. A rendőrségnek két órájába telt kideríteni, hogy az Augsteinnél tizenöt évvel fiatalabb, és látványosan vékonyabb Fischer nem a Spiegel főszerkesztője. Egy másik alkalommal a nyomozók Claus Jacobi főszerkesztő- helyettes gyermekeinek ágyában kutattak az államtitoksértést és vesztegetést alátámasztó bizonyítékokért, majd lefoglalták rajzaikat. Október 26-án, az épp esedékes számot még kiadhatta a szerkesztőség, ám a rendőrség felügyelete és a vizsgálóbíró cenzora alatt. A főszerkesztő Rudolf Augsteint a nyomozók képtelenek voltak felkutatni, ám ő saját maga jelentkezett a rendőrségen. A cikk egyik szerzőjét, Ahlerst spanyolországi vakációja alatt vették őrizetbe. Franz Josef Strauss Adenauer kancellárra hivatkozva kérte fel a Madridban székelő német katonai attasét Ahlers elfogattatására. Mint később kiderült, a kancellár nem adott ilyen utasítást. Rudolf Augstein főszerkesztő százhárom napot töltött börtönben. Mikor szabadon bocsátották, Strauss már nem volt védelmi miniszter. Ezt megelőzően a Szabad Demokrata Párt miniszterei tiltakozásképp lemondtak, és arra kényszerítették Adenauert, hogy Strauss leváltásával új kormányt alakítson. A kényszert nem csak a parlament, hanem az utcák történései is egyre fokozták. Konzervatívok, baloldaliak, diákok és egyetemi tanárok együtt tüntetettek a sajtószabadság védelméért. Az ügyet a kancellár sem úszta meg: ugyan a közélet nyomására Strausstól megszabadult, ám mivel az ügy kirobbanása előtt pártolta az ügyészségi fellépést, egy évvel később neki is távoznia kellett a kancellári székből.
A Spiegel-ügy ötvenedik évfordulóján, Hamburgban a héten rendezett konferencián Helmut Schmidt egykori szociáldemokrata kancellár elmondta, a demokratikus ösztönök ma már mélyebben gyökereznek a németekben, mint 1962-ben vagy ’68-ban. Állítását mindenképpen igazolják a Spiegel körüli kormányzati lépések. Straussnak már az ügy kirobbanása előtt is volt afférja a Spiegellel (az újság védelmi iparbeli vesztegetési pénzek sorsát kötötte össze vele), így aztán a német fegyveres erőkről szóló cikk megjelenésekor egyenesen „újságírói terrorizmussal” vádolta a lapot.
Augstein lapjának azonban igencsak jót tett a botrány. Míg 1961-ben 437 ezer példányban jelent meg, addig ez a szám a hetvenes évekre 900 ezerre nőtt, majd a kilencvenes években a kelet-német piacra való betörésével átlépte az egymilliót.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!