Péterfy Gergely író "NER Kampf" című tárcájában a G. Fodor Gábor főszerkesztő által irányított jobboldali portál botránynak gyökereit elemzi a friss Vasárnapi Hírekben.

 
Illusztráció - Tettamanti Béla rajza

"A 888 cikke nem egy anomália, hanem logikusan következik az eddigiekből. ... Ha összemixeljük a családmetaforát és az immoralitást, már ki is jött a NER politikai filozófiája" - írja a szerző.

"A NER központi metaforája a szakralizált „család”. ... Ez a családmetafora az ellenzéket, a „ballibet”, az értelmiséget, a zsidókat, a cigányokat, és még az ördög tudja, ki mindenkit egyszerűen dehumanizál: megfosztja őket az emberi méltóságuktól, sőt ember VOLTUKTÓL. Aki pedig nem ember, az szabadon vadászható."


A NER-filozófia másik forrása, morál és politika régi küzdelmének elbillentése az immoralitás javára pedig - amint Péterfy Gergely írja - "talán legkerekebben a Mein Kampfban bomlik ki: hogy a morál a helyes cselekvés akadálya. A morál – mondja az erőkultuszból fakadó összes világnézet, amely az erősebb jogát hangoztatja – csak megköt bennünket. Az ellenségünket nem hagyja megölni, nem hagyja, hogy hazudjunk, és a többi, és a többi, és a többi. Aki cselekedni akar, aki az ERŐT akarja használni, az fölül kell emelkedjék a morálon. A politika a cselekvés művészete, és mint ilyen, független a moráltól, azaz a morál csak akadályozza a helyes cselekvést, hiszen megakadályozza, hogy szükséges esetben az ember megtegye a logikus lépéseket. Ha – teszem azt – a keresztény morál foglya az ember, nem zárhatja ki kerítéssel a menekülteket. Ha kizárja, nem keresztény, és pont. Ha humanista, nem helyeselheti a halálbüntetést, és így tovább."


"Rettenetesen sötét a jövő. Az agresszió ragályszerűen terjed. A gondolkodás a metaforák szintjére süllyed és gravitációjukból képtelen szabadulni" - írja rendszeres szerzőnk, Péterfy Gergely.


"NER Kampf" - Péterfy Gergely írása teljes egészében a friss VH-ban olvasható.
A Vasárnapi Hírek már szombaton megjelent, és a nyitva tartó árusoknál vasárnap is megvásárolható. Előfizetőinknek már szombaton házhoz visszük!

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!