Választási költségvetés készül, ha nem fenyeget uniós szankció – elsősorban az ettől való brüsszeli félelemről szól a túlzottdeficit-eljárás ügye.

Egyelőre nem kerül ki Magyarország az Európai Unió túlzottdeficit-eljárása alól, mert az államháztartás hiánya idén nem marad alatta a 3 százalékos küszöbnek, jövőre pedig fölé kerülhet (3,3 százalék) a legfrissebb brüsszeli prognózis szerint. Olli Rehn pénzügyi biztos új intézkedésekre biztatta a magyar kormányt, hogy még ebben az évben elérje a kitűzött célt.

A jelenlegi számok alapján nem kerülhetünk ki a túlzottdeficit-eljárás alól, de talán azt mondhatjuk, hogy már csak karnyújtásnyira lehetünk a céltól – vélekedett Samu János, a Concorde cég vezető elemzője. Szerinte két út áll a kormány előtt, melyekhez két lehetséges időpont kapcsolható. Az egyik: olyan kiigazító lépéseket tesznek, melyek már ebben az évben éreztethetik hatásukat, s akkor már júniusban kedvező döntés születhet Brüsszelben. A másik: a kormány ragaszkodik a saját növekedési prognózisához, s megvárja, hogy a számok ezt igazolják. Ebben az esetben azonban legkorábban ősszel remélhetjük az eljárás megszüntetését. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter televíziós nyilatkozata alapján a második forgatókönyv tűnik reálisnak. Miután a gazdasági tárca vezetője úgy fogalmazott: Brüsszel tévesen jósol, vagyis a hiánycél teljesüléséhez és az eljárásból való kikerüléshez nincs szükség pótlólagos költségvetési intézkedésekre.

„Brüsszel megpróbálja a lehető legmesszebbre kitolni a végleges döntés időpontját” – mondta Mellár Tamás, a Pécsi Tudományegyetem tanára. A verdikt azért nehéz, mert a magyar kormány szerény eredményeit nem lehet egyértelmű „nemmel” lesöpörni, míg egy szintén egyértelmű „igen” komoly veszélyeket hordozna. Nem is csak az a gond, hogy az idei évre 3 százalékos, a jövő évre pedig 3,3 százalékos GDP-arányos hiányt jeleznek Brüsszelben, hanem a bizonytalan növekedési kilátások. Joggal tarthat attól az Európai Unió, hogy a túlzottdeficit-eljárás korai feloldása esetén a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Magyar Nemzeti Bank a gazdasági növekedés érdekében fellazítja a költségvetést. Erre annál is inkább számítani lehet, mert jövőre választások lesznek. Londoni elemzők szerint az állampapírpiac alig mutat érdeklődést a túlzottdeficit-eljárás ügye iránt, ez látni valóan a magyar kormánynak fontos, hogy Brüsszeltől – szankciómentes – szabad kezet kapjon a „választási költségvetéshez”.

 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!