Rendelőjének ajtaján a mobilszáma is ki van írva.
- A jemeni dr. Abdulrahman Abdulrab Mohamed, a Békés Megyei Pándy Kálmán Kórház főorvosa, gyermek- és csecsemő-belgyógyász 45 éves.
- 102 jelölt közül ő lett az év orvosa. Ő nyerte az Astellas-díjat.

 
Dr. Abdulrahman Abdulrab Mohamed, a Békés Megyei Pándy Kálmán Kórház főorvosa, gyermek- és csecsemő-belgyógyász lett az év orvosa - Fotó: Németh András Péter

Százával sorakoznak az interneten az Abdul doktort „éltető” történetek. Főként Békés megyei szülők hálálkodnak, amiért meggyógyította vagy éppen világra segítette gyereküket. „Viszonzásul” sokan a kórház új lakóinak ajándékozzák a kinőtt ruhákat, megunt játékokat. Abdul doktor szerdán és csütörtökön rendel, a hét többi napján a koraszülött intenzíven, a szülészeten és az újszülött osztályon dolgozik. A rendelésre általában tíz beteget hívnak, hogy jusson idő mindenkire. „Már az félig gyógyulást jelent, ha beszélgetünk. Húsz perc mindenkinek jár” – magyarázza. Munkaideje elvileg fél nyolctól délután négyig tart, sürgős esetben „borul a papírforma”. Egy hónapja például egy másfél éves gyerek szenvedett súlyos balesetet, bevérzett a koponyája. „Azonnal autóba ültem, 110-zel hajtottam, hogy minél előbb odaérjek, a sebésznek sikerült megmentenie.

Annak a napnak a végén olyan érzésem volt, mint amikor egy nő megszüli egészséges babáját és végre megnyugszik” – meséli a jemeni orvos.


Havazás és rendszerváltoztatás

Abdulrahman Abdulrab Mohamed szegény családból származik. Szülei mezőgazdasággal foglalkoztak egy jemeni faluban. Édesanyja fiatalon meghalt. Hat testvére közül már csak négy él. Bátyja szén-dioxid-mérgezésben hunyt el, egyik húga pedig kétévesen megfulladt egy pénzérmétől – a család szeme láttára. Ezért akart Abdul orvos lenni. Pénzük nem volt egyetemre, így csak ösztöndíjas képzések jöhettek szóba. Egyik tanára javasolta, hogy menjen Magyarországra orvosi egyetemre. Édesapja már nem élhette meg, amikor Budapestre jött, 1989 őszén, tizenkilenc évesen. A magyar konyhát szokta meg a legnehezebben. A zsíros ételeket nem szereti, disznóhúst nem eszik. Egyévnyi budapesti egyetemi előkészítő után szegedi diák lett. „Az első havazás furcsa volt. Kimentem az udvarra megnézni a fehér takarót, de utánam szóltak, hogy fel kell öltözni.”

Jól emlékszik az első szabad választásra. Rémlenek plakátok is: még nem tudott magyarul, így azt sem értette, miért csókolózik két férfi az egyiken a „van, aki forrón szereti” felirat fölött. Európát a szabadság és a jog középpontjának gondolta. Így aztán sokkolta, amikor egyszer csak mondták neki, hogy ne menjen ki, mert bőrfejűek vannak az épület körül. Nem értette, kik ők és mit akarnak. Azóta nem érte atrocitás.

A felvetésre, miszerint ha most akarna idejönni magyarokat gyógyítani, leginkább kerítésekkel találkozna, elhárítja a választ: „Ne haragudjon, ez politika, amihez nem értek, és nem akarok beszélni róla.” De azért hozzáteszi: mélységesen és határozottan elítéli a merényleteket, a terrorizmust. Aki ezzel szimpatizál vagy félelmet kelt, az is bűnt követ el. „Muszlim vagyok és mi is szenvedünk az ilyenek miatt. Veszélyt jelentenek mindenkire, ezért az egész világnak össze kell fogni ellenük” – mondja.


A betegnek igaza van

Abdul doktor, az év orvosa most szokja „új szerepkörét”. Rutinosan válaszol a kérdésekre. A héten szabadságon van, így fogadni tudja az újságírókat, a tévéstábokat. Ha dolgozna, ilyesmire nem lenne ideje. Szerinte jó orvos az lehet, aki folyamatosan és sokat tanul, jó tanároktól, mesterektől. De ami ugyanilyen fontos: embernek kell maradni. Mindezt kedvességgel, türelemmel, szeretettel és mosollyal kombinálja. Ez a „titok”. Az orvoslást szolgáltatásnak tartja: egy gépkocsivezető gyerekét ugyanúgy vizsgálja meg, mint a miniszterelnökét. Igaz, utóbbihoz még nem volt „szerencséje”. És vallja, hogy a gyerekek bizalmát a vizsgálatok előtt kell megnyerni, a szülőket pedig partnernek kell tekinteni.

S bár a szülők az év orvosának választották, nem a „legjobbnak”, inkább szerencsésnek tartja magát. Mégpedig azért, mert belül maga is gyerek, tud gyerekfejjel gondolkozni. Nála alapszabály, hogy a betegnek mindig igaza van: végighallgatja a szülőket, hiszen ők látják a gyerekeket egész nap. A piciket igyekszik a becenevükön szólítani, mesékből is idéz, megvárja, míg feloldódnak, majd következik a játékos vizsgálat. „Tudni kell a gyerek óvodai jelét, kedvenc játékát. És engedni kell sírni, mert az stresszoldó, nem szabad azt mondani, hogy ne sírj, vagy hogy nem fog fájni. Mindent meg kell mondani nekik a saját nyelvükön” – magyarázza. Abdul doktor hét évig nem tudott hazalátogatni.

Nem volt rá pénze. Majd diplomával a kezében egyszer visszament Jemenbe, ahol trópusi betegségekkel foglalkozott és szegény falvakban gyógyított. Egykori családját látta bennük. Azonban honvágya volt, így két év után visszajött Magyarországra, Gyulán kapott állást. Megérti, ha ismeretlenek előítélettel fordulnak felé: „Be kell bizonyítanom, hogy ugyanolyan vagyok, mint ők. Igaz, nem eszem sertéshúst, de elmegyek a barátaimhoz disznóvágásra, mert az buli, olyankor sütnek nekem csirkét.” A főorvos tiszteletben tartja mindenki vallását, mert „úgy szép a világ, hogy nem vagyunk egyformák”.

Az egészségügy problémáiról pedig azt mondja, hogy leginkább a nővérhiány hátráltatja a munkát, az egész országban ez okozza a legnagyobb bajt. Normális fizetéssel és jövőképpel lehetne motiválni őket. Kollégáival megszervezte a koraszülött szállítást: a megyéből három kórház szülészetéről (Orosháza, Békéscsaba és a Gyula) hozzák a csecsemőket a Pándy kórházba.


Magyaroknak szurkol

Hamar köt barátságot és könnyen alkalmazkodik. Viszont érzékeny, sokszor sírva fakad. Úgy véli, „utána tisztábban lát az ember”. Sírva olvasta a Facebookon érkezett gratulációkat is. „Nagy felelősség, hogy ennyien szeretnek és bíznak bennem” – mondja meghatottan. „Cserébe” a szülőkkel e-mailben, SMS-ben is értekezik. Egyetlen mobilja van, amit sosem kapcsol ki, és nem haragszik, ha vacsora közben érkezik a hívás.

Nemrég „tudta le” devizahitelét, Jemenbe pedig, a kinti zavargások miatt egyelőre nem viszi el gyermekeit. Feleségéről nem beszél, de gyerekeiről szívesen: három fia van, a legidősebb 18 éves. Mindegyikük orvosnak készül. Imád teázni, kirándulni, biciklizni. Kedvenc helye Visegrád, Egerszalók és Kékestető, de Gyula a szíve csücske. Magyarországot tartja hazájának: felugrik a fotelból, ha magyar csapat nyer. Békés megyében „a gyulai orvosként” emlegetik, s büszke, hogy legféltettebb kincsüket, a gyereküket bízzák rá. A cikkel kapcsolatban pedig csak egyetlen kérése van: írjam meg, hogy bár a dicsőség mindig az orvosoké, de a nővérek az igazi katonák, mert ők nyerik a csatát.

Éva több mint hét éve Abdul doktor asszisztense. Szerinte a főorvos a hozzáállása miatt nyerte el az év orvosa díjat: „Vidám vele a rendelés, könnyen megtalálja mindenkivel a hangot. Olyan a kisugárzása, hogy a gyerekek egyből megkedvelik. Időnként félrevonul, talán imádkozni. Soha senki nem tett rá megjegyzést származása vagy bőrszíne miatt.”

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!