Egy friss fejlemény kapcsán, az emberierőforrás-humánminisztérium közleményeiből áradó idilli képpel szembeszegezve, a magyarországi oktatási szegregáció valóságát ismerteti munkatársunk, Ónody-Molnár Dóra. Nagy figyelmet keltett ugyanis, hogy elkeseredésében otthagyta a Balog Zoltán humánminiszter által alapított Antiszegregációs Kerekasztalt L. Ritók Nóra. A nemzetközi hírű oktatási szakembernek elege lett az álszenteskedésből. A kormány szerint, persze, minden rendben van, ám a tények L. Ritók Nórát igazolják.

 
Társadalmi matek: két kézen ki lehet számolni - Fotó: Kállai Márton

Ónody-Molnár Dóra pontról-pontra, súlyos esetek példáit ismertetve mutatja be a valós helyzetet. Írásának címe: "Már csak az asztal kerek" - arra utal, hogy ha nem lesz fordulat, vagyis ha "Balog Zoltán a szavakon túl nem áll neki érdemben is az oktatási szegregáció felszámolásának, akkor azon túl, hogy könnyen Brüsszel szégyenpadjára kerül az ország, a Kerekasztalnál is már csak ő fog ülni. Egyedül."

A teljes írás a friss Vasárnapi Hírekben található - itt, ajánlónkban ízelítőül a sok elkeserítő ügy közül az egyik felháborító esetet idézzük fel.


"„Ez nem menekült iskola” – így utasította el az egyik körzetes iskola igazgatója azt a roma szülőt, aki a szegregált egyházi iskolából integrált oktatási környezetbe szerette volna íratni két gyermekét, egy elsős és egy negyedikes tanulót. A két gyerek a zömmel szegény családok lakta nyíregyházi Huszár-telepen lévő, pár éve nyitott Sója Miklós Görögkatolikus Általános Iskolába jár. Itt, a szegénytelepen működött az iskola elődje, amit 2007-ben az akkori MSZP-s városvezetés bezárt" - majd a 2010-es Fidesz-győzelem után a görögkatilkusok újra megnyitották - amiből szegregációs per lett...
...
"A Sója története így aztán új fejezetet írt a rendszerváltás utáni jogtörténetben: a hosszú bizonyítási szakasz után az első- és másodfokú bíróság is kimondta, hogy a cigányiskolák nem szervezhetők ki az egyházak fennhatósága alá sem, mert a szegregáció tilalma az egyházat is kötelezi. A Kúria azonban 2015 tavaszán éppen ellenkező megállapításra jutott, és hatályon kívül helyezte a korábbi döntéseket. A bíró úgy vélte, a szabad vallásgyakorlás erőteljesebb jog az elkülönítés tilalmánál. Hogy valójában mit ér a szabad vallásgyakorlás és a szabad iskolaválasztás, ha az ember cigánynak születik, az kiderült az előbb említett történetből, amikor – a köznevelési törvényt is megsértve – visszautasították a roma gyerekek átiratkozási kérelmét a körzetes iskolába."


"Már csak az asztal kerek" - Ónody-Molnár Dóra cikke a friss VH-ban jelent meg.
A Vasárnapi Hírek már szombaton megjelent, és a nyitva tartó árusoknál vasárnap is megvásárolható. Előfizetőinknek már szombaton házhoz visszük!

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!