Miért nem fürödhetnek és ehetnek vagy kereshetnek munkát ugyanazon a napon különböző ellátó intézményekben? – panaszkodnak a hajléktalanok.

A Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal (NRSZH) szerint azért, mert meg akarják előzni a „visszaéléseket”, azaz, hogy az érintettek naponta többször vehessék igénybe ugyanazt a szolgáltatást. Az idei költségvetési törvényben a nappali melegedő és a szociális étkeztetés esetében is az szerepel, hogy egy rászoruló (hajléktalan, idős, beteg stb.) egy napon csak egy szociális szolgáltatást vehet igénybe, azaz, ha valaki például egy melegedőben megfürdik, aznap szociális étkeztetésben már nem részesülhet. Mindezt július 1-jétől egy elektronikus adatszolgáltatási szoftver (KENYSZI) hivatott garantálni, egy több mint egymilliárdos uniós fejlesztési projekt egyik eleme. Az új számítógépes rendszerben elvileg látszik, hogy egy ellátott mit vett igénybe az adott napon. Az intézmény maga dönti el, hogy ha olyan érkezik hozzá, aki aznap már igénybe vett valahol valamilyen szolgáltatást, akkor ellátja-e a saját pénzéből.

„Nekünk nem a nyilvántartás mondja meg, hogy mit kell csinálnunk, hanem a hatályos törvények és a lelkiismeretünk. Ha elküldenénk bárkit is, az ellentmondana a szakmai követelményeknek és az etikai kódexnek is” – mondja Győri Péter, a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei (BMSZKI) szakmai vezetője. Naponta több ezer ügyfél fordul meg intézményeikben. Kuzmányi István, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat munkatársa hasonlóképpen nyilatkozott: a máltaiak nem küldenek el senkit.

A Város Mindenkié Egyesület munkatársai azonban az elmúlt két hónapban több olyan konkrét esetről is tudnak, amikor hajléktalanokat azért küldtek el fővárosi nappali melegedőből, mert a KENYSZI szerint aznap már igénybe vettek egy szolgáltatást. Például egy hajléktalan férfi a VIII. kerületi Vajdahunyad utcai intézmény csomagmegőrzőjében tette le holmijait, majd egy másik nappali melegedőben akart ebédelni, ahonnan a KENYSZI-re hivatkozva elküldték. A minap egy másik férfit a Murányi utcából csőtörés miatt küldtek el, átballagott az Eötvös utcába, ahol azt mondták, sajnos nem fér be, majd a Szobi utcából azért küldték el, mert a KENYSZI szerint aznap már igénybe vett egy szolgáltatást.

Mester Dániel, az NRSZH munkatársa úgy nyilatkozott, a rendszer nem kényszerít senkit arra, hogy elküldje a rászorulókat, „csak maximum nem kap állami normatívát”. A felügyelő hivatal szerint Magyarországon a nappali melegedő szolgáltatóknak minden törvényesen járó igényt ki kell tudniuk elégíteni, így semmi sem indokolja azt, hogy a hajléktalanok a részellátásokat ne egy helyen kapják meg. A gyakorlatban azonban nem érhető el minden szociális szolgáltatás egy helyen: tehát a választás lehetőségét kapják csak meg az ellátottak: aznap fürödni vagy enni szeretnének.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!