Magyarországról évente kétszáznál is több fiatal indul útnak önkéntes munkára a világ távoli helyeire. De vajon milyen indíttatásból, és hogyan vág neki valaki az egy- akár többéves utazásnak ismeretlen helyekre?
„Milyen jó, hogy neked ez sikerült, nekem nem lenne rá elég pénzem.” Egy mondat, amit Králik Orsolya oly sokaktól hallott már. Pedig szerinte ez egyáltalán nem pénzkérdés. Ha megvan a motiváció, egy kis utánajárással rengeteg felhívást találhat az ember, ami utána minimális önerőből megoldható az önkéntes munkavállalás a Föld tőlünk egészen távoli pontjain. Pályázatok, EU-s ösztöndíjak biztosítják, hogy ha valaki szeretné, akár a fél világot is bejárhatja, és a megélhetése biztosítva lesz. – Ha ez az érzés valakiben megfogalmazódik, akkor menni kell, egyik helyről a másikra – magyarázza a 28 éves kétdiplomás lány, aki 2009-ben fél évet töltött el Indiában, utána szintén ennyi időt Oroszországban. Sokáig tervezgette az utazást, a végső elhatározás azután egy olyan szakmai és magánéleti fordulat révén született, ami miatt kényszerét érezte a változásnak. – Ázsia volt a cél, és nem csak úgy, hogy egy-két hét erejéig részt venni valami programban, hanem ott élni hosszabb távon – mondja, de pár hónap keresgélés még kellett azért, hogy a választása Indiára essen. Először minden különösebb támogatás nélkül vált önkéntessé. Ő fizette kiadásai nagy részét a repülőjegytől a vízumon át a védőoltásig. A kinti hozzájárulás némi pénzt és élelmet jelentett csupán. – Amikor kitaláltam, akkor már megvolt az indulótőke, ki tudtam fizetni a repülőjegyet, és volt annyi spórolt pénzem, hogy pár hónapig meg tudjak élni kint – meséli Orsolya. Egy ajánló a hazai szervezettől, némi angolnyelv-tudás, és máris kint találta magát Bangalore-ban. Teljesen egyedül. Egy nemzetközi csapathoz csatlakozott, környezetvédelemmel, pontosabban energiakampánnyal, ezen belül főként nukleáris energiával foglalkoztak. Mikor pedig közeledett a fél év vége, rögtön megpályázott egy másik állást az Európai Önkéntes Szolgálaton keresztül az oroszországi Nyizsnyij Novgorodba. Épp annyi ideje volt itthon, hogy kiváltsa az újabb vízumot, és máris indulnia kellett. A szolgálat felhívásaira uniós tagországbeli fiatalok pályázhatnak 30 éves kor alatt.
Papp Zsuzsanna végzős egyetemista is az Európai Önkéntes Szolgálaton keresztül juthatott ki Venezuelába. Zsuzsa négy magyarral és tíz olasszal közösen vett részt helyi hátrányos helyzetű gyerekek táboroztatásában. A hat hétre szóló önkéntes munkára jelentkezőket az ottani civil szervezet, a Catedra De La Paz fogadta. – Nem csak foglalkoztunk a gyerekekkel, hanem emberi jogokra és toleranciára is tanítottuk őket – idézi föl emlékeit Zsuzsanna, akiben saját bevallása szerint mindig is megvolt a segíteni akarás. – Egy rendkívül szerencsés családból jövök, ahol mindenem megadatott. Ezt a sok jóságot szeretném valahogy visszaadni. – Nyilván felmerülhet a kérdés, miért nem megy akkor inkább az ember a nyolcadik kerületbe, vagy éppen Észak-Magyarországra, ott is lenne mit csinálni. – Úgy érzi azonban, számára sokkal nehezebb itthon tevékenykedni, mint külföldön, az itthoni helyzetből kiszakadva, csak az adott munkára koncentrálva. Az óriási karriervágy, és az ezzel kapcsolatos társadalmi nyomás azok a tényezők, amelyek a venezuelai kisvárosban nem bizonytalanították el. – Nagyon tisztelem azokat, akik ezt itthon tudják csinálni. Én nem tudtam, az engem itthon érő hatások nagyon megnehezítik, hogy őszintén odaforduljak másokhoz – magyarázta. De van egy másik oldala is ennek az elvágyódásnak. Zsuzsi és társai maguknak is szeretnék bebizonyítani, hogy ha van valamilyen fedél az ember feje fölött, és ennivaló a tányérján már csak az számít, hogy szeresse, amit csinál, és akkor boldog lesz. Persze átalakul az értékrend, amikor az ember már családot szeretne alapítani és jobban igényli az anyagi biztonságot. Vagy mégsem? – Sokakat láttam, akik már nem is szeretnének visszatérni az igazi életükhöz, mert olyan már nincs. Még én is, aki csak másfél hónapot voltam kint, két-három hétig az órámat sem voltam hajlandó átállítani, annyira elvarázsolt a kinti lét – mondta az élmények meghatározó voltáról a lány. Szerinte ez nem negatív vagy pozitív, csupán egy rizikója ennek az életformának. Mert ez csak úgy működik: velük él, megismeri őket, az ember, különben mindig csak egy leereszkedő európai marad.
– Szeretnék vad jegesmedvét látni – foglalta össze egyetlen mondatban Novák Attila a környezettan szakos hallgató, miért vállalt már el annyi külföldi önkéntes munkát. Mindenféle környezetvédő szervezetet felkeresett, de végül a Greenpeace-t választotta: ennek a filozófiája állt a legközelebb hozzá. Elmondása szerint ő, ha lehet, még radikálisabbat választott volna. Sajnos alkalmazni csak utcai aktivistaként, vagy önkéntesként tudták, így ő az utóbbit választotta. Miután elvégezte a hazai felkészítőket, feltették neki a kérdést, hol szeretne akcióban részt venni. Innentől pedig nem volt visszaút. Szépen követték egymást az események: Szlovákia, Ausztria, Belgium, Románia, Dánia. A sor pedig egyre csak bővülni fog…
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!