Van, aki a hasát fogja a röhögéstől, van, aki a haját tépi felháborodásában, és biztos van, akinek szívét melengeti e nagyszerű gondolat, bár ez utóbbiak hangja mintha halkabb lenne mostanság – bemutatták a héten a festményeket, amelyeket Kerényi Imre miniszterelnöki megbízott rendelt 20 millió forintnyi közpénzből az új alaptörvény bőrkötéses díszkiadásához.

Szentgyörgyi József a vörös és a narancs színek rajongó­ja, mert a lüktető életet látja bennük. Szerinte ezért kérték fel a vörösiszap-katasztrófa megfestésére. „Ezt a tragédiát magamtól is megfestettem volna. Eddig azért nem álltam neki, mert le kellett ülepednie az eseménynek. A vázlatok rajzolása közben jutott eszembe Radnóti Miklós Nem tudhatom című verésnek utolsó sora (»Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg«), végig bennem volt, még mormoltam is. Az foglalkoztatott, hogy hol jár vajon a teremtő, amikor ilyen tragédiák történnek, hol van az óvó tekintete, védőszárnya? Ezért látható egy férfialak nagy szárnnyal a képem felső részén.”

- – Kép 1/4

De miért vállalták jobb sorsra érdemes művészek, hogy nevüket és műveiket adják e finoman szólva is megosztó politikai akcióhoz? Egyiküket éppen a számlák befizetése közben érték kérdéseink – és ez sok mindent megmagyaráz. 

Kegyetlen világ az interneté. Napok óta maró gúny, éles irónia és széles körben terjedő közröhej tárgya Kerényi Imre politikai akciója: a miniszterelnöki tanácsadóvá avanzsált egykor szebb napokat látott rendező kijelölte az elmúlt 150 év szerinte legfontosabb történelmi eseményeit és ezekről festményeket rendelt 14 művésztől, hogy azok a január elsején hatályba lépő új alkotmány, pontosabban az új alaptörvény díszkiadását ékesítsék. Minderre kapott 20 millió forintnyi közpénzt – a művészek nettó 6-800 ezer forintot tehetnek zsebre elkészített műveikért – és némi politikai iránymutatást: saját bevallása szerint magától a kormányfő feleségétől is, aki arra intette, férje ne szerepeljen a festményeken. A megbízást ugyan nem sikerült teljesíteni, mert az egyik képen – Nagy Imre újratemetésének művészi ábrázolásán – mégiscsak feltűnik Orbán Viktor, igaz, csak egész apró méretben. Kerényi mégis magabiztos: „az egész mélyén érzelem van és nem politika”, mondta az ATV-ben. A magát tanítóként meghatározó miniszterelnöki megbízott azt fogja a fiataloknak megtanítani, „hogy vannak a történelemnek korszakai, az egyiket így hívják, a másikat úgy hívják, az egyik így függ össze, a másik úgy függ össze”. Arra a kérdésre, hogy a világháborúhoz vagy a holokauszthoz hogyan mérhető a 2006-os „lovasroham”, amelynek megfestésére szintén megbízást adott, Kerényi kijelentette: „a maguk által képviselt szellemi kör (értsd: balliberális gondolkodók – a szerk.) és mi tökéletesen másképp gondolkozunk 2006-ról, és mi azt fogalmaz­zuk meg, ahogy mi gondolkozunk erről, és maguk is megfogalmazhatják, de ehhez választást kell nyerni”. 

Addig is nézegessük a képeket, mert hát igaz: nem egyedi eset állami megrendelésre művészi értéket alkotni. Például a 15-16. századi németalföldi és a reneszánszkori festők is megrendelésre dolgoztak. És akkoriban maradandó értékek születtek. Topor Tünde művészettörténész, az Artmagazin főszerkesztője szerint ez az állami megrendelés legfeljebb politikailag lesz maradandó – kérdés, kinek a hasznára –, művészileg aligha. A szakértő bevallotta lapunknak: a felkért festők némelyikének még a nevét sem hallotta. Bár vannak az alkotók között elismert, nagy nevű művészek is, a többség a hazai szakmai megítélés szerint inkább a másodvonalba sorolható, leginkább a Kádár-korszak művészeti elvei­nek felelnek meg. – Az igazán kortársnak nevezhető festők nem is vállalnának ilyen anakronisztikus műfajt, nem festenek történelmi témájú képeket, vagy ha igen, akkor ironikus felhanggal. Jól látható a törekvés, hogy egy ilyen megrendelés által felülírják a mostanra kialakult szakmai kánont, ám az eredmény az, hogy a középszernek állítanak emléket – vallja a művészettörténész.

A vizuális kultúra, a művészeti nevelés Magyarországon amúgy is elmaradott és hiányos, és ezáltal a válogatás által sem fog javulni, sőt.

A felkért művészek többsége nem a kortárs képzőművészet mai állásának megfelelően alkot, így nem is igazán szólnak hozzánk, még ha el is tekintünk attól, hogy történelmi témákat kellett megörökíteniük. A művészettörténész szerint ez alól kivétel Korényi János (2006-os lovasroham) és Galambos Tamás (Nagy Imre újratemetése) által festett mű, valamint Somogyi Győző Az első világháború című alkotása is, mert ezek élvezhető, meseillusztrációszerű megoldásai egy szinte megoldhatatlan feladatnak. – Kiss Tibor Trianon című képe inkább vicces: először Orbán Viktort, meg Göncz Árpádot véli felfedezni az ember, és csak lassan jövünk rá, hogy az előbbi Kun Béla, a másik pedig Clemenceau – véli Topor Tünde.
Szerinte a politika csekély érdeklődést mutatott az elmúlt években a képzőművészet iránt.

– A Kerényi-féle történet egyetlen pozitívuma, hogy valakinek egyáltalán eszébe jutott: lehet képeket is rendelni, nemcsak új szolgálati autókat – mondta Topor Tünde.

Pedig Magyarországon a galériák és a kortárs műkereskedelem elég nagy fejlődést mutatott az elmúlt években – politikai megrendelés nélkül is.

A kortárs műveket gyűjtő intézmények köre is kibővült és egyre több a magángyűjtő (a válság persze minden aktivitást eléggé visszavet). A galériák elemi érdeke külföldre is közvetíteni a kortárs magyar műveket (főleg ilyen euró árfolyamnál), és ez sok esetben sikerül is, pláne, ha kijutnak egy-egy vásárra. Ennek érdekében a Nemzeti Kulturális Alaphoz is lehetett pályázni támogatásért. A nevesebb művészek már galériákhoz szerződve dolgoznak, és relatíve jó árakon adnak el – a külföldi kortárs árakhoz képest ez persze még mindig sokszor nevetségesen kevés. Topor Tünde szerint a Kerényi által felkért művészek többségének művei a piacon meg sem közelítenék azt a másfél millió forintot, amennyit most a bőrkötéses alaptörvénybe szánt festményeikért kapnak. Úgy tudjuk, az a művész, akinek művét nem veszik át, mert nem felel meg az ítész ízlésének, bánatpénzt kap.

De miért éri meg egy művésznek, hogy nevét és művészetét adja egy ilyen, előre kalkulálhatóan megosztó politikai akcióhoz? Többeknek feltettük a kérdést, és a válaszok nagyobb részének közös nevezője Szentgyörgyi József szavaiból tűnik elő: „legalább ki tudom fizetni a fűtésszámlát”.

Az általunk megkérdezett festők mindegyike tagadta, hogy politikai megrendelést teljesítettek, és hogy ezzel elköteleződtek volna a jelenlegi kormánynak. Azt mondták: amúgy is megfestették volna a képeket, igaz, a kapott bruttó másfél millió forint mindegyikükre ösztönzőleg hatott. – 71 éves vagyok, sosem voltam semmilyen pártnak a tagja, októberben megkaptam a festészet napi életműdíjat, amit a szakma ítél oda. Ha egy másik kormány vagy párt kért volna fel, akkor is igent mondok, de csak azt festem meg, amit szeretnék. Eszmehirdetést nem vállalok – fogalmazott Szentgyörgyi József.

Konkrét politikai jellegű megjegyzéssel a nekünk nyilatkozók közül csak Korényi János festő-restaurátor élt, aki úgy fogalmazott: a Lovasroham című festményével a művészet nyelvén elégtételt vehetett az igazságtalanságokért, a véleményét mondta el, amiért pénzt is kapott. Mint fogalmazott: egybeesett a motivációja és a megrendelő szándéka. Korényinek szabadúszóként nincs fix jövedelme, viszont három kisgyermek várja otthon. Szerinte reális egy kortárs, ekkora méretű műért ez a nettó 6-800 ezer forint, két hónapnyi művészi munka tiszteletdíja. A pénzt egyébként csak a januári kiállítás megnyitó után kapják majd meg. „Mint Pilátus a Crédóba, úgy kerültem ebbe az egészbe. Nem gondoltam, hogy a közélet ennyire csúf, kulturáltabb vitát vártam volna. Nem követem a napi politikát, most viszont elborzaszt az a stílus, amit a festményem kapcsán tapasztalok. Olyanokért támadják a festményemet, ami az ikonfestészet sajátja, például, hogy átveszünk mintákat – ez kötelező gyakorlat. Lejáratnak, ahelyett, hogy elgondolkodnának, mit látnak.

A 2006-os események személy szerint érintettek: az egyik barátomat a Nagy Imre-szobornál a rendőrök megverték, én és egy másik barátom tanúk voltunk. A per kapcsán a bíróságon azt mondták a rendőrök, hogy egy százfős tömegből rájuk rontott a barátom. Amikor Kerényi Imre felkeresett, egyértelmű volt, hogy a témák közül a lovasrohamot választom.”

Galambos Tamás, tudtán kívül kellemetlen helyzetbe hozta Kerényi Imrét a miniszterelnök felesége előtt azzal, hogy képére Orbán Viktort is ráfestette. – A pulpituson egy fiatal szónok az egyetlen, akinek van arca. Ő a meséből ismert, igazmondó kisfiú, az ártatlan, őszinte romlatlanság. Ez esetben Orbán Viktor. Azért kellett odafestenem arccal a miniszterelnököt, mert akkor kimondta, hogy ki az oroszokkal és ezzel óriási hatást ért el. Vívódtam, hogy ráfesthetem-e, de így hiteles. Nem vagyok hízelgő típus. Orbán Viktort nem ismerem személyesen, de örülnék, ha megmaradna lelkileg annak a kisfiúnak – ogalmazott a művész. Azt ő is fontosnak tartotta elmondani, hogy soha eddig nem kapott állami megbízást, soha nem volt benne egyik „pikszisben” sem.

A megkérdezettek közül egyedül Gyémánt László jelezte: nem a pénz miatt vállalta a felkérést, mert képei ennél jóval többért kelnek el. Ha tudta volna, hogy ekkora lesz a felhajtás, lehet, hogy el sem vállalja. „Nem a bruttó másfél millió forint miatt, mert – bár nem állnak sorba a képeimért – évek óta 550 ezer plusz áfáért festek portrékat, ez pedig annál bonyolultabb munka volt. Mondhatni, tiltakozásképpen vállaltam el a feladatot, a holokauszt téma évtizedek óta foglalkoztat, fontosnak és nagyon aktuálisnak tartom a témát. Tudom, aki korpa közé keveredik, megeszik a disznók, de én ezért mondtam igent a felkérésre.”

 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!