Ha minden így marad, senki nem viszi el a szemetet, és a településeket elönti a hulladék.
- Szemétháború zajlik a kormányban, 500 milliárdos piac a tét.
- Ugyanúgy befuccsolt a hulladékipar központosítása, mint az oktatásé, de a kabinet nem hátrál.
- Miközben mindenki a szemétre figyel, a kéményseprőket megtizedelik.
Nápolyt vizionálnak Magyarországra – igaz, ez nem mediterrán korzót, azúrtengert és mandolinszót jelent, sokkal inkább a települések utcáin terpeszkedő szemétkupacokat. Emlékeztetőül: az olasz város közterein mintegy 3 ezer tonna hulladék hömpölygött, miután az állam megpróbálta a camorrától (a helyi maffiától) elragadni a szemétszállítást. És tény: a fegyver, a drog és a prostitúció mellett a hulladékbiznisz is rendkívül kedves a bűnszervezetek szívének. Mert irdatlan pénz van benne. A magyar kommunális hulladékgazdálkodási piacot 500 milliárd forintosra becsülik – és ha minden optimálisan menne, akkor 200 milliárd forintnyi hasznot lehet kivenni belőle.
De nem megy. A sajtóvíziók szerint nemsokára hulladékhegyek púposodnak majd szerte az országban, ugyanis a szemétszállító cégek akár 20-40 százaléka is becsődölhet, vagyis sok-sok településen nem ürítik a kukát. Hogy senkit ne rángasson az ideg: mielőtt beérne egy közegészségügyi vészhelyzet, a katasztrófavédelem akcióba lendül, és területeként kijelöl egy céget, amelynek kötelessége eltakarítani a hulladékot (a költségeket pedig a katasztrófavédelmi alap állja).
De mitől állt elő ez a szemétség Magyarországon is?
Szemétháború
Mifelénk nem az alvilág a hunyó, hanem a kormány. Központosító hevületük elérte ugyanis a hulladékgazdálkodást, ha úgy tetszik, éppen egy szemét-KLIKet építenek. És a kormány most is elköveti az összes hibát, amit az oktatás centralizálásánál. Azaz nem egyeztet a szakmai szervezetekkel, nem beszélget a hulladékgazdálkodást most menedzselő önkormányzatokkal, illetve egy vasat nem tesz a rendszerbe. Csak maga alá gyűri. Az még kérdéses, hogy ki alá – ugyanis lapunk információi szerint több tárca is szívesen lenne gazdája a területnek. Jelenleg a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium az, és szívesen meg is tartaná a területet. A tárcával meglehetősen remek kapcsolatokat ápol a Duna Aszfalthoz kapcsolódó cégcsoport résztulajdonosa, Szíjj László, aki egyik meghatározó tagja Orbán Viktor Simicska Lajos utáni új oligarchakörének.
Szintén „boldog lenne” a hulladékgazdálkodással Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter – a szakmai indoklás az, hogy a terület fejlesztéseinek zömét EU-s források fedezik, márpedig a közösségi pénzek (beleértve az agrártámogatásokat is) költését amúgy is a Miniszterelnökség felügyeli.
A harmadik aspiráns pedig a Belügyminisztérium – ám Pintér Sándor nem mozog az ügyben, és bölcsen teszi, ugyanis az idő neki dolgozik. Hiszen ha odáig fajul a helyzet, hogy a katasztrófavédelemnek kell közbeavatkoznia, akkor a szemétügy ideiglenesen úgyis a belügy irányítása alá kerül. És ott tartani könnyebb, mint megszerezni. Emlékeztetőül: 2013-ban a gigászi dunai árvíz elleni küzdelmet szintén a belügy vezényelte, és hogy, hogy nem, meg is tartotta magának a sok tízmilliárdos beruházást (gátépítés) igénylő vízügyi területet. Megjegyzendő még, hogy ez a „zsákmányszerző tolongás” nem újdonság a kormány háza táján. 2014-ben – forrásaink szerint – épp azért döntöttek úgy, hogy centralizálják a hulladékgazdálkodást, mert ez lett volna az az új terület, ahol Simicska Lajos – aki akkor még nem háborúzott Orbán Viktorral – újabb uniós és hazai pénzekhez juthatott volna.
Az persze majd eldől a színfalak mögött, hogy kinek fial a hulladékbiznisz, a nyilvánosság egyelőre a fejetlenséget érzékeli. Az alapprobléma az, hogy a kabinet rohamtempóban létrehozta a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt.-t (NHKV), és központosította a szemétszállítást.
A szisztéma lényege: az eddig a helyi/regionális hulladékgazdálkodó, szállító cégek szolgáltatnak továbbra is, ám az ügyfelekkel az NHKV szerződik – azaz a központi cég számláz, gyűjti be a „a szemétdíjat”, illetve osztja vissza a pénzt a helyben dolgozó vállalkozásoknak.
Ráadásul az új szabályozás szerint mindezt májustól teszi. Csakhogy az állami monstrum felállítása csúszik, egyelőre például nincs számlázóprogramja. És ha minden igaz, októberig nem is lesz. Ez azt jelenti, hogy a jelenlegi „lokális” szolgáltatóknak négy hónapig teljesen vagy részben hitelezniük kellene a szemét elszállítását (hiszen a pénzt csak az NHKV szedheti be). Ám egy harmadévet nem képesek előfinanszírozni az amúgy is veszteséges cégek. Ez a helyzet generálta azt a félelmet, hogy szemétben úsznak majd a települések, és a hulladékkupacokkal együtt különböző durva betegségek jelennek meg.
Duplán fizettetik
Ha a szemét- és egészségügyi krízishelyzetet az utolsó pillanatban meg is lehet előzni, egy hulladékválsággal azért szembe kell nézni. Az első csapás a lakosságot sújtja: egyrészt a veszteséges cégek mintegy 20–60 százalékkal emelték díjaikat (a veszteség okáról lásd keretes írásunkat). Másrészt egy visszás törvényi szabályozás okán több százezer ember fizet kétszer. Eddig ugyanis ügyfélként fizettek az emberek, most pedig adózóként. Hogy világos legyen: eddig egy cím egyszer szurkolta le a tarifát, most viszont fizet lakosként és akkor is, ha vállalkozóként a lakására van a székhelye bejegyezve (ezen nem változtat, hogy cége produkál-e hulladékot vagy sem). A második csapás szintén a lakosságot sújtja. Ugyanis jelen állás szerint évente mintegy tízmilliárd forint veszteséget termel majd a szemétmonstrum, ezt pedig valakinek állnia kell – állami cégről lévén szó nyilván az adófizetőknek. Igaz, piaci pletykák szerint lenne fedezete ennek, csak az állam egyelőre nem fér hozzá. Ugyanis a pénz a főváros vonatkozó cégénél, az FKF Zrt.-nél van. Ami legalább évi 6-8 milliárd forint nyereséggel (ezt okosan bújtatják a fővárosi könyvekben) büszkélkedhet, ám a minisztériumi pletykák szerint simán átviszi a tízet is. A főpolgármester, Tarlós István pedig egyelőre nem alkuszik (nem csoda, a kabinet sorban nyeli le a fővárosi cégeket és ingatlanokat), és köti az ebet a karóhoz, mondván: az FKF-et csak akkor nyelheti le az állami monstrum, ha a kormány garantálja, hogy kompenzálja a főváros kieső bevételeit, Ám a kabinet nem tesz ilyesmit.
A harmadik csapás, hogy az állam egy 15-20 év alatt kiépült viszonyrendszerbe rongyol bele, ahol rendkívül törékeny az egyensúly. Eddig jutott nyereség a magántulajdonosnak és az önkormányzatinak is, illetve lehetett tudni, hogy hol melyik polgármesternél, képviselőnél kell kopogtatni, ha baj van. Hiszen mintegy 150 szolgáltató cég mozgott a piacon, és vagy 26 hulladékgazdálkodási társulás – utóbbiak gyakorta 100-150 települést is összefogtak.
Ha most bármi gond lesz, akkor az állami cég nem tudja, kihez forduljon, kivel tárgyaljon, azaz a szemétszállítás még akkor is akadozhat, ha végül a technikai és a pénzügyi hátteret sikerül is megteremteni.
Intézhet
Egyébként a központosítási koncepció nem ördögtől való, a környezetvédelemért 2014-ig felelős államtitkár, Illés Zoltán is valami hasonlót tervezett. Igaz, merőben más módon menedzselte volna az ügyet. Ő ugyanis arra törekedett, hogy az állam ne egyfajta irányító szerve legyen, hanem érdemi tulajdonos. Így a szakmával és az önkormányzatokkal egyeztetve, négy év alatt mintegy 200 milliárd forintért kivásárolta volna az összes társaságot az önkormányzatoktól és a magántulajdonosoktól. (A fedezetet az jelentette volna, hogy kibővítik környezetvédelmi-termékdíjas portékák körét, így ebből a forrásból nem évi 70, hanem 120 milliárd forint folyt volna be.) Ezt követően az állam egységes szolgáltatási, árképzési, számlázási és ellenőrzési rendszert vezethetett volna be (nyilván figyelemmel a helyi sajátosságokra, például, hogy nagyvárosban vagy kisfalvas térségekben futnak-e szemétgyűjtő kocsik). Ezután járási és régiós szinten létre lehetett volna hozni a hulladékgazdálkodási irodákat, amiket a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Ügynökség koordinál. Ám ezt a szervezetet 2014 után beszüntette a kormány. Illés elképzelésére egyébként számos piaci szakember rímel. Egyik informátorunk arról beszél, hogy töméntelen sok uniós pénzt lehetett nyerni hulladékgazdálkodásra: például regionális hulladékkezelő központok jöhettek létre, bálázóval, válogatóval. És ugyan mindenki leszedte a maga sápját, de a beruházások legalább megvalósultak. Ekkor jött „kijózanodás”, ugyanis kiderült, hogy sokszor veszteséges az üzemeltetés. Nem véletlenül: ha egy kistelepülésnek van egy nagy kukásautója, amelyik hetente két napot dolgozik, és nem a regionális központba viszi a hulladékot, hanem a legközelebbi kis lerakóba, akkor a konstrukció nem hozza be az árát. Azaz nem baj, ha van egy elosztó és koordináló központ, ami arra törekszik, hogy a regionális központokat csúcsra járassa.
Nem vitás: ez számos „törpeszolgáltató” halálához vezetne, de legalább üzembiztosan működne a szisztéma. Hogy a kormány kihasználja-e a kínálkozó lehetőséget, és érdemben építi át a szemétrendszert, vagy csak a pénzt próbálja kiszivattyúzni a területről, az csak hosszú hónapok múltán derül ki. Addig a bizonytalanság az úr: az önkormányzatok egyre kevesebb pénzből próbálják kihozni a szemétszállítást, mert nem tudják viszont látják-e ezt a summát. A szolgáltatók pedig próbálnak túlélni – például a szállítás ritkításával. Ahol „bedobják a törülközőt” a katasztrófavédelemnek kell helytállni. Úgyhogy senki ne lepődjön meg, ha néhány hét múlva az árvízi védekezésből ismert kék egyenruhák cipelik majd a szemetet a ház elől.
AZ ÖSSZEÁLLÍTÁST KÉSZÍTETTE:
SZABÓ KATA, NAGY B. GYÖRGY, KÖVESDI PÉTER
Lőttek a profitnak
Nyereséget azért nehéz vidéken realizálni, mert a rezsicsökkentés annyira visszakalapálta a szemétdíjat, hogy abból profitot csak a sűrűn lakott nagyvárosokban lehet kihozni. Ráadásul az új rendszerben a hasznosítható hulladékokat is be kell adniuk a szolgáltatóknak a közös rendszerbe, így minden bevételük elvész.
ÉVI 500 MILLIÁRD FORINT FOROG A MAGYAR LAKOSSÁGI SZEMÉTSZÁLLÍTÁSI PIACON
A gonosz herceg
A lakosságot durvábban fenyegeti majd a halálos szén-dioxid-mérgezés, illetve rengeteg kéményseprő veszíti el az állását – ez lehet a következménye a kéményseprőpiac újraszabályozásának. A július 1-jével életbe lépő változások lényege, hogy a katasztrófavédelem söpri a kéményeket azokon a településeken, ahol eddig ezt a szervezet által kijelölt szolgáltatók tették. És ez az új módi azokban a falvakban és városokban is, ahol az önkormányzat felmondja közszolgáltatási szerződését. A kormány célja, hogy az egész országban így legyen. És ezt segíti elő – ami a lakosságnak egyébként jó hír –, hogy ingyenes lesz a kötelező lakossági kéményseprés (a cégek, vállalatok továbbra is fizetnek).
„A jövőben valószínűleg egyre több település adja át a feladatot a katasztrófavédelemnek. A kéményseprő- szolgáltatót ugyanis ki kell fizetni, akkor is, ha az egyébként ingyenes az ügyfeleknek. Ennek költségét az önkormányzat a központi költségvetésből hívhatja le. Az állam viszont lassú fizető, így mire a támogatások eljutnak az amúgy is nehéz helyzetben lévő önkormányzatokhoz, nekik már ki kell fizetniük a szolgáltatót. Vagyis az egész nyűg a településeknek” – mondja Vámos Csaba.
A Kéményseprők Országos Szakszervezetének (KOSZ) elnöke szerint az új szabályozásból csak a kormány profitál, de nem jó a szakmának, a munkavállalóknak és – hosszú távon – a lakosságnak sem. A kéményseprőknek két évvel ezelőtt a rezsicsökkentés hatalmas érvágást jelentett: feleannyi pénzért kellett elvégezniük a munkájukat, sok vállalkozó csődbe is ment. „Pedig támogattuk a kormány elképzelését, egyetértettünk, hogy valamilyen módon bele kell nyúlni a helyzetbe, mert egyes helyeken irreálisan magasak voltak a tarifák, és cserébe nem mindig járt tisztességes szolgáltatás.
Önmagában az, hogy egy közszolgáltatás állami kézben van, nem probléma. A kéményseprő-ipari szolgáltatók úgy várták az állami beavatkozást, mint a herceget a fehér lovon. Aztán erről a hercegről kiderül, hogy gonosz” – érzékelteti a helyzetet a szakszervezeti vezető.
A legsúlyosabb gondot az jelenti, hogy egy rendelettervezet értelmében csupán kétévente kell majd a legveszélyesebbnek számító gáztüzelésű kéményeket ellenőrizni (jelenleg évente). A kötelező ellenőrzések ritkításával nőhet a veszélyes üzemzavarok, hibák száma – azaz több lehet a lakástűz, a szén-monoxid-mérgezés. A szakma pedig hiába kritizálja élesen a kormány spórolási tervét, eddig süket fülekre talált. (A KOSZ népszavazási kezdeményezést is indított az ügyben, most éppen az engedélyekre várnak, hogy megkezdhessék az aláírásgyűjtést, hogy a kormány törvényben garantálja az évi egyszeri kéményellenőrzést.)
Az ellenőrzések ritkításának következményeképp valószínűleg nagyon sok kéményseprő veszti el munkáját, hiszen így a katasztrófavédelem nem szívja fel a szakembereket. És tény, a szervezet egyre kisebb állományszámot emleget. Most éppen 450-nél tart. Ennek viszont ellentmondanak a közbeszerzési adataik – minden eszközből 120 darabot rendeltek. Mivel a kéményseprők minden esetben párban dolgoznak, jól látszik, hogy 240, legfeljebb 300 szakembert fognak felvenni. Az összes kéményállomány 92 százaléka Budapesten található, a szakszervezeti vezető szerint csak a fővárosban közel 180 kéményseprő szakembert kell elbocsátani, akiket Vámos Csaba szerint végleg elveszít a szakma.
Lóra, kukás!
Történt egy szép balatoni hajnalon, úgy fél hét tájban, hogy Fábry Szabolcs kukásautóra riadt legszebb álmából. Ám ahelyett, hogy hősünk a szelektív hulladékgyűjtést átkozva kelletlenül visszaaludt volna, gondolkozni kezdett. (Fábry úr Nagyvázsony polgármestere és érdemes lótenyésztő.)
„Miért nem lehet ezt a munkát lovas kocsikkal végezni, szépen, csendben, hogy a polgár is békésen alhasson?”, morfondírozott. Így született meg a lovas kocsis hulladékszállítás – hivatalos címén az Integrált Falusi Hulladékbegyűjtő Lovas Központ – ötlete.
Egy uniós vállalás szerint 2020-ig minden településen biztosítani kell a „házhoz menő” szelektív hulladékbegyűjtést.
„Csakhogy ez igen költséges, így szinte mindenhol veszteséges. A kiadások zömét a szállítás teszi ki. A szelektív hulladék tömege kicsi, a térfogata viszont nagy: egy kukásautó napjában nagyjából négyszer fordul a települések és a lerakó között. Ez óriási kapacitáspazarlás. Ha ugyanezt lovas fogatokkal oldanánk meg, nemcsak pénzt spórolhatnánk, környezetet kímélnénk, hanem ismét értelmet adhatnánk annak a történelmi ténynek, hogy a magyar lovas nemzet” – mondja a polgármester.
Nézzük a tényeket. Egy 20 tonnás kukásautó – még ha uniós pénzből is vásárolták – legalább 50 millió forintba kerül, és évente több mint 6 millió forint a fenntartása. Egy lovas fogat (két lóval és egy billenős, hidraulikus fékkel ellátott utánfutóval) sem kerül többe 4-5 milliónál.
Fenntartása alig több mint 2 millió, ráadásul az élettartama is hosszabb a géperejű járműnél. Amaz 10-15 év alatt amortizálódik, a ló viszont 25-30 évig él, ráadásul közben szaporodik is.
Az Arator Környezetvédelmi Kft. és a Geohidroterv Kft. pedig tanulmányt írt a polgármester ötletéből. Ebből az derül ki, hogy a lovas kocsis begyűjtés a legjobban a településekre kihelyezett konténerekkel kompatibilis. Egyetlen fogat 6-8 falut, községet képes ellátni, ami – számításaik szerint – évi 6,6 milliárdos megtakarítást jelent országosan.
És akkor még nem is beszéltünk a mínusz 25 ezer tonnás károsanyagkibocsátásról. Álláspontjuk szerint a kis településeken, dűlőkben és rossz utakon is könnyen járó és könnyen forduló 6–12 köbméteres lovas fogatok az ország területének 75 százalékán alkalmazhatók.
„Ráadásul az ötletünk komoly támasza lehet a kormány rezsicsökkentési törekvéseinek” – teszi hozzá Fábry Szabolcs, aki nem is titkolja: tanulmányukat eljuttatták a legfelsőbb szintekre is.
Nagy-Britanniában,
Franciaországban és az
Egyesült Államokban is
működnek lovas fogatos
hulladékgyűjtők.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!