Az összekapaszkodás önmagában nem alternatíva, ha az ellenzék a jelenlegi keretek között fut rá a választásra, akkor egyrészt esélytelen, másrészt Orbánnak tercel. Érdemi választás lehet a bojkott vagy az azzal való fenyegetés – az utóbbiban a Jobbikkal is együtt lehet működni.
Sípszóval szaggatná szét Orbán Viktor Kossuth téri ’56-os emlékbeszédét az Együtt. A párt ezer fémfütyülővel fegyverkezett fel, úgyhogy a létszámfelettiek jobb, ha saját sípot vesznek. Az Együtt egyebekben nem vegyül a többi ellenzéki párttal, melyek közösen ünnepelnek/protestálnak a Blaha Lujza téren (lásd erről Böcskei Balázs írását a friss Vsárnapi Hírek 17. oldalán). És ez a jelek szerint egy reálpolitikai döntés. Ugyanis nyilvánvalóan szükség van az ellenzéki pártok együttműködésére, de merőben más céllal és formában, mint 2014-ben.
Most ugyanis abból a kettős csapdából kellene kiverekednie magát az ellenzéknek, hogy egyrészt a jelenlegi rendszerben a Jobbikkal való együttműködés nélkül nem lehet kormányt váltani, másrészt az oppozíció pártjainak összetolása automatikusan nem növeli a szavazótábort.
Márpedig a hivatalos verzió szerint a szélsőséges párttal nincs semmilyen választási összekapaszkodás. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az összes ellenzéki párt ne léphetne fel összehangoltan (ez nem jelent szövetséget és közös szerepléseket): csak nem magára a választásra, hanem a választási eljárási törvény megváltoztatására kell koncentrálni. Azaz ha az MSZP, a DK, az LMP, az Együtt és a Jobbik érdemben ígéri, hogy bojkottálja a parlamenti választást, akkor rákényszerítheti a Fideszt, hogy módosítsa a választási szabályokat. (Orbán legitimitását a népi felhatalmazás – pontosabban az arra való hivatkozás – adja. Márpedig ha mindössze 1,8-2 millió ember szavaz a Fideszre, akkor a választás ugyan érvényes lesz, mivel 2012-ben eltörölték a részvételi küszöböt, de senki nem hiszi el, hogy Orbán Viktor a többséget képviseli.) Következésképpen azt el lehetne érni, hogy a kormányzati (kampány)hirdetéseket lecsavarja a Fidesz, a külföldön élő magyar állampolgárok azonos feltételekkel szavazhassanak.
Ezzel párhuzamosan persze erősödhet a Jobbik, ám csak korlátosan, ugyanis a közepesen urbanizált területeken már meglehetősen kicsi az esélye. Épp ezért erősen kérdéses a részvételi hajlandósága egy ilyen „zsaroló akcióban”. Már csak azért is, mert a szabályok estleges megváltoztatása után a demokratikus ellenzék pártjai önmagukban is jó eséllyel indulhatnak. Feltéve, ha megegyeznek egy minimum-együttműködésben.
Ez praktikusan azt jelenti, hogy az egyéni választókerületekben csak egy demokratikus ellenzéki jelölt indul, míg a listák önállóak. Így akár a jelenlegiek mellett 25-40 új egyéni képviselői helyet is elhozhat az oppozíció.
Ha azonban nem sikerül rászorítani a kormányt, hogy változtasson a szabályokon, akkor valóban érdemes megfontolni a választási bojkott lehetőségét. A kérdés az, hogy egy ilyen akció mögé lehet-e egységet teremteni, ugyanis egyrészt ebben az esetben képviselői egzisztenciák szűnnének meg, másrészt a pártok állami támogatottsága nagyrészt választási eredményeikről (és a parlamenti helyek számától) függ. Azaz a demokratikus formációknak azt kellene vállalniuk, hogy négy évig – meggyőződésből – kvázi társadalmi munkában élnek pártéletet.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!