Harmincnyolc képviselő jelent meg a 119-ből pénteken a parlament rendkívüli ülésén, amelyet az ellenzék kezdeményezett a devizahitelesek kilakoltatásának megakadályozása és az ápolási díjak emelése érdekében. A Fidesz–KDNP egyetlen képviselője sem volt ott a teremben, újdonságként a kormány sem képviseltette magát, tudósított a Népszava.

 

Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője levélben azt kérte, hogy szavazatszámláló géppel szavazzanak a napirendi javaslatról, a szokásos kézfelemelés helyett. Mint kiderült, 38 képviselő volt jelen, így az Országgyűlés nem volt határozatképes. Az elnöklő Latorcai János berekesztette az ülést, legközelebb szeptemberben találkoznak a képviselők.

Az MSZP az érintetteket érdekeit képviselő Adóskamarával együttműködve azt követeli, hogy a felvételkori árfolyamon forintosítsák a devizahiteleket, addig pedig függesszék fel a végrehajtásokat, mert így lehet kiszabadítani a bajba került családokat az adósrabszolgaságból. A továbbiakban is ezért fogunk küzdeni – mondta Tóth Bertalan, az MSZP elnöke.

A Viktor nevű egykori Soros-ösztöndíjas azt is mondta, hogy senkit sem hagyunk az út szélén” – emlékeztetett Tóth Bertalan arra, hogy a kormány szociális biztonságot ígért, de 2010 óta szerinte csak a szegénység nőtt, és a jövedelmi egyenlőtlenségek erősödtek. A költségvetésből ma kevesebbet fordítanak jóléti és szociális kiadásokra, mint 2010- ben. Sőt 2010 óta se a családi pótlék, se az öregségi nyugdíjminimum, se az ápolási díj egy fillérrel sem emelkedett! Az egyszülős családok fele, ahol félmillió gyereket nevelnek, mélyszegénységben él – mondta –, ebből is látszik, hogy a Fideszt csak a gazdagok érdeklik.

A két ügy, amit az ellenzék a parlament elé hozott, jellemző a mai Magyarországra – mondta Arató Gergely, a DK képviselője. Szerinte a kormány annyi pénzt szán a családtagjaikat ápolóknak, amennyit Mészáros Lőrinc 12 másodperc alatt keres. Csárdi Antal, az LMP képviselője szerint az elegancia és a tisztelet jele lett volna, ha a kormánytagok és a kormánypártiak megjelentek volna, mert azt jelezné, hogy van szándék a Fidesz–KDNP soraiban, hogy megoldást találjanak a problémákra. Szabó Tímea, a Párbeszéd frakcióvezetője azt mondta: 2 millió ember retteg a bankoktól, 900 ezer végrehajtás lebeg a fejük felett. „Szégyelljék magukat a kormánypárti képviselők, akik most nyaralnak ahelyett, hogy az embereknek segítenének!” – zárta beszédét a képviselő.

Az Emmi közleményben reagált: „hiteltelen az ellenzéki pártok rendkívüli parlamenti ülésre vonatkozó kezdeményezése, mivel a baloldalnak egyértelmű a felelőssége a devizahitelezési válság kialakulásában. Egyértelmű, hogy az ellenzéki pártok öncélú politikai akcióhoz akarják felhasználni a devizakárosultakat” – áll a közleményben.

Címkék: Parlament

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!