Míg Hollywood lapít, az európai filmes elit tiltakozik és az interneten toboroz támogatókat, hogy ne csukják börtönbe a Die Hard – Drágán add az életed, a Vadászat a Vörös Októberre, A Thomas Crown-ügy, Az utolsó akcióhős, valamint a Predator című filmek rendezőjét. John McTiernannek a jogerős ítélet szerint április 3-án éjfélkor kellene börtönbe vonulnia. Hamis tanúzás és a hatóság félrevezetése miatt egy év letöltendő és három év felfüggesztett börtönbüntetés vár rá egy hét évvel ezelőtti, szerencsétlen telefonbeszélgetés miatt.

 
John McTiernan rendező, aki a legújabb hollywoodi botrány főszereplője

Tisztelői és kollégái közül sokan úgy vélik, indokolatlanul szigorú az ítélet, és az egykor ünnepelt rendező már eleget bűnhődött azzal, hogy derékba tört ígéretes karrierje. Mások szerint szó sem lehet felmentésről, hiszen rá is vonatkoznak a törvények, és hazudni az FBI-nak súlyos vétség, még ha nem is volt tisztában azzal, kivel beszél.

A filmbe illő történet a Rollerball – Könyörtelen játék forgatásán kezdődött, 2000-ben, mikor a rendezőnek felkért McTiernan egy rejtélyes stúdiótűz és a forgatást akadályozó különös véletlenek miatt szabotázsra kezdett gyanakodni. Úgy sejtette, a producer Charles Roven mellett az MGM stúdió fejeseinek is köze lehet a dologhoz, ezért felbérelt egy magándetektívet – akit korábban a válópere idején már alkalmazott – Anthony Pellicanót.

A Los Angeles-i privát kopó nem csak sztárügyfélköréről volt híres – megbízója volt többek közt Hillary Clinton, Michael Jackson, Kevin Costner, Tom Cruise és Stevie Wonder –, hanem maffiakapcsolatairól is. Sylvester Stallone mondta róla: „Ha a barátja vagy, a családhoz tartozol. Ha nem, akkor komoly bajban vagy.” A mindig öltönyt és sötét napszemüveget viselő, „a bűnfaló” néven emlegetett Pellicano munkamódszerei közé tartozott a fenyegetés, a zsarolás, az illegális lehallgatás, a korrupció és a hamisítás is.

McTiernan 50 ezer dollárt fizetett neki, hogy utánajárjon, tényleg szabotálják-e a filmjét, melyet végül két évvel később sikerült csak befejezni. Ez persze nem tett jót az alkotásnak – ez volt az egyetlen rendezése, amely megbukott a mozikban. Ugyanebben az évben az FBI házkutatást tartott Pellicano irodájában, miután a Los Angeles Times egyik újságírója egy döglött halat, egy piros orrot és egy „Stop” feliratot talált Audija betört szélvédőjén, ami a maffiazsargonban halálos fenyegetést jelent. Az oknyomozó újságírónő épp Pellicano két illusztris ügyfele, Steven Seagal, valamit Mike Ortiz (Tom Cruise, Sylvester Stallone és Kevin Costner ügynöke) után vizsgálódott, és biztosra vette, hogy tőle jött az üzenet.

A rendőrség hamar talált egy piti bűnözőt, aki Pellicanóra vallott, és „a bűnfaló” barlangjában tartott házkutatáson tucatnyi adathordozó és lehallgatásokról készült, több ezer oldalnyi feljegyzés mellett kézigránátokat, lőfegyvereket, robbanószert és James Bond-filmbe illő kémfelszerelést találtak. Illegális fegyverarzenál birtoklásáért Pellicano 30 hónap börtönt kapott – eleget ahhoz, hogy az FBI-nak legyen ideje átvizsgálni a nála talált bizonyítékokat.

2006 februárjában, vacsora közben telefonon keresték John McTiernant, aki előző nap tért vissza egy thaiföldi forgatásról, ahol tífuszt kapott, ezért magas láz gyötörte. A telefonáló azt állította, hogy az FBI-nak dolgozik, és megkérdezte tőle, tudott-e Pellicano illegális lehallgatásairól. A rendező nemmel felelt – csakhogy az FBI-nak ekkor már birtokában voltak azok a feljegyzések, melyeket a magándetektív Charles Roven producer lehallgatásáról készített. (A feljegyzéseket nemrég megszerezte a francia L’Express napilap, és kiderült, hogy csak rögzítőn hagyott üzenetek leiratai, beszélgetést nem is tartalmaztak.) A következő kérdésre, miszerint adott-e megbízást Pellicanónak a válópere óta, szintén nemmel válaszolt, majd letette a kagylót. Máskor is előfordult már, hogy újságírók keresték telefonon, magukat másnak kiadva, és azt hitte, ez is csak átverés.

Ezt elmondta a bíróság előtt is, ahol ügyvédei tanácsára bűnösnek vallotta magát: „Valóban beszéltem Pellicanóval arról, hogy hallgassa le Charles Rovent, de sosem kaptam erről feljegyzéseket. Két hét után kifizettem a tiszteletdíját és felmondtam neki, de ezt nem mondtam meg az FBI-ügynöknek” – idézte a New York Times. Ügyvédei hasztalan hivatkoztak eljárási hibára is, hiszen az FBI-ügynököknek jelvénnyel vagy igazolvánnyal kell igazolni magukat. Ráadásul a Pellicano-ügy valamennyi érintettjét az ügyvédjén vagy az ügynökén keresztül keresték meg, McTiernan volt az egyetlen, akit telefonon „hallgattak ki”.

Pellicano eközben 76 rendbeli illegális lehallgatásért és zsarolásért tizenöt évet kapott. Bár az államügyész a per elején kilátásba helyezte, hogy Hollywoodban fejek fognak hullani – kihallgatták többek közt Sylvester Stallonét, Steven Seagalt, Warren Beattyt, a producer Steve Binget, aki exbarátnője, Liz Hurley után nyomoztatott, valamint Tom Cruise-t is, aki a gyanú szerint Nicole Kidmant hallgattatta le válásuk előtt –, végül csak McTiernan ellen emeltek vádat a „hollywoodi Watergate”-ügyben.

A 62 éves rendező, aki már súlyos depresszióval küzd, pénzzé tette minden ingóságát, hogy az eljárási költségeket kifizesse. Jelenleg is próbaidejét tölti, minden tevékenységéről be kell számolnia a felügyelőtisztjének, nem hagyhatja el wyomingi otthona száz mérföldes körzetét, és nem utazhat külföldre bírói engedély nélkül. Bár most is egy forgatókönyvön dolgozik, filmezni nem tud, hiszen nincs az a stúdió, amely vállalná a kockázatot, hogy a rendezőjét bármelyik pillanatban bilincsbe verve elvihetik a forgatásról.

Néhány hete rajongói elindítottak egy Facebook-oldalt, „Free John McTier nan” (Szabadságot John McTiernannek) néven. Négy és fél ezer követője közt van több neves forgatókönyvíró, színész, zeneszerző, operatőr és újságíró is – köztük Samuel L. Jackson, Joe Carnahan, Brad Bird és Thierry Fremaux, a Cannes-i Filmfesztivál igazgatója. Támogatói közt jóval több az európai filmes, mint az amerikai – a hollywoodi elit jó része talán még most is retteg attól, hogy egy címlapon szerepeljen a „Pellicano-ügyirattal”.

Címkék: FBI, filmkritika

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!