Elsöprő többség a tanárok mellett - Hiába tüntettek rendre a tűzoltók, a rendőrök, a hallgatók, a szociális munkások, az orvosok, az ápolók, a közmunkások, mindenki csak legyintett (még ha egyet is értett a protestálókkal): úgysem lesz ebből semmi. Az apátiából pedig a kormány profitált, a tiltakozókat szép lassan kifárasztotta, leszalámizta, és semmin nem változtatott (egyetlen kivétel akadt:
az internetadó elvetése). Ám úgy tűnik, az oktatásügyben ez a stratégia nem válik be – többek között azért, mert az emberek nagy része érzelmileg érintett.

A Publicus Intézet és a Vasárnapi Hírek legfrissebb kutatásából kiderül, hogy akinek van kapcsolata (munkatársként, szülőként, diákként) az oktatással, azoknak 62 százaléka elégedetlen a tapasztaltakkal – ráadásul zömük úgy érzi, hogy az utóbbi években markánsan rosszabb lett a helyzet. A legtöbben pedig a kormányt azonosítják a bajok forrásaként. Így az emberek elsöprő többsége gondolja azt, amennyiben a pedagógusok képesek rákényszeríteni a kormányra akaratukat, akkor javulhat az oktatás helyzete Magyarországon.

Ráadásul hosszú idő óta először a válaszadók többsége (62 százaléka) úgy gondolja, nem reménytelen ügy a tanárok tiltakozása: ha nem is teljesítik minden követelésüket, de részsikereket elérhetnek. Arra viszont érdemes ügyelni a protestálóknak, hogy világossá tegyék célkitűzéseiket, ugyanis itt érvényesülhet a kormányzati narratíva a „kapzsi és lusta pedagógusokról”: a válaszadók többsége úgy gondolja, hogy magasabb fizetésért és munkaterheik csökkentéséért szálltak ringbe. És ezt az „imidzset” igyekszik izmosítani a kormány, minimumcélként azért, hogy a lehető legtöbb embert idegenítse el, tartsa távol az oktatási tüntetéstől.



A kutatás módszeréről:
A válaszadók a kérdőív kérdéseire telefonon válaszoltak 2016. február 9–11. között. A nem, életkor és iskolázottság szerint reprezentatív mintába 1000 fő került. A teljes mintában a mintavételi hiba +/–3,1 százalékpont.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!