Miközben viszonylag hatékonyan összedolgozhatna a demokratikus ellenzék, pártjai alig hat hónappal a választások előtt nem a megoldásra koncentrálnak, hanem alibigyártási versenyt rendeznek és összeesküvés-elméleteket fabrikálnak. Nem véletlenül – a stratégiák zöme csődöt mondott.

 
VH, 2017. szeptember 30.

Botka Lászlóról sikerrel hitették el – leginkább Gyurcsány Ferenc –, hogy az összefogás ádáz ellensége, és ezt az imidzset a legújabb szocialista együttműködési ajánlattal sem sikerült megrepesztenie. Leginkább azért, mert hibás volt a közösködési koncepció. És ez súlyos hiba akkor, amikor Botkát párton belül is amortizálják.

Gyurcsány Ferenc pedig hiába festette magát az „együttműködés angyalának”, sem a baloldalt nem sikerült mozgósítani, sem a bizonytalanokat megszólítania. Annyit viszont elért, hogy szocialista politikusok nyíltan felvállalják. Hogy a következő lépése mi lesz, arról csak találgatni lehet, ám állítólag egy civil jelölt javára hajlandó lenne visszalépni. És felbukkant egy civil jelölt.

A Publicus Intézet friss népszerűségi és pártpreferencia-mérései, valamint részletes elemzésünk „Ajánlat, utálat, ellenzék” címmel a friss VH 8-9. oldalán  


A Vasárnapi Hírek már szombaton megjelent, és következő lapszámunk megjelenéséig megvásárolható. Előfizetőinknek már szombaton házhoz visszük!

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!