A Fehér Házért folytatott harcban a jelek szerint mindent kockára lehet tenni: a republikánus héják kedvenc tv-csatornája, a Fox News habozás nélkül nyilvánosságra hozta az Oszama bin Laden meggyilkolásáról rövidesen megjelenő könyv szerzőjének, a Navy Seal 6 tengerészgyalogos kommandó egykori tagjának valódi nevét.

 
Matt Bissonnette, az al-Kaida célpontja

A stílusosan szeptember 11-re tervezett megjelenést komoly biztonsági intézkedések előzték meg. A szerző és a szereplők nevét is megváltoztatták, így a No Easy Day: The Firsthand Account of the Mission That Killed Osama bin Laden (magyarra körülbelül így fordítható: „Nehéz nap – Beszámoló első kézből az akcióról, amely végzett Oszama bin Ladennel”) szerzőjeként a nem létező Mark Owent tüntették fel. Úgy tervezték, hogy a 13 éles bevetés után kitüntetéssel leszerelt tiszt a tévéműsorokban kitakarva és eltorzított hanggal népszerűsíti majd a könyvet. Alig egy nappal azután, hogy a könyv megjelenését bejelentették, a Fox News nyílt célponttá tette a szerzőt, közölve, hogy valódi neve Matt Bissonnette, (képünkön) Alaszkából, 36 éves, és amellett, hogy tavaly májusban az elsők között lépett be bin Laden szobájába, 2009-ben abban a bravúros akcióban is részt vett, melynek során kiszabadítottak egy amerikai hajóskapitányt a szomáliai kalózok rabságából. A Fox kezére játszhatott, hogy Owen (Bissonnette) a könyvben, mint megjegyezte, „a srácokról írt történetet, amely az emberi oldalt mutatja be, azt, hogyan hoztunk áldozatokat, hogy elvégezzük a piszkos munkát”. A hitelesség kedvéért Alaszkában töltött gyermekkoráról és korábbi bevetéseiről is megemlékezett. De a republikánus héják valószínűleg nem bocsátották meg azt, hogy mint mondta, „úgy akarta megírni az Oszama elleni támadás történetét, ahogy az a valóságban volt”, mert ezzel Obama elnök meghatározó szerepét méltathatja.

A szerző és kiadója, állításaik szerint, az előkészületeket annyira titokban tartották, hogy sem a Pentagontól, sem a CIA-től, sem pedig a Fehér Háztól nem kértek engedélyt. Az intézmények azt állították, hogy csak a sajtóból értesültek a könyvszenzációról a hét közepén. Azt még nem tudni, hogy milyen titoktartási szabályok vonatkoznak az elit tengerészgyalogosokra „nyugdíjazásukat követően”. Így hiába állítja Owen – avagy Bissonnette – és a négy hasonló témájú könyvet jegyző társszerző, Kevin Maurer, hogy a visszaemlékezést minden veszélyes információtól megtisztították, elképzelhető, hogy pert indítanak ellenük. Ennél is nagyobb gond, hogy azoknak a tengerészgyalogosoknak is nyilvánosságra kerülhetnek az adataik, akik szintén részt vettek a Neptunusz Lándzsája hadműveletben. Ráadásul arra panaszkodnak a tisztek, hogy ezentúl képtelenség lesz megmagyarázni az embereiknek, miért kell az akciókat titokban tartani, ha más dicsekedhet a tetteivel.

Mindazonáltal a beszámoló, ami „robbanásról robbanásra meséli el a merényletet, az egyik helikopter becsapódásától kezdve, amely majdnem Owen életébe került, egészen addig a rádióüzenetig, amelyik megerősítette Oszama bin Laden halálát”, kapóra jöhet a választási kampány hajrájában Barack Obamának, hiszen az elnök egyik legnagyobb sikerét juttatja újra az emberek eszébe. A publikálást megakadályozni nem tudták, de láthatóan Owen-Bissonnette leleplezésével gyorsan visszavágtak a republikánusok, akiknek egyébként sikerült a novemberi elnökválasztás utánra halasztatniuk az Oszama bin Laden elleni akcióról szóló film októberre tervezett bemutatóját is. A rendező A bombák földjén című filmmel Oscar-díjat nyert Kathryn Bigelow.

A No Easy Day 2012 egyik legnagyobb könyvsikerének ígérkezik, elsőre 300 ezer keménykötésű példányt nyomtatnak belőle, és könyváruházak máris leadták rendeléseiket, hogy minél nagyobb készletet halmozhassanak fel belőle. A népszerűségért azonban fizetni kell: mostantól Mark Owen, vagyis Matt Bissonnette az al-Kaida célpontja.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!