Mégsem adja fel Sándor Mária. Az egészségügyi rendszer átalakításáért tüntető nővér a pénteki akció tapasztalatai miatt döntött úgy, hogy folytatja. Korábban azt mondta: egy sorral hátrébb lép, mert szeretne „másoknak is lehetőséget adni a tiltakozásra”.

 
Sándor Mária és társai demonstrálnak - Fotó: Németh András Péter

Most viszont azt tapasztalta, hogy fentről megpróbálják ellehetetleníteni a mozgalmukat. „Nonszensz, hogy egy demokratikus országban megfenyegetik a jogaikért tüntetőket – mondta a VH-nak. – Volt olyan kórház, ahonnan nem engedték ki a dolgozókat. Máshol levetették velük a fekete pólót, vagy letépték a fekete szalagot, amit a kerítésre kötöttünk.”

Sándor Mária úgy érzi, nem teheti meg, hogy most szálljon ki, amikor a társait ilyen retorziók érik. „Nem a tiltakozók száma győzött meg a folytatásról, hanem a tiltás, a sunnyogás, az elsumákolás és a félelemkeltés. Nem tudom elfogadni, hogy állnak bent a kórházakban a kolléganők, és azt mondják: Mária, nem mehetünk ki. Én nem tudom elfogadni, hogy ilyen országban éljünk” – mondta a fekete ruhás nővér.


(A civil mozgalmak szereplőiről szóló felmérésünket az április 16-i Vasárnapi Hírek 16. oldalán olvashatják.)

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!